News here
hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Both Zoltán, a magyar Ace Ventura

Az ország egyetlen hivatásos vadállatbefogóját már 23 alkalommal marta meg kígyó, mégis imádja a munkáját.

Link másolása

hirdetés

Vadállatbefogó – érdemes ízlelgetni kicsit ezt a szót, hiszen közel sem mindennapi foglalkozást takar. Ha beütitek a Google keresőjébe, az összes találat ugyanarra a személyre mutat: Both Zolira, aki lassan másfél évtizede foglalkozik hivatásszerűen az elkóborolt skorpiók, óriáskígyók, madárpókok, aligátorteknősök és hasonló egzotikus állatok kézre kerítésével. A magyar Ace Venturával (ahogy gyakran nevezik őt) szakmájának mibenlétéről és a felelős állattartás fontosságáról beszélgettünk.

- Hogy kezdődött az egzotikus állatok iránti érdeklődésed?

- Hatéves korom környékén indult a dolog: a gyerekek többségéhez hasonlóan engem is gyakran vittek játszóterekre a szüleim, de én a

"
hintázás és hasonlók helyett már ekkor is szívesebben gyűjtöttem a tücsköket, bogarakat, siklókat, békákat – mindent, amit ott meg lehetett fogni.

Később kaptam édesanyámtól egy hörcsögöt, majd egy ékszerteknőst, mondván hátha ezek segítenek leszokni a hóbortomról, de mindhiába: sosem volt kérdés, hogy az egzotikus állatokhoz vonzódom. Édesapámmal állandó hétvégi programunk volt, hogy ebéd után kimentünk az Állatkert pálmaházába. Célirányosan csak oda, más nem érdekelt. Emlékszem, állandóan rángattam a kezét az anakondák és krokodilok láttán, hogy nekem egyszer lesz ilyenem. Ő erre csak legyintett, hogy persze-persze, majd kinövöm. De nem nőttem ki.bothzoli2bothzoli3

- Milyen végzettség szükséges a munkádhoz, lehet-e ezt egyáltalán tanulni?

hirdetés

- Olyan szakma, hogy vadállatbefogó, nem létezik. Ezt a média ragasztotta rám, mert mégiscsak kellett egy könnyen megfogható elnevezés. Eredetileg kisállattenyésztő szakon végeztem, de ettől függetlenül, hobbiból is gyűjtöttem a különféle egzotikus állatokat. Tizennyolc éves koromra már olyan jelentős gyűjteményem volt, hogy elkezdtem velük kiállításokra járni. Később egyre több művelődési ház és hasonló hely hívott vissza, hogy ha már ekkora sikerem volt, szervezzek önálló kígyósimogatókat is. Ilyen rendezvények keretében nagyon sok vidéki városba ellátogattam.

Ezzel párhuzamosan a tévében is egyre többet szerepeltem, pont ekkortájt indultak a kereskedelmi csatornák és persze nekik is érdekes volt, hogy valaki óriáskígyókat tart Magyarországon. A lényeg, hogy szép lassan megismerték a nevemet. Valószínűleg ennek eredményeképp keresett meg 2000-ben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, és ajánlottak egy lehetőséget, miszerint eseti megbízási szerződéssel foglalkoztatnának. Tehát ha valaki felhívja a 112-es segélyhívót egy tevékenységi körömbe tartozó ügyben, azonnal értesítenek, megadják az adott helyszín adatait, én pedig odamegyek és megoldom a problémát.

- Mennyi megbízásod szokott lenni?

- Télen gyakorlatilag semmi nincsen, olyankor az európai hüllők téli álmot alszanak, a többiek közül pedig amelyik megszökik valahogyan, rögtön megfagy odakint. Május közepétől nagyjából szeptember közepéig, vagy a jó idő végéig tart a szezon, ez alatt naponta egyszer-kétszer mindig szoktak hívni. Az esetek úgy 80 százaléka téves riasztás, amikor mondjuk vízi- vagy erdei siklót néznek mérges kígyónak. De a maradék 20 százalék még mindig sok, ha azt nézzük, milyen, tényleg veszélyes állatokat engednek szabadon. Ha kikerül közterületre egy anakonda, egy skorpió, vagy egy madárpók, azt nem szabad félvállról venni. Nem is beszélve az egzotikus teknősökről, például az aligátor- vagy keselyűteknősről, amelyek sokkal agresszívabbak, mint azt elsőre gondolni lehetne.

Zoli néhány tévészereplése:

- Hogy zajlik egy befogás?

- A könnyebb eset az, amikor nagyjából tudható az állat helye, mert például bezárták egy szobába – nyilván azt egyszerűbb átkutatni, mint egy egész kertet. Ha viszont szabadtéren van, jóval nehezebb az ügy: gyakorlatilag bárhol lehet, akár már árkon-bokron túl is, hiába érek ki percek alatt szirénázó rendőrautóval. Ilyenkor tüzetesen megvizsgálom a terepet, farakásokat és más olyan helyeket keresek, ahová esetleg elbújhatott. A keresés nagyon hosszú ideig is eltarthat, ha viszont előkerült, maga a befogás már csak pár másodperc. Viszek magammal egy zsákot, amibe betehetem, illetve egy kígyófogó kampót, de a kisebb példányokat most már általában puszta kézzel fogom be.

Mennyire elterjedtek nálunk az egzotikus állatok?

Magyarország nem egy egzotikusállat-paradicsom, bár annyira azért nem egyértelmű a helyzet. A ’90-es évek végén lett nagyon nagy divat az ilyen állatok tartása, a szabályozáson is lazítottak akkoriban, így rengetegen nem mérték fel a várható következményeket. Megvették a kis cuki kígyókat és teknősbékákat, amelyek nagyjából mostanra érték-érik el azt a kort, mikor már nem annyira cukik.

A fiatalon 70 centis kígyó ugyanis több méteresre, a tenyérben elférő teknős pedig akár 6-7 kilósra is megnőhet. Az emberek többsége ezért inkább megszabadul tőlük, pláne hogy ha nincs engedélye és valaki feldobja az önkormányzatnál, nemcsak az állatot kobozzák el, de még bírságot is kap.

bothzoli5bothzoli6

- Mivel lehetne ösztönözni szerinted a felelős állattartást? A büntetést kéne emelni? Vagy inkább az előzetes felvilágosítást, ismeretterjesztést hangsúlyozni?

- Az ismeretterjesztés teljesen jó út, én már tíz éve járkálok különféle iskolákba előadásokat tartani gyerekeknek, illetve felhívni a figyelmüket az egzotikus állatok veszélyeire. De egyben arra is, hogy

"
a média nagyon elferdíti ezt az egészet: az óriáskígyók például egyáltalán nem emberevők, mint ahogy ezt számos mozifilmben sulykolják.

Ezzel együtt persze megvannak a veszélyeik, ha nem hozzáértő ember tartja őket, például nem megfelelő terráriumban, ahonnan simán kiosonhatnak.

Változtatni kéne a törvényen is, mert nemrég több olyan fajt is kivettek az engedélykötelesek közül, amelyek szerintem igenis veszélyesek lehetnek. Ilyen például a vörösfarkú boa, pedig akár 220 centisre megnőhet, ami azért már meg tudna szorongatni mondjuk egy csecsemőt. Ugyanakkor több olyan állatot meg engedélyhez kötöttek, amelyeket én biztos nem tettem volna fel a listára.

- Mivel töltöd az idődet a téli hónapokban?

- Télen abból a pénzből kell élnem, amit nyáron összegyűjtöttem, illetve vannak az említett előadások, szerencsére ezekből is minden hétre jut egy-kettő. Azért is szeretek ilyesmivel foglalkozni, mert a gyerekek még sokkal inkább fogékonyak a jó szóra – valószínűleg az ő generációjuk fogja megmenteni ezt a haldokló bolygót. Ne szépítsük a dolgot, mi csak tönkretettük, ezért őket kell arra nevelni, hogy helyrehozzák a hibáinkat. Tehát ne dobálják el az üres konzervdobozokat az erdőben, ne bántsák az állatokat, és még sorolhatnám. Erre az egészre jóval inkább odafigyelnek, ha én mondom, mert mindig viszek állatokat is magammal. A többségük életében először akkor találkozik kígyóval, így nyilván tele vannak előítéletekkel. De ezeket remekül fel lehet oldani, ha ott a lehetőség, hogy meggyőződjenek róla: egyáltalán nem nyálkás, és ha nem bántják, nem is támad vissza.bothzoli10bothzoli4

- Milyen kategóriájú vadállatok tartoznak a profilodba? Elboldogulnál adott esetben mondjuk egy tigrissel vagy oroszlánnal is?

- Nem, én csak hüllőkkel és rovarokkal foglalkozom. Ezért is rossz, hogy rám ragasztották a vadállatbefogó jelzőt, mert félrevezető. A névjegykártyámon is az szerepel, hogy méreggel ölő egzotikus állatok befogása. Tehát csörgőkígyó, kobra, skorpió, madárpók és más ehhez hasonlók. Darazsakkal például nem foglalkozom, mert nem egzotikus állatok. A tigris ugyan az, viszont nem hüllő, így szintén kiesik.

Ki tarthat veszélyes állatot?

A hatályos törvények szerint a veszélyesállat-tartáshoz egyrészt betöltött 18. életév, másrészt szakirányú végzettség kell, tehát hogy az adott személy tudjon igazolni legalább három évet, amíg ilyen állatokkal foglalkozott. Ez lehet akár állatkertben gondozóként, akár cirkuszban, vagy más hasonló helyen. A mérges kígyók esetén még bonyolultabb a helyzet, ugyanis legális tartásukhoz rendelkezni kell érvényes szavatossági idejű ellenszérummal is.

Egy ilyen szérum két évig jó, utána cserélni kell, akár fel lett használva, akár nem. Ami pedig az árakat illeti: nemzetközi börzéken egy kisebb csörgőkígyót már 60-70 euróért (vagyis nagyságrendileg 20 ezer forintért) be lehet szerezni. Ennek az ellenszéruma 1 millió 600 ezer forint, amit két év után nagy eséllyel lehet kidobni a kukába. Végül, de nem utolsósorban pedig a szomszédok beleegyezésére is szükség van az engedélyhez. Mindezek fényében nem meglepő, hogy gyakorlatilag senki nem választja a törvényes utat.

bothzoli8bothzoli11

- Mekkora adrenalinlökettel járnak az akciók? Szoktál félni egy-egy állat befogásakor, nehogy rosszul jöjj ki belőle?

- Közben sosem foglalkozom ezzel, nem is érnék rá, hiszen nem szabad, hogy bármi elvonja a figyelmemet. Ha eluralkodna rajtam a félelem, sokkal nagyobb eséllyel csinálnék hülyeséget: elég egy rossz mozdulat, és máris kész a baj. Ha viszont sikerült megfognom az állatot, rögtön utána szinte mindig kiszakad belőlem a hatalmas adrenalinlöket.

Mi volt az eddigi legkeményebb helyzet, amibe kerültél?

- Eddig huszonháromszor mart meg kígyó, ebből a legdurvább egy egyiptomi kobra volt 2004-ben, ami a harmadik helyet foglalja el a világ legveszélyesebb hüllői között. Egy nagyon fiatal példány harapott meg, sőt nem is harapott, éppen csak megkarcolt a sípcsontomnál az egyik fogával.

De ennyi is elég volt ahhoz, hogy félig lebénuljak: leállt a vesém és a májam, sőt egy időre a szívem is, újra kellett éleszteni. Nyolc ampulla ellenszérumot toltak belém és napokig lélegeztetőgépen voltam.

Szerencsére hamar kiértek a mentők, illetve az is fontos, hogy autodidakta módon elsajátítottam a toxikológia alapjait, így egy hasonló helyzetben mindig tudom magam megfelelő elsősegélyben részesíteni.bothzoli7bothzoli12

- A családod, rokonaid hogy viselik a munkáddal járó veszélyt és az állandó készenlétet?

- A szüleim már nem élnek, ami pedig a feleségemet illeti, egy éve házasodtam és mostanra őt is sikerült megfertőznöm a hüllők szeretetével. Tulajdonképpen nem erőltettem rá semmit, magától kezdett el foglalkozni az állataimmal és azóta rendszeresen besegít az etetésükbe, gondozásukba. Szerencsére ő egyébként is nagyon pozitívan áll a munkámhoz, tisztában van vele, hogy tudok magamra vigyázni, és a váratlan helyzeteket is megérti. Többször volt már például olyan, hogy nyaralásból kellett visszajönnöm, vagy éppen

"
a moziban kaptam riasztást a film kellős közepén. Mondanom se kell, hogy ez azért nem minden párkapcsolatban működne.

- Meddig lehet ezt csinálni, el tudod képzelni, hogy egyszer majd belefáradsz?

Amerikában, ahol profi állatrendőrség működik, sokan 60-70 éves korukig is folytatják. Nálunk nyilván nem ugyanaz a helyzet – elég csak azt nézni, hogy ők rendes havi fizetést kapnak –, de ettől függetlenül ameddig az egészségem engedi, és megvan a megfelelő fizikai erőnlétem, nem szeretném abbahagyni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
27 évesen 60 embernek ad munkát, napi 12-14 órát dolgozik és még a kocsiját is eladta a cége sikeréért
Csereklyei Bálint az egyik legdinamikusabban fejlődő üzletágra, a webshoplogisztikára tette fel az életét. Már négyéves korában vállalkozó szeretett volna lenni, ma pedig az a mottója: inkább az elején éljünk koldusként és majd a végén királyként, mint fordítva.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 19.


Link másolása

hirdetés

Csereklyei Bálint két évvel ezelőtt vásárolta meg az iLogistic nevű, webshop-logisztikával foglalkozó céget.

Irányítása alatt már az első évben kétszeresére nőttek a bevételek, 2021-re pedig az egymilliárd forintot is meghaladták. Partnereik száma eközben meghatszorozódott, és a növekedés azóta is folyamatos.

Arról beszélgettünk, miért lehet ekkora potenciál ebben az üzletágban, mit adtak neki az iskolái, és milyen tanácsot adna azoknak a fiataloknak, akik hasonló karriert szeretnének befutni.

– Mikor kezdett el komolyabban érdekelni a vállalkozói életforma, volt-e konkrét példaképed?

– Négyéves koromban kezdődött, hét évesen pedig még inkább, miután apukám elvitt magával az éppen aktuális vállalkozásába, megmutatva a csapatot és a kollégákat. Leginkább az alkotás és a szabadság tetszett, ahogy folyamatosan mozgásban van, egyik tárgyalásról siet a másikra, ahelyett, hogy mondjuk egy számítógép előtt töltené az idejét.

A perspektíva is vonzó volt: az, hogy gyakorlatilag nincsenek határok. Az elején még nyilván nem láttam át, pontosan mivel jár ez, inkább az tetszett, ahogy édesapámhoz viszonyultak az emberek: felnéztek rá, mint vezetőre, sokan már annak is örültek, hogy egyáltalán beszélni tudtak vele.

hirdetés

– Miután eldöntötted, hogy te is vállalkozó szeretnél lenni, hogyan készültél fel erre?

– Anyukám mesélte, hogy az első „vállalkozásomat” valójában négy évesen indítottam, amikor a budapesti lakásunk kerítésén keresztül elkezdtem az arra járó embereknek 1 forintért botokat árulni. Mondhatni, hogy a 0 forintos bekerülési költséget alapul véve azóta sem dolgoztam ennyire jó haszonkulccsal… Utána inkább arra fókuszáltam, hogy minél több pénzt megtakarítsak.

A bevételeimnek igyekeztem legfeljebb 10-20 százalékát elkölteni, ami nyilván nem mindig sikerült, a maradékot pedig félretettem. Zsebpénzt sosem kaptam, ezt máig nagyon értékelem, így sokkal jobban megtanulhattam a pénz értékét.

A fűnyírásért és a gazolásért viszont fizettek a szüleim, 500 forintot kaptam érte alkalmanként, illetve óránként. Ez volt általános iskolásként, gimnázium alatt pedig már nagyon erősen ráfókuszáltam a munkára: lényegében minden nyarat végigdolgoztam, főleg fesztiválokon.

– Nem érzed azt, hogy emiatt kevesebb időd jutott szórakozásra, illetve barátokra?

– A fesztiválos munkáim inkább az alvás kárára mentek, 12 órás műszakok után jött jó 6 óra bulizás, és általában napi 6 óra alvással végigtoltam egy ilyen hetet. Azt sem érzem, hogy a baráti kapcsolataim látták volna kárát annak, hogy már gimnázium alatt dolgoztam, szerintem mindenre jutott időm, amire szerettem volna.

– Érettségi után mennyire volt egyértelmű, hogy arra a szakra és szakirányra mész, ahová végül bekerültél?

– Mivel a Városmajori Gimnáziumban végeztem, ami már akkor a 10 legjobb iskola között szerepelt, ráadásul emelt szintű matematika érettségivel, elég erős hátterem volt. A Corvinus Egyetemre ennek ellenére nem kerültem be, így jött a BGE kereskedelem és marketing szakja. A második évben kellett specializálódni, én a logisztikát választottam, de hozzáteszem, hogy a mostani munkámban az ott tanultaknak alig néhány százalékát tudom csak hasznosítani.

– A többit honnan szedted fel?

– Én abban hiszek, hogy bármibe is kezd az ember, ha elég sok ideig csinálja lelkiismeretesen, akkor előbb-utóbb ő lesz a legjobb a piacon és elsajátít mindent. Folyamatosan beszélgetni kell, felmérni az ügyféligényeket, a többi már csak a szorgalmon és kitartáson múlik.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki ne adja fel az első kudarcok után?

– Volt ilyen időszak a cégben is, bár akkor még nem tulajdonos-ügyvezető voltam, így kevésbé érintett rosszul a dolog. Egyébként jobban szeretem a nehéz helyzeteket, mert azok mindig kihívást jelentenek.

A lehető legrosszabb pedig az, ha nincs se számottevő siker, se kudarc, csak telnek a napok egymás után, eseménytelenül. Egy cég így is el tud működni, de nálam ez kiégéshez vezet. Ennél még a kudarc is jobb, mert legalább történik valami.

– Mitől válhatott ennyire sikeres ágazattá a webshop-logisztika, amiben a céged utazik?

– 2016-ban még szinte senki nem foglalkozott ezzel Magyarországon, gyakorlatilag teljesen új volt az egész fogalom. Azóta viszont sokkal több szereplő jelent meg a piacon, akik az edukációra is komoly energiát fordítanak. Folyamatosan tartalmakat (például blogposztokat és videókat) gyártunk, hogy rávilágítsunk, mennyi előnye van a szolgáltatásainknak. Azoknál, akik már éltek külföldön és ott is üzemeltettek webáruházat, teljesen evidens, hogy ki kell szervezniük, csak az a kérdés, melyik szolgáltatót válasszák. Ez szépen lassan Magyarországra is begyűrűzik, most már itt is kezdik belátni, hogy kényelmesebb, olcsóbb és hatékonyabb is így az üzlet.

– Milyen jövőt jósolsz ennek az iparágnak?

– A nemzetközi trendeket követve három dolog fog biztosan fejlődni az e-kereskedelemben. Ebből bennünket a szállítási idők rövidülése érint legközvetlenebbül. Jelenleg, ha rendelsz valamit, sokszor 3-4 napba is beletelik, mire megérkezik. A nálunk lévő webshopok ezzel szemben már most 1 napos szállítást garantálnak, tehát ha ma rendelsz valamit, ahhoz holnapra ott lesz nálad.

Már ezzel a piac felső 10 százalékában vagyunk, de a cél az, hogy akár egy órán belül szállítani tudjunk, ha pedig este 8-10 körül rendelsz, azt is megkapd másnap. Ezen a téren intenzíven fejlesztünk, szeretnénk 2 éven belül elérni.

A másik tendencia a csomagautomaták terjedése, amibe mi nem tudunk beszállni, mivel nincsen automatánk, de ettől függetlenül egyre erősebb a trend a piacon, óriási potenciállal. A harmadik pedig a showroomos működés: a ma jellemző boltok fokozatosan át fognak alakulni kisebb alapterületű bemutatóterekké, ahol minden termékből csak egy van kiállítva. Ezt megnézheted, megfoghatod, akár ki is próbálhatod, megrendelni viszont webshopon keresztül lehet. Persze választhatsz helyszíni átvételt is, de ez a trend minimalizálja a humán erőforrást, és a bérleti díjon is spórolni lehet. Mi már nyitottunk is egy ilyen showroomot a Boráros téren nagyjából 15 partnerünk termékeivel, amit egyetlen alkalmazott képes menedzselni. Nem titok, hogy ebben az irányban is szeretnénk terjeszkedni.

– Mekkora felelősség egyedüli tulajdonosnak lenni egy ekkorára nőtt cégben? Mi kell ahhoz, hogy ne nyomjon agyon téged?

– Nagy felelősség, hiszen most már hatvanan dolgoznak a cégnél főállásban, ráadásul társtulajdonos híján másra se mutogathatok, az ő megélhetésükért kizárólag én felelek. A másik oldalon pedig 300 partner van, akiknek a működése szintén nagyban függ attól, rendben kimennek-e a rendelések. A megnyugvást az okozza, ha minél gyakrabban kimutatom szám szerint, mennyi az eredmény, mekkora a növekedés, és emberekre lebontva hogy néz ki a teljesítmény. Ha ezt nem lenne rendszeresen adott, nagyon aggódnék, ki tudom-e fizetni az alkalmazottakat.

– Voltak már necces helyzeteid, amikor közel voltál ahhoz, hogy elronts valamit?

– Folyamatosan adódnak váratlan helyzetek és megoldandó problémák, még ha nem is mindig egyformán súlyosak.

Ezeken általában a vezetőség hozzáállása segített át, például előfordult, hogy a programunkat lemondva mi magunk ugrottunk be csomagolni, hogy egy többletrendelés időben kimenjen. Ez a saját respektünket is erősíti, az ügyfélelégedettséget pedig még jobban.

Alapelvünk, hogy bármilyen reklamáció esetén – legyen akár jogos, akár jogtalan – bőségesen kompenzálunk, hogy a partner utána még elégedettebb legyen, mint egyébként lett volna.

– Tanácsot szoktál kérni egy-egy nehezebb szituációban, akár édesapádtól, akár másoktól?

– Szoktam, de nem otthonról, mivel onnan már nagyon sokat kaptam. A cégvezetés alapvetően elég magányos munkakör, nem áll senki fölötted, akihez fordulhatnál, különösen akkor, ha a tulajdonos is te vagy. Pont ezért tagja vagyok egy olyan üzleti körnek, aminek éppen az ilyenkor hasznos tapasztalat-megosztás a célja. Havonta összeülünk, és mastermind-jelleggel mindannyian megosztjuk egymással, épp milyen kihívásokkal nézünk szembe.

– A vezetőség nálad idősebb tagjai, illetve az alkalmazottak részéről megvan feléd a kellő tisztelet, nem okoz feszültséget, hogy fiatalabb vagy náluk?

– Eleinte volt ebből probléma, a csapat egy része le is morzsolódott emiatt. Aztán fokozatosan kialakult az a kör, akikkel már gördülékenyen ment az együttműködés: ma már semmilyen szinten, sem a vezetőségben, sem a raktárban nem a korom alapján ítélnek meg. Szerencsére a cég sikerei kellő referenciát adnak.

– Szigorú főnök vagy?

– Nehéz engem kihozni a sodromból, mivel nagy teret adok a kollégáknak az önálló munkára és a kreativitásra, ezért sok idő kell ahhoz, hogy elővegyem a szigorú oldalamat.

Persze vannak olyan esetek, amikor muszáj így tennem, például ha valaki csúsztat, nem mond igazat, vagy szándékosan szembemegy az ügyvezetői utasítással. Itt nincs kérdés, de ha mondjuk ki van adva egy mérföldkő, amit el kell érni, ahhoz nem úgy állok, hogy mindennap szigorúan nyomon követem, épp meddig jutott az illető, 8 órát dolgozott-e, vagy csak 7 és felet.

Inkább 3-6 hónapos időszakokban mérem a teljesítményt, mivel alapvetően abban hiszek, hogy folyamatos ellenőrzés helyett mindenkinek meg kell adni a bizalmat.

– Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?

– Jelenleg ez átlagosan 12-14 órát tesz ki. 8-tól 6-ig jellemzően bent a cégnél, este 9-től akár éjjel 1-ig is pedig otthon, a számítógép előtt. Utóbbi főleg betanítás, mivel nagyon sok az új vezetői munkakör, például a raktárakban, de magamról is fokozatosan szeretnék feladatokat leválasztani, ami viszont addig még több munkával jár. Tavaly kezdtük a HR-rel, folytattuk a marketinggel, a következő cél pedig az IT projektmenedzsment átadása. A stratégiai fejlesztések szintén nálam vannak, de valamilyen szinten a pénzügyekbe, illetve az értékesítésbe is belefolyok.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik tizen-, illetve huszonévesen a nyomodba lépnének?

– A pénzügyi tudatosság az egyik legfontosabb: megfogni a költéseket, nem ész nélkül szórni a pénzt. Inkább az elején éljünk koldusként és majd a végén királyként, mint fordítva. A másik fontos dolog, hogy ha valami nem passzol az elképzeléseikhez, ne töltsenek vele túl sok időt, inkább keressenek egy másik helyet, ahol fejlődni tudnak. Beszélgessenek sok olyan emberrel, akik értékes kapcsolatokat jelenthetnek számukra, mert jól lehet ötletelni velük, esetleg a megvalósításban is segíthetnek. És folyamatosan gyűjtsék a megtakarítást, mert szükség lesz rá.

–A saját hasonlatodnál maradva: hogy érzed, te már királyként élsz?

– Abszolút nem.

Olyan szinten, hogy a tavalyi évben például el kellett adnom a kocsimat és a motoromat ahhoz, hogy finanszírozni tudjam a fejlesztéshez szükséges beruházásokat, és tartani tudjuk a növekedést. Érdekesen veszi ki magát, amikor a kollégák szinte mind kocsival jönnek be, én pedig sétálok a buszmegállóból, de engem sosem frusztrált ez.

Talán most vagyok a határán annak, hogy a saját életszínvonalamat is elkezdhessem emelni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Jocó a legmenőbb kocsikat tesztelte Angliában, miután elhagyta hazáját, ahol a benzinkútra sem vették fel
Orsós József szerint nehéz ilyen névvel munkát találni Magyarországon. Angliában könnyebb volt, ahogy mondja, ott mindenki nulláról indul, nem mínuszról. Olyan autókkal dolgozott, amivel a 007-es ügynök menőzik.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. április 21.


Link másolása

hirdetés

Jocó szelíd, szerény, szenvedélyes. Élete első interjúja meglepte. Mintha fel sem fogta volna, milyen siker van mögötte. Olyan siker, ami magától nem jön.

Angliában él 11 éve. Jobb munkahelyei voltak, mint amit valaha remélt. Mérnökként szerezte meg első diplomáját, majd jött a mesterszak projektvezetésből.

Saját háza van, megszerezte a brit állampolgárságot is. Pihenés nélkül, fegyelmezetten építette a jövőjét. Csak a magánéletet hanyagolta el kicsit, de azt mondja, most annak is eljön az ideje.

Jocó a Baranya megyei Komlón nőtt fel. Iskolában sosem volt gondja, pici tanulással is jó jegyei voltak. Az elsősorban cigány gyerekeknek fenntartott Gandhi gimnáziumban érettségizett. Elkezdte a pécsi egyetemet, de pár hét után feladta.

"Egy-két hónap után otthagytam, mert édesapám elhagyott minket. Úgy döntöttem, a vállamra veszem a családot” – idézi fel, hogyan kellett 18 évesen hirtelen családfenntartóvá válnia.

Azt szerette volna, hogy egyetlen öccse leérettségizzen és diplomát is szerezzen.

hirdetés
Mintha ikrek lennének

Külföldön, Cipruson próbált gyorsan pénzt szerezni. Napi 12 órákat dolgozott pincérként pár évig. Költeni nem volt ideje, így sikerült a megspórolt pénzt hazaküldeni, és még önmagának is gyűjteni. Ráadásul iskolai angolja is sokat erősödött. Otthon vett magának egy autót, és elkezdte megvalósítani saját álmait. A kocsik és a számítógépek érdekelték, így tervezte a jövőjét.

Szakközépiskolába ment, hogy megtanulja az autóelektronikai technikus szakmát, abban bízva, az több lehetőséget ad, mint az érettségi. Állás így sem jutott neki.

„Nehéz munkát találni Magyarországon, különösen ilyen névvel. A legemlékezetesebb, amikor egy benzinkútra beadott önéletrajzom felkeltette a menedzser figyelmét, kijött megnézni, ki vagyok. Azt ígérte, majd hívnak, aztán két nap múlva láttam az új embert.”

Azt mondja, nem hibáztatja a vezetőt.

„Van aki elfogadja a más származásúakat, csak azért nem veszi fel, mert mi van, ha a vásárlók emiatt nem mennek oda.”

Azt is belenyugvóan, nevetve mesélte, hogy tinédzserként szórakozóhelyre sem engedték be.

„A fehér bőrű barátomat – így mondom, mert én is magyar vagyok - beengedték, de engem nem, pedig együtt mentünk.”

Jocó végül nem ezért ment külföldre, nem tulajdonított túlzott figyelmet a származásának, csak dolgozni akart.

A közelben semmi nem volt, Zalaegerszegre ment, a mobiltelefongyárba. Pár hónap után azonban látott egy hirdetést, hogy Angliában keresnek telefonszerelőket. Otthon minőségellenőr volt, kicsit füllentenie kellett, hogy felvegyék, de gyorsan szerelővé vált. Egy oktató videó és az ott dolgozók első napi segítségével jobb lett, mint a régi munkások.

Ügynökségen keresztül kezdett dolgozni, és ismét tudta támogatni a szociális gondozó édesanyját és az egyetemista öccsét.

A kezdeti nehézségeket könnyen elfelejtette.

„Amikor kijöttem, örültem, hogy annyit kerestem egy héten, mint otthon egy hónap alatt. Nem foglalkoztatott, hogy hányan élünk egy házban. A fizetésem 60 százalékát haza tudtam küldeni.”

A menetközben szociális munkásként diplomázott öccsét is kihívta, ő is ott kezdett, ma már egy mikrochipgyártó cégnél dolgozik. Jocó pedig csoportvezető lett, próbálgatta, milyen menedzser.

„Nem vagyok goromba, mindig szépen kérek. Fél év múlva azonban új munkát kerestem, mert nem szeretem, ha monoton, amit csinálok. Szeretem, ha kihívás van benne.”

Egy frissen nyílt raktárba ment, de nem volt jó ötlet, úgy döntött hirtelen, elmegy egyetemre. Egy hónapja volt jelentkezni, minden papírt megszerezni, diákhitelt intézni.

„Amikor tudom, hogy csak egyetlen esély van valamire, akkor nem hezitálok. Ha jó szakmát tanulsz, az megéri. Álkurzusokkal felesleges kísérletezni.”

Miközben mérnöknek tanult, dolgozott is, taxisként. Mivel mindig éjjel dolgozott, egy év után feladta. Egy radiátorgyártó cégnél volt gyakorlaton, ott kapott egy kevés pénzt, abból megélt. Az egyetem harmadik évében felhívta egy fejvadász, akar-e technikusként dolgozni a Nissannak.

„Ha korábban valaki azt mondja, hogy ott fogok dolgozni, kinevetem.”

Felvették. Végre azt csinálhatta, amit valóban szeretett. Volt benne autó és számítógép is. Megszerezte a szükséges jogosítványt, és kezdhetett is tesztelni.

"Vezettem a legrégebbi autóktól a legújabbakig mindent."

Itt kellett kipróbálnia egy Teslát is, minden cég teszteli a versenytársakat is. Nagyon nagy élmény volt a több mint hatszáz kilométer Párizsig.

„Én voltam a felelőse például a Leaf önálló parkolásának. Európai nagyvárosokban teszteltem, hogy egy gombnyomásra beáll az autó a kiválasztott helyre.”

Másfél év után állt tovább a Nissantól egy olyan helyre, amit senki nem hitt volna.

Az Aston Martin hívta interjúra.

Három hónappal korábban jelentkezett egy álláshirdetésre az esélytelenek nyugalmával.

Nagyon kellemes élmény volt a beszélgetés, a gyár bejárása, de úgy ment haza, sajnos ennek a posztnak más fog örülni, hiszen neki nincs semmilyen kapcsolata ide. Még aznap felhívták, hogy megkapta a munkát.

Egy másik jelentkező volt még esélyes, de ő túl magabiztosnak tűnt, Jocó szerénységét, egyenességét értékelték. Sajnos még a fizetésén sem alkudozott, pedig jobbat is kérhetett volna, de nem panaszkodik, mert így is jól megfizették.

„Speciális részlegen voltam. Limitált szériás autókkal foglalkoztam.”

James Bond is a brit autógyár legszuperebb járgányaival száguldozott, de Jocónak már nem ő jut eszébe az Aston Martinról, hanem a saját munkája. Sosem felejti a legerősebb modellt, a Valkyrie-t, ami 900 lóerős, 3,6 másodperc alatt gyorsul százra és 350 km/óra a maximuma.

Jocó képein a Valkyrie, amit ő tesztelt:

Az egymilliárd forintos sportautón ő is dolgozott, akkor jött le a gyártósorról, amikor ő elhagyta a céget.

Igen, három év után elbúcsúzott. Itt sem érezte, hogy tovább tud lépni, hiányzott a kihívás.

Barátsággal, ajándékokkal engedték el. Nem is biztos, hogy nem tér vissza.

„Autóiparban jó, ha elmész pár évre más céghez, és az sem kizárt, hogy legközelebb ugyanoda érkezel.”

Most a közelmúltban megszerzett projektvezetői diplomájával szeretne előrelépni. Egy elektromos motorokat gyártó cégnél van, amelyik épp növekszik, fejlődik, sok benne a lehetőség. Jocó szerint az elektromos autók nemsokára teljesen kiszorítják a benzineseket.

Jocó az öccse után az édesanyját is kihozta. Ő ugyan egyszer hazament egy év után, de hat éve visszatért és nem költözik többet, legfeljebb Anglián belül. Az öccsének már három gyereke is van.

34 évesen érzi végre, hogy tudna már a magánéletére is figyelni. Az elmúlt tíz évben a munkán, tanuláson, családon kívül mindössze a napi edzésekre jutott ideje, de most már megvan majdnem minden, amit akart, csak egy társ hiányzik, aki elviseli, hogy a munka ezután is hajtóerő lesz.

„Nem szeretem, ha kényelmesnek érzem a munkát, nem arra készülök, hogy elég, ha megmutatom magam és felveszem a pénzt” - mondja.

„A kihívás és a fejlődés érdekel, látni szeretném, meddig tudok elmenni.”

Anglia nagy fordulat volt neki, hálásan vette fel a brit állampolgárságot.

„Itt mindenki nulláról kezd, nem mínuszról, mint otthon. Ha jó vagy, bebizonyíthatod, és kinyílnak előtted az ajtók.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
Az ukrajnai frontról küldött videójában köszönte meg az MTA-tól kapott díját a kárpátaljai matematikus
Traski Viktor az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az akadémiai ünnepségen.

Link másolása

hirdetés

Kelet-Ukrajnából, a frontról küldött videóban köszönte meg az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Arany János Fiatal Kutatói Díját a kitüntetett matematikus - számolt be róla az MTA.

Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem díjnyertes kutatója és oktatója az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az MTA 195. közgyűlésén tartott Külső Tagok Fórumán, amelyet kedden tartottak.

Küldött viszont egy rövid videót, amelyben – miközben távoli robbanások zaja hallatszik – röviden ismertette kutatásait, majd reményét fejezte ki, hogy a járvánnyal és háborúval sújtott időszakot követően személyesen is be tud majd számolni eredményeiről az Akadémián.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A budapesti autógumis 50 évesen Guiness-rekorder lett fekvenyomásban
Kasza László 22 kilóval 2300 ismétlést hajtott végre szünet nélkül kötött pályás fekve nyomásból, ezzel hivatalosan is Guiness-rekordot állított fel.

Link másolása

hirdetés

Kasza László az elképesztő teljesítményt az 50. születésnapján vitte véghez. Vele beszélgettünk a sikerről.

– Hogy jött, hogy rekorder szeretne lenni?

– A Covid sok lehetőséget elvett tőlünk, én viszont akkor éreztem azt, hogy vissza kell térnem a sporthoz. Eljártam egy barátomhoz egy privát terembe. Egyik pénteken fogtam magam, és lefeküdtem a kerethez. A keret ugye egy fix állvány, abban mozog egy sínen a fekvenyomó rúd. Odatolsz alá egy padot, és úgy nyomsz fekve. Elkezdtem.

Felraktam két ötkilós súlyt, ami a rúddal együtt 22 kiló volt, és elsőre sikerült 3-400 kinyomást csinálni. A végén már nagyon idegesítettem a többieket, mert foglaltam a helyet.

Én meg annyira élveztem, hogy mondtam nekik, sorry, de én ezt szeretném a következő héten is újra megcsinálni. Ha ilyen sok megy, megnézem, mit tudok ebből kihozni. A következő héten edzés végén, szintén levezetésként már 700-at is meg tudtam csinálni, és újra kedvet kaptam, hogy fel kell tolni ezt 1000 fölé. Közben felraktam a közösségi oldalra is, hogy mennyi sikerült, öt hét után már 1500 nyomás ment, de nem hitte el senki.

Elmentem tavaly ősszel egy fekvenyomó versenyre, ott bicepsz számban indultam, nekem akartak ugrani, hogy hazudok.

Nem értettem. Ekkor döntöttem el, hogy ezt hivatalossá kell tenni, és akkor majd mindenki elhiszi, mire vagyok képes.

hirdetés

– Kerek évfordulón, az 50. születésnapján állította fel a Guiness-rekordot. Miért pont akkor?

– Eredetileg nem most akartam, hanem még tavaly. Nagyon jó barátom Jobbágy László, Laci bácsi, aki masterses fekvenyomó és nemzetközi bíró is, meg Kovács Lajos, aki régen versenyzett, és ma már saját versenyklubja van, illetve szintén nemzetközi bíró. Velük beszéltem, főként Laci bával, hogy ezt meg kellene csinálni, de tavaly valahogy elmaradt. Van egy kis gumis műhelyem, sokat kellett dolgozni. Egy éve nyitottam, és mindent én csinálok. Szerelek, gumit beszerzek, foglalkozom az üzleti résszel. Szezonban persze kevesebb idő van az edzésre, mert azért elég nagy edzés ez is, főként az én koromban. Tehát azért emelgetni a kerekeket, az ember karja megerősödik ebben. 18 éves korom óta űzöm ezt a szakmát. Dolgoztam tehergumizásban is, Volánbusznál is, ott buszokat gumiztam, 120 kilós kerekeket kellett mozgatni, tehát fizikailag sosem volt gond.

– A Guiness-rekord a Covid alatt jött, de a fekvenyomás családi hagyomány Önöknél.

– Valóban, édesapám is fekvenyomó volt, sajnos tavaly meghalt. 80 éves volt.

És annyira stram volt, hogy még ennyi idősen is sportolt. 79 évesen világbajnok is lett. Ő nagyon kemény volt.

Régen jártam vele Szlovákiába, meg Németországba is, versenyekre kísértem. Ezt hivatalosan úgy hívják, hogy pump. A lényege, hogy a testsúlyodnak hány százalékát tudod kinyomni. Szlovákiában volt egyszer egy ilyen pump verseny, ott próbáltam ki először, elsőre nyertem is. Ez feldobott. A fekvenyomást azonban 8-9 éve egészségi okokból abba kellett hagynom, mert a nagysúlyos edzések nem tesznek jót a belső szerveknek, és sajnos szívbillentyű zavarom lett. Emiatt abbahagytam, le kellett fogynom. Azt mondták, hogy a kissúlyos edzéseket lehet csinálni nagy szériaszámban, illetve sok kardióedzést, az jót tesz a szívnek, nem kell műteni.

– Nem volt kockázatos akkor újra a fekvenyomást választani?

– Két napig rosszul voltam, amikor újra belekezdtem a folyamatba, de az teljesen normális, vissza kell rázódni.

– Ön előtt van más, aki felállított még rekordot ebben a számban?

– Senki. Én még a hivatalos előtt egy 1700-asat felállítottam, de az nem volt hivatalos.

- Végül mikor lett meg a rekord?

- Először novemberben akartuk, aztán végül a születésnapomra esett a választás. Januárban készültem rá valamennyit, négy alkalmat körülbelül, februárban egyet, és utána megbeszéltük, hogy kijönnek a Magyar Rekordok Szövetségétől, két nemzetközi bíró, meg két ismerősöm, és február 11-én 11 órakor találkoztunk. Az eredeti terv az volt, hogy 2000-et nyomok, végül 2300 lett belőle.

Elég gyors tempóval kezdtem, nem is nagyon lassítottam, ment a zene a fülemben, és toltam.

Lajos, aki számolta, azt mondta, hogy nem hitte el, hogy menni fog, mert túl gyors volt a tempó. Szabályosan mellhez kell érinteni a rudat, és teljesen ki kell nyújtani a kezet, tehát nem elég csak pár centi, teljes tartományban kellett mozgatni. De bírtam, genetikai adottság, hogy nem savasodom. Kaptam egy kupaknyi vizet közben a számba, mert azért meleg volt a teremben, és hatalmas izzadságtócsa lett alattam. Azt hittem, sosem lesz vége. Nem számoltam, ami hiba volt, mert az adott volna egy ritmust. A felénél rákérdeztem, 1000-nél már könnyebb volt, mert tudtam, mikor lesz vége. Az motivált leginkább, amikor az 1700-at megdöntöttem.

László egyébként a rekord óta is megállíthatatlan: március 26-án Budakalászon indult a Scitec Power Challange versenyen bicepsz kategóriában. 22,5 kilóval 65 ismétlést hajtott végre, első helyezést ért el.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: