Aki családi történetekből, vágyakból készít ajándéktárgyakat
Azt mondják, elengedhetetlen egy ötlet megvalósításához, hogy az ember önazonos legyen, és őszintén ki tudjon állni amellett, amit képvisel. Az Öröm a köbön családi történetekből, saját vágyakból fakad, és talán pont ettől tűnik hitelesnek.
Lényege, hogy személyre szabott ajándéktárgyakat álmodhatunk meg (vagy álmodnak meg helyettünk): lehetünk képregényhősök, készülhet az életünkből őrült társasjáték, vagy keríthetünk regényt egy barátunk köré – az ötletelésnek csak a képzelet szab határt. Az alkotóműhelybe látogatva nem volt nehéz levonni a konklúziót: saját történetekből vállalkozást indítani nemcsak hitelesnek tűnik, hanem valóban az, nagyon önazonos. Kardos Zsuzsival, az Öröm a Köbön alapítójával beszélgettünk.
- Milyen családi történetek ihlették meg a vállalkozást?
- Az ötlet forrása alapvetően, hogy én magam
Rengeteg videót készítettem rokonoknak: anyukámnak, apukámnak, nagybátyámnak, unokatestvéremnek és számtalan barátnak. Sok éven keresztül fotóztam és szerkesztettem „Pirelli” naptárat az egyik barátnőmről, de volt olyan is, hogy megálmodtunk egy Monopoly-mutációt (az Aeropolyt) az unokaöcséimmel, amelyben különböző légitársaságokat lehet megvásárolni.
- És mi volt az a fordulópont, amikor eldöntötted, hogy ebből vállalkozást indítasz?
- Mikor a kisfiammal voltam várandós, és otthon kellett feküdnöm, akkor jött a szikra, hogy egyedi dekorációt készítsek a gyerekszobába, amihez később esti mesék is fűződtek. Abban mindig biztos voltam, hogy a honlapok készítésén túl mással is szeretnék foglalkozni – nem láttam magam nagymamaként, ahogy ülök a gép előtt, és klikkelgetek (nevet). Emellett úgy gondolom, hogy
Ezért is készítettem mindig egyedi ajándékokat - jó ötletnek gondoltam, ha ebben másoknak is segítséget nyújtok. Idén tavasszal lett kapacitásom arra, hogy ezt vállalkozás szintjén megvalósítsam.
- Minden ajándékötlet különleges, de az embernek tényleg csak a fantáziája szab határt. Érkezett már be hozzátok igazán furcsa megrendelés?
- Még nem, de ígérem, ha előfordul ilyen, beszámolok róla! Vicces feladatok azért már voltak. Egy most készülő társasjátékban az ünnepeltnek például a saját ingatlanjait kell újra megvásárolnia, és a játék során a bevételt partyk szervezéséből tudja kitermelni. A szabályok kitalálása mellett ilyenkor az egyedi design és logó elkészítése is izgalmas feladat.
- A nagypapám imádja a keresztrejtvényeket. Ilyet is tudnál készíteni?
- Persze! Most, hogy mondod, ehhez is van egy történet: az első szerelmemmel egymásnak készítettünk rejtvényeket.
- Tényleg saját élményekhez kötődnek az ötleteid, az egész projekt belülről fakad. Egy személyben képviseled az ötletgyárost, a grafikust, fotóst, a szövegírót, mindent?
- Alapvetően igen, de ahol szükség van rá, és a minőség is megkívánja, ott bevonok olyan szakembereket, akik még profibban meg tudják oldani a feladatot.
- Milyen megvalósításra váró ötleteid vannak még?
- Volt egy ajándékötletem egy, még meg nem született baba számára: CD, altatódalokkal, amit az édesanya kap meg a szülés után. Lehetetlen kihívás ezeket a dalokat mind megjegyezni… Gondolkodom továbbá egyedi CD gyártásában, a dalszerzéstől a stúdiófelvételig. Illetve saját regény készítése is a listámon van - izgalmas ajándék lehet nem csak könyvmolyok számára. Egyelőre egy kezdő portfóliót raktunk össze, de rengeteget brainstormingolunk, haladunk lépésről-lépésre, és igyekszünk megvalósítani mindent. Jó dolog azzal foglalkozni, amit szeretek.
Ezek után már csak arra kell módot találni, hogy ezeket jól összeegyeztessük a munkánkkal és a hétköznapokkal.