„Afrika legeldugottabb pontján is hallottam magyar szót” - interjú Földvári András utazóval, aki 796 reptéren járt már
- Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írjon az élményeiből?
- A könyv alcíme volt meg először.
A Nobel-díjas író, Kertész Imre életét Citrom Bandi mentette meg. Az ő nővére volt a nagybátyám felesége. Tőle, a Citrom Bözsi nénitől kaptam ajándékba karácsonyra a 80 nap alatt a föld körül című könyvet. Azóta is a világjárás a kedvencem.
Amikor nyugdíjba mentem, akkor támadt az ötletem, hogy írjak 80 történetet a föld körül.
Először egy rokonomat kérdeztem meg a kiadásról, de azt mondta, mivel ismeretlen ember vagyok, nem állnak szóba velem a kiadók. Azt tanácsolta, adjam ki szerzői kiadásban. Megmondtam neki, ha nekem ennyi pénzem lenne, akkor a Seychelle-szigetekről beszélnék, nem a Sváb-hegyről.
Van egy nagyon aranyos történetem. Amikor nyugdíjba mentem egy szakmai újságban megjelent egy kis cikk rólam, hogy nyugdíjba megy a Turkish Airlines magyar piacon legaktívabb kollégája, András. Nyugdíjazásáig 172 országban járt.
Rá talán egy hónapra a Maradj talpon! nevű tévévetélkedődben megjelent egy kérdés: Nyugdíjazása előtt Földvári András hány országban járt?
Két hét múlva felhívott az egyik ismerősöm, és megkérdezte, hogy tetszett. Kiderült, ő küldte be a kérdést. Megköszöntem, és mintegy mellékesen megkérdeztem, nem tud-e egy kiadót.
Ez az ismerős Rényi Ádám volt, és mint kiderült, ő a XXI. század kiadó egyik tulajdonosa.
Elmeséltem neki az ötletemet. Elolvastatta a kollégáival az anyagot, mert mint mondta, ő maga elfogult velem. Tetszett nekik, és kaptam magam mellé egy csodálatos szerkesztőt Laik Eszter személyében, ő segített a történeteket formába önteni.
Ő javasolta azt is, hogy minden fejezet elé írjak valamit röviden a családomról. Úgy látszik jól csináltuk.
A Bookline eladási listáján a harmadik a könyv, nem is álmodtam erről.
A 100-ba sem gondoltam, hogy bekerülök.
- Mi volt meg előbb, az utazási vágy, vagy a foglalkozása hatására vált világjáróvá?
- Már a szüleim is nagyon szerettek utazni. Az átkosban jártunk Kassára, Pozsonyba. Apám elvitt minden megyeszékhelyre. Később végigeveztem szinte minden magyarországi vízi utat.
1968-ban, 16 éves koromban részt vettünk egy NDK csereutazáson. Akkor ültem repülőn először.
A következő nyáron pedig Lengyelországban voltunk ugyanilyen csereutazáson. Akkoriban, az „átkosban” ez még nagy dolog volt. Program volt felülni egy repülőre, és enni a finom, Malévos hidegtálakat.
Már akkor nagyon tetszett a repülőterek hangulata. Ahogy előkészítik a járatokat.
Aztán kis protekcióval és szerencsével bekerültem a Malévhez, és azon belül az idegenforgalmi osztályra. IFO-nak hívta mindenki, ebből lett később a Malév Airtours. Csoportokat kísértem, velük is tudtam utazni. Az első szervezett Malév úton Finnországba mentünk.
A Malév annak idején Il 18-as repülőgépeket használt, amin 104 ülés volt. Talán kevesen tudják, de az Ikarusz a Malév részére gyártott külön 52 személyes buszokat, hogy két busz el tudjon vinni egy repülőnyi utast. Amúgy az Ikaruszokon 44 ülés volt.
Nagyon fiatalon, 27 évesen kikerültem Stockholmba, a Malév kirendeltségre. Onnan is sokat utaztunk. Emlékszem, nagyon nehezen kaptunk ausztrál vízumot.
Bárhol jártam, mindig azt néztem, hová repülhetnék tovább. Például mielőtt Svédországba kerültem, sosem jártam Ausztriában.
Stockholmból utaztunk el egy hétvégére Bécsbe, mert onnan már elég messze volt.
- Volt egy sajátságos bakancslistája is.
- Kaptam egy könyvet a világ 100 építészeti csodájáról. Gondoltam milyen jó, lesz egy sillabusz, amiben majd sorban kipipálhatom azt, amit már láttam. Elkezdtem felkeresni ezeket a csodákat.
Az utolsó a Húsvét-sziget volt, ahová 2018. húsvétján érkeztem.
- De gondolom rögtön talált új úti célokat.
- Igen. Elgondolkoztam, hogy állok az ENSZ tagországokkal. Akkor írtam egy újabb listát.
Van egy honlap a világ legtöbbet utazott embereiről. Az élbolyban természetesen multimilliomosok vannak. Valahol láttam egy cikket, hogy magyar lehet a világ legtöbbet utazó embere. Ez nonszensz. Nem lehet bírni anyagilag.
Minden esetre ezen a honlapon felosztották a világot kilencszáz valahány helyre. Például az USA minden tagállama külön szerepel rajta, és mindenki kipipálgathatja, hogy hol járt már.
Épp a héten néztem, ezen a listán én a 64. vagyok.
- Az látszik, hogy a nyugdíjas éveiben felgyorsultak az események. 2014-ben szerepelt a Turkis Airlines reklámjában. Ennek a történetét megírja a könyvben. A reklám lényege, hogy ön épp elutazik az 500. repterére. A könyv tanúsága szerint viszont 795 reptéren járt, tehát az elmúlt hat évben több mint feleannyi helyen fordult meg, mint addig egész életében.
- Ráadásul azóta már 796-nál tartok, tehát sikerült egy új repteret kipipálni.
Persze most felmerülhet az olvasóban, honnan volt nekem pénzem ennyit utazni.
Ha valaki légitársaságnál dolgozik, kap szolgálati jegyeket. Nem ingyen, de akkor is legalább fél áron. Igaz, alapvető feltétel, hogy csak akkor lehet utazni, ha van szabad hely a gépen.
Volt olyan hogy két napot vártunk Párizsban, mire felfértünk egy Sao Paulo-i járatra, mert tele volt.
Amikor nyugdíjba mentem, még három hónapig tudtam jegyeket szerezni más repülőtársaságoktól, és egy évig utolsó munkáltatómtól, a Turkish Airlinestól.
Az utolsó hosszabb utam a több mint 12 órás Isztambul-Manila járaton volt, ahol szolgálati ülésen utaztam, és egy biztonsági övön lógva aludtam.
- Szinte elképzelhetetlen, hogy a 70-es 80-as években egy olyan pozícióban, mint az öné, ne „vigyáztak” volna Önre.
- Természetesen megfigyeltek. Amikor kiosztották a személyi anyagokat, akkor láttam egy feljegyzést, hogy „Földvári elvtárs jó gazdasági munkát végzett, de kispolgári életmódot folytatott Svédországban”.
Megtanultam svédül, színházba jártam, és hasonló borzalmakat követtem el.
- Tegyük hozzá fiatalabb olvasóink kedvéért, hogy ez abban a korban tényleg bírálandó dolognak számított.
- Igen, inkább a szovjet követségre kellett volna járnom. De sose legyen nagyobb bajom.
- Az, hogy utazik mindenfelé, egy dolog, de egészen filmekbe illő helyzetekbe került. Például vízvezetéket épített az indiánoknak. Ez hogy történt?
- A Malév brüsszeli kirendeltségére úgy kerültem ki, hogy nem tudtam sem franciául, sem flamandul. De azt mondták, Brüsszel multikulturális hely, mindenki beszél angolul. Sőt, amit nem biztos, hogy mindenki tud, hogy Belgium egyik hivatalos nyelve a német. A Malév vezérigazgatója azt mondta, „András, te jól tudsz »airline-ul«, és ez a lényeg.”
Valaki javasolta, hogy lépjek be a helyi Rotary Klubba. A klubtársaknak is szerveztem utakat, például Kínába.
Egy közös vacsorán láttunk egy előadást arról, hogy van Mexikóban, a dzsungelben egy faluközösség, akiknek nincs ivóvizük, a falutól másfél kilométerre van a legközelebbi vízlelő hely.
A tagság fellelkesedett, hogy vezettessük be a faluba a vizet.
Felmerült, hogy valakinek azért jó volna elmenni és megnézni, tényleg létezik-e a falu, mi a helyzet. Mindenki rám nézett, tudták, hogy én vagyok a nagy utazó, jegyet is tudok szerezni.
Meggyőztem egy flamand rendőr barátomat, hogy jöjjön velem. Ő Spanyolországban gyerekeskedett, ezért jól tudott spanyolul.
Elmentünk, megtaláltuk a falut, minden úgy volt, ahogy hallottuk. Úgyhogy a klubtagságban gyűjtést indítottunk, és egy évvel később átadtuk a faluban a csapot. Nagyon megható volt, nagy ünnepséget rendeztek a falu lakói nekünk. Voltak mindenféle kalandjaink ott, ezek elolvashatóak a könyvben.
- Állítólag magyarok mindenütt vannak a világon. Ön hogy tapasztalta?
- Mindenütt ott vagyunk. A legextrémebb helyeken is lehet magyarokkal találkozni.
- Mi volt a legmeglepőbb?
- Afrika legeldugottabb pontján is hallottam magyar szót. Például Zanzibárban, amikor még nem volt olyan felkapott turista célpont.
Képzelje, Tanzániában, Dar es-Salaamban működik egy magyar klub, aminek csak nem magyar tagjai lehetnek.
Olyan emberek – orvosok, mérnökök, közgazdászok –, akik Magyarországon tanultak.
Rendszeresen összegyűlnek, és magyarul beszélnek. Ott teljesen véletlenül találtam egy magyar kanapészörfös hölgyet. Nagy kanapészörfös vagyok egyébként, most is fogok menni Olaszországba, Bergamóba így. Tehát találtam egy magyar hölgyet, aki ha jól emlékszem, UNESCO alkalmazott volt, és ő mesélt nekem a magyar klubról.
- A külföldi kollégák visszajelzései alapján hogy érzi, Magyarország hogy áll világviszonylatban, mint turisztikai célpont?
- Büszkék lehetünk a kultúránkra. Fantasztikus a földrajzi elhelyezkedésünk, a kulturális sokszínűségünk, Budapest a hidakkal...
A következő könyvemből súgok valamit. Londonból Johannesburgba akartunk utazni szabadjegyekkel. Elkövettem azt a hibát, hogy csak azt kérdeztem meg, hány üres hely van a repülőn, azt nem, hogy hány alkalmazott áll sorba ezekre a helyekre várva.
Végül kettő üres hely maradt a gépen, mi viszont négyen voltunk. Az alkalmazott gyorsan elszaladt a kapitányhoz, és mondta, hogy van egy négyfős magyar család.
A gyerekeket beültették az üres helyre, mi pedig a feleségemmel beülhettünk a pilóták pihenő foteljeibe, ami business class szintű helynek számít. Az utat éjszaka tettük meg, ilyenkor a személyzet priccseken alszik, a pihenő fotelek szabadok.
Bemutatkoztunk a személyzetnek, és az egyik hölgy mondja, hogy ő pont most volt Budapesten. Úgyhogy valószínűleg azért is voltak ilyen segítőkészek velünk, mert a személyzet egyik tagja dél-afrikai létére akkor járt Magyarországon.
Amikor a gép Johannesburg fölé ért, a pilóta kikapcsolta a robotpilótát, és mutogatni kezdte nekünk a várost. Közben 460 ember ült mögöttünk a gépen, biztos csodálkoztak, miért billeg ennyit a repülő.
- Muszáj megkérdeznem: a járvány helyzet nem ijesztette el az utazástól?
- (nevet) Nem. Fatalista vagyok. Szerintem kicsit túl van exponálva a helyzet. Hogy mondjam... Távol álljon tőlem, hogy bármit is elbagatellizáljak. De én úgy látom, ez egy nagyon erős, nagyon veszélyes influenzajárvány.
Elmentem egy orvos barátomhoz, beadattam magamnak az influenza elleni oltást. De úgy tapasztaltam, hogyha az ember betartja fegyelmezetten az előírásokat, akkor nincs különösebb veszélyben.
- Van még valami a bakancslistán?
- Hogyne, Antarktisz. Olvastam, hogy chilei felségterületen, az Antarktiszon van repülőtér. Nem közforgalmú repülőtér, de rendszeres járatok mennek.
2021-22 telére tervezem az utat. Hosszabb időre talán le is költözöm Chile déli részére, és bejelentkezem a helyi utazási irodáknál, hogyha lesz szabad hely, gondoljanak rám.
Azt szoktam mondani, hogy a világ minden országában jártam, még egy kicsit több-ben is.
Hiszen számos olyan területen is megfordultam, amelyek nem mindenki által elismert országok, mint például Abházia, Észak-Ciprus.
Viszont nem voltam még minden földrészen! Ezen feltétlenül változtatni kell, irány Antarktisz.
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor