KÉK HÍREK

A világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy visszavonul

Mindenkit meglepett elhatározása, de megértik és tisztelik bátorságáért a versenyzőt.


Szinte senki nem tudta, hogy Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája, aki megnyerte az idei Forma-1-es világbajnokságot, pár nappal később Bécsben bejelenteti, hogy befejezi versenyzői pályafutását. Hivatalosan azért érkezett az osztrák fővárosba, hogy átvegye a vb-trófeát a Nemzetközi Automobil-szövetség éves díjátadó gáláján, ám az öröm mellett itt közölte sokkoló döntését.

nico2

Elhatározásáról a versenyző korábban csak Lewis Hamiltont tájékoztatta, akivel közösen versenyeztek a Mercedesnél. Csapatát is meglepte a bejelentés. A sportigazgató, Toto Wolff is azt nyilatkozta, hogy nem tudták, mit mond majd a versenyző a sajtótájékoztatón. Valami furcsa érzése volt ugyan a versenyzővel kapcsolatban, de nem tudta volna elképzelni, hogy befejezi a versenyzést. Ugyanakkor csodálja is a döntéséért.

VIDEÓ: Nico Rosberg beszél döntéséről

A sportoló versenytársai és az ahhoz közelállók is meglepődve, de elismerően nyilatkoztak Rosbergről. Juan Pablo Montoya, aki 2006-ban vált meg a versenyzéstől, bátornak nevezte a döntést. Alex Wurz, aki szintén visszavonult már, legmélyebb tiszteletét fejezte ki.

Kevin Magnussen sok szerencsét kívánt neki, Sergio Perez pedig nagy bajnoknak nevezte Rosberget.

A McLaren csapat közös képet posztolt a távozó versenyzőkről, Jenson Buttonról, Felipe Massáról és Rosbergről.

Rosberg Facebook-oldalán írt rajongóinak. A 2016-os év nagy áldozatot követelt tőle. Már korábban is gondolt a visszavonulásra, azt szerette volna, ha világbajnokként tehetné ezt meg. Most ez sikerült, neki.

Hat éves kora óta az volt a vágya, hogy világbajnok legyen. 25 éven át keményen dolgozott érte, sok mindent feláldozott, és célja elérésben rengetegen segítették, a szurkolók, a családja és a barátai is. Fantasztikus élmény volt mindez számára. Ugyanakkor nagyon nehéz időszak is volt, főleg az utolsó két éve, amikor csapattársától kétszer is kikapott. Ez motiválta arra, hogy felálljon és tovább harcoljon.

Feleségét, Viviant külön is kiemelte, ő végig mindenben mellette állt, megértette, és támogatta abban, hogy sikeres lehessen.

A 31 éves autóversenyző azt írta, hogy élete legnehezebb 55 köre volt az utolsó F1-futama. A verseny után hétfőn este döntötte el véglegesen, hogy befejezi.

Döntését először feleségével közölte, majd ügynökével, és végül a Mercedes-csapat vezetőjével.

Bár nehezére esett a döntés, mert nem akarta a csapatát kellemetlen helyzetbe hozni, de csapatfőnöke biztosította arról, hogy saját belátása szerint cselekedjen, és magával foglalkozzon.

Bár Wolff közölte, hogy meglepte a bejelentés, de nem akarnak kapkodni, megvárja, hogy megfelelő embert találjanak Rosberg helyére.

nico_rosberg
Nico Rosberg

Apja Keke Rosberg szintén világbajnok volt. Nico hat évesen már gokartozott, 2000-től már a későbbi F1-es csapattársával, Lewis Hamiltonnal együtt versenyeztek.

2002-ben került a német Forma BMW-be, első évében már bajnok volt. A Forma–3 Euro Seriesben 2004-ig versenyzett. A F1-be a Williams hívta, 2006-tól lett pilóta a csapatnál. Mindeközben 2005-ben a GP2-ben bajnok lett.

2008-ban az Ausztrál Nagydíjon állt először dobogóra, ekkor harmadik volt, majd második lett Szingapúrban. Az első futamgyőzelmet 2012-ben, Kínában érte el a Mercedes csapat színeiben.

2013-ban két futamot nyert, 2014-ben szinte végig dobogós volt. 2014–15-ben Lewis Hamilton mögött lett második a világbajnoki összetettben.

2016-ban sikerült megszereznie a világbajnoki címet.

Összességében tíz év alatt 206 nagydíjat, 23 futamgyőzelmet, 57 dobogós helyezést ért el a Forma–1-ben.

Fotók forrása: wikipedia, Nico Rosberg Facebook-oldala


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk