News here
hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A töritanár, akinek több ezer rajongója van

Jocó bácsiból igazi sztár lett a neten. Még tévés vetélkedőbe is elment, hogy pénzt nyerjen végzős osztályának a kirándulására.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. október 13.


Link másolása

hirdetés

Balatoni József több szempontból sem felel meg a tanárokról a köztudatban élő képnek. Alig 28 éves, diákjaira pedig egyenrangú felekként tekint, akik bármilyen problémájukat meg tudják vele beszélni. Sőt, nemrég gondolt egy nagyot, és egészen az RTL Klub 1 perc és nyersz című műsoráig menetelt, hogy a nyereményből kifizethesse jövőre elballagó első osztályának búcsúkirándulását.

Nem sokon múlott, de végül nem járt sikerrel. Azonban ezután sem adta fel: közösségi összefogással szeretné előteremteni a szükséges összeget. Mindeközben napi szinten ír vicces, ironikus, elgondolkodtató történeteket Jocó bácsi világa nevű Facebook-oldalára, amit már 4200-an követnek. Eddig még senkinek nem adott interjút ebben a minőségében, szóval volt miről beszélgetnünk.

– Kevés tanár vállalna be még egy tévés vetélkedőt is az osztálya kedvéért. Hogy jött az ötlet?

– A fő szempontom az volt, hogy mivel jövőre elballagnak, szerettem volna még utoljára egy maradandó élménnyel meglepni őket. Nem is elsősorban azért, mert egyébként a családjaik anyagi helyzetébe nem férne bele, inkább egyfajta búcsúajándékként. Emellett az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nyolcadikban a ballagástól a továbbtanuláson át ki tudja meddig, rengeteg költség felmerül, így nyilván nagy könnyebbség a szülőknek is, ha legalább ezt nem nekik kell állniuk.

Eleve ezt szem előtt tartva jelentkeztem a műsorba, de sajnos az egymillió forintos feladatnál sikerült kiesnem. Viszont hatalmas élmény volt: játszani mentem és egy nagyon jót játszottam. Nem vagyok szomorú emiatt, hisz rengeteg értékes embert ismertem meg a műsor kapcsán, a gyerekeknek pedig egy életre szóló élmény volt. Bármikor mennék újra. Utána többen megkerestek, hogy küldjek nekik bankszámlaszámot, mert szívesen segítenének. Végül úgy gondoltam, hogy akkor már egyszerűbb, ha kiírom az oldalamra egy felhívás formájában.

hirdetés

Jocó bácsi szereplése (teljes felvétel):

– Mekkora összegre lenne szükség?

– Öt napra szeretnénk elmenni a Balatonra, és 22-en járnak az osztályba. Úgy gondolom, hogy olyan 5-600 ezer forintból már abszolút kerek kirándulást tudnánk kihozni. Persze ha több pénzt sikerülne összegyűjteni, ezzel arányosan változhatna az úti cél is, hiszen az RTL-en is ez volt a kiindulópontom. A pár ezer forintos támogatások mellett már nagyobb összegekre is kaptam ígéretet (direkt módon megkerestem több céget emiatt), de amíg nem utalják át ténylegesen, nem szeretnék konkrét összegekről beszélni.

Emellett az osztályban is indítottunk egy gyűjtést: kiraktunk egy perselyt, amibe mindenki beledob hetente 100 forintot. Ez ugye a létszámmal felszorozva 2200, én pedig megígértem, hogy minden héten kiegészítem az általuk gyűjtött pénzt. A sok kicsi sokra megy elv alapján májusra ebből is egész szép összeg összejöhet majd.

Névjegy

Balatoni József 1987. augusztus 16-án született Veszprémben. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd végül a Budapest XV. kerületében található Kontyfa Iskolában helyezkedett el. Három éve tanít ott, emellett a HÖOK Mentorprogramjában is dolgozik külső szakértőként, és gyakran ad elő különféle konferenciákon az élménypedagógia alapelveit népszerűsítve.

jocobacim

– Hogyan lett tanár belőled?

– Már egészen kiskoromban ez volt a célom: gyerekként otthon a plüssállataimmal játszottam tanárosat. Ekkor még matematika-fizika szakos szerettem volna lenni. Aztán amikor a nálam 6 évvel fiatalabb húgom iskolás lett, és én is sokat segítettem neki, kicsit elment a kedvem. Rájöttem, hogy eléggé megbonyolítja a dolgot, ha a a másik fél a plüssökkel ellentétben például visszabeszél, nem csak némán hallgat. De középiskolás koromra újra megbarátkoztam a gondolattal, és amikor eljött a felvételi, végül a töri szakot jelöltem meg.

– Hogy kerültél pont abba az iskolába, ahol tanítasz?

– Teljesen véletlenszerű volt. Rengeteg helyre jelentkeztem Budapesten és vidéken egyaránt, és innen hívtak vissza. Ez egy általános és középiskola is egyben, én mindkét részben tanítok. Nagy szerencsém van, mert nekem pont ez a fajta változatosság való. Osztályfőnökként is igaz ez: a mostani osztályom nyolcadikos, jövőre pedig gimnazistákat fogok kapni. Persze lesz átfedés is a kettő között, sokan már biztosan tudják, hogy maradni szeretnének.

– Gondolom, nagyrészt miattad...

– Hát, tulajdonképpen igen, a többségüknél bevallottam belejátszik ez a szempont.

– Neked lényegében egyfajta kultuszod van a diákjaid körében?

– Ezt azért túlzás lenne állítani, de tény, hogy

"
nagyon különleges a viszonyunk. Igazi mély kapcsolat, picit apa-gyerek, picit báty-kisebb testvér, máskor meg csak simán baráti.

A lényeg, hogy bármit meg tudunk beszélni egymással.

jocoba4

Osztályának lány- és fiútagjai társaságában

jocoba5

– Mennyire vagy laza velük az iskolán kívül? Bulizni például el szoktatok járni együtt?

– Azt legfeljebb az érettségizőkkel a bankettjükön, vagy a szalagavató afterpartyn. Az osztályommal előfordult már, hogy moziba mentünk, vagy pizzázni, de bulizni azért nem mennék velük, majd csak akkor, ha elballagtak. Szerencsére amellett, hogy maximálisan partneri a viszonyunk, a kellő tiszteletet is megadjuk egymásnak részükről leginkább talán úgy, ahogy a gyerek is fel tud nézni az apjára, vagy az idősebb barátjára.

– Mikor és hogyan lett ekkora netes rajongótáborod?

– Másfél éve kezdtem el posztokat írni a Pesten Hallottam csoportba, és már a kezdetektől sokan biztattak, hogy ezeket egy saját, külön oldalon is gyűjtenem kellene. Végül idén április elsején indítottam el a Jocó bácsi világa oldalt. Úgy voltam vele, hogy nézzük meg, mekkora rá az igény ha senkit nem érdekel, még mindig mondhatom rá, hogy csak áprilisi tréfa volt. Ehhez képest alig pár nap alatt négy-ötszáz fősre duzzadt, és egy-egy népszerűbb posztom hatására mindig újból megugrott a lájkok száma.

Igazán nagy lökést azután kapott, hogy augusztus végén a nagy port kavart tanári etikai kódexről írtam egy vicces-ironikus véleményt. Ezt minden addiginál többen látták és osztották meg, összesen közel 25 ezres elérése lett. Majd persze a szeptember végi RTL Klubos szereplésem után is sokan megtaláltak.

Az etikai kódexes poszt

"Végigolvastam a tervezett pedagógus etikai kódexet... Hát, döbbenten jöttem rá, hogy nagyon etikátlan, erkölcstelen vagyok, hovatovább alkalmatlan a pályára.

Hogy miért is?

- A legkedvesebb viseletem jó időben a papucs, térdnadrág, póló, napszemüveg. Sőt abban is tanítok. Minimum meg kellene kövezni.

- Rengeteg színes ruhám, sálam van, amiben télen tanítok. Dupla kövezés.

- A strandon levetkőzöm. Uhhh...

- Vannak tetoválásaim, látható helyen. Meg kell nyúzni, nincs mese.

- Nagyon szeretem a diákjaimat, megölelhetnek és én meg visszaölelek. Micsoda intim viszony, maga az erkölcsi fertő. FÚÚÚJ!!!

- Viccelődöm, poénkodom folyton és még csúnyán is szoktam beszélni. A kő mellé már akasztás is jár.

- A tananyag nem szent, gyerekeket tanítok és nem tankönyvet. Na neeeee!

- A diákjaim társak, nincs alá- fölé rendeltségi viszony. Az akasztott, kövezett, megnyúzott holttestemet már fel is kellene gyújtani.

- Szoktam alkoholt inni, szeretem is a jó borokat. A bulikban mindig nagyokat táncolok, felszabadultan. Minősíthetetlen viselkedés.

- Ismerkedem nőkkel. Kolostorba vele!!!

- Szenvedélybeteg vagyok, mert dohányzom. (igen, igen, ez tényleg rossz, tudom...)

- oldalt vezetek a Facebookon, ahol embereket nevetettek meg és hirdetem, hogy az iskola egy klassz és vidám hely. Erre a viselkedésre már szavak sincsenek...

- És a legnagyobb bűnöm: EMBER VAGYOK! Nah, jó, ezért már a kövezett, felakasztott, megnyúzott és elégetett testemet el kell ásni, majd kiásni, feléleszteni és újra megölni... :D"

jocoba2

– Milyen gyakran esnek meg veled olyan sztorik, amik érdemesek arra, hogy közzétedd őket az oldalon?

– Valami apróság szinte mindennap történik, legyen akár vicces, akár elgondolkodtató, akár megható élmény. A többségüket rögtön megosztom, de azért ügyelni szoktam arra is, hogy mindig maradjon tartalékban néhány, például az iskolai szünetekre, hogy akkor se legyen üresjárat. Mindent felírok, majd pedig fokozatosan adagolom.

– Mik a legfontosabb értékek számodra tanárként, amelyeket feltétlenül szeretnél továbbadni?

– Az első számú az őszinteség, ezt maradéktalanul elvárom minden diákomtól, ahogy tőlem is mindig számíthatnak rá. A másik pedig egymás maximális elfogadása. Ne ítéljünk elsőre, mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen. Ennek érdekében nagyon sokat is teszünk, nemcsak én személy szerint, de mások is az iskolában. Kölcsönösen szeretni és tisztelni - ez a kulcsa mindennek. Alapelvem továbbá, hogy mindenkinek megtaláljuk azt a területét, amiben a legjobb tud lenni, és ezt próbáljuk minél inkább erősíteni.

Az iskolának szerintem olyan helynek kell lennie, ahol a diák élményeket kap, hiszen a napjának nagy részét ott tölti. Ha nem érik pozitív impulzusok, sokkal kevésbé lesz motivált. Én éppen ezért folyamatosan töröm a fejem, mivel dobhatnám fel az óráimat.

A tananyag adott, ez egy dolog, a körítés viszont nagyon nem mindegy. Minden anyaghoz kitalálok valami csavart, játékot és igyekszem – ahogy az életben is – vidámságot és humort csempészni az óráimba.

jocoba6

– A kollégáid mit szólnak az ismertségedhez?

– Ez érdekes kérdés... (mosolyog) Nyilván örülnek a népszerűségemnek, hiszen ez az iskola jó hírét is viszi, de azért persze szoktam tőlük apró szurkálódásokat kapni, hogy celeb lettem, meg ilyesmi. Egyébként tényleg vicces, hogy a Pesten Hallottamban már annyira ismernek, hogy ha bármilyen diák iskolai történetet posztol tőlem függetlenül, biztos megkérdezi valaki a kommentekben, hogy "Jocó bácsi, ez nem veled történt véletlenül?"

– Volt már olyan, hogy nyilvános helyen felismertek?

– Igen, ezt is főleg az RTL-es szereplés hozta magával. Rögtön utána részt vettünk egy középiskolai börzén, és ott azért elég sok diák megnézett magának, illetve összesúgtak, miután elhaladtak mellettem. Szóval előfordul néha, de igazából nincs ezzel különösebb bajom. Rengeteg üzenetet kapok, igyekszem mindre válaszolni.

Még néhány poszt az oldalról

A kicsik most fogják be kicsit a fülüket, az érzékenyebbektől pedig előre is elnézést kérek!

Az oktatáspolitika újabb megfontolt, átgondolt és szakmai döntése alapján minden iskolának fel kell állítania a P.Ö.CS.-ét. Hát mi jól fel is állítottuk. Röhögünk, de közben sírni szeretnénk... Ha más nem is, de az senkinek nem tűnt fel hogy a Pedagógus Önértékelési Csoport nem a legmegfelelőbb elnevezés?????? :D

***

A megdönthetetlen, megcáfolhatatlan érv, amire nem lehet mit mondani... :)

"- Jocó bácsi, azért felejtettem el készülni, mert napközben japánul tanulok, fejben! Emiatt mindent elfelejtek...

- Hmmmm... Tényleg??? És akkor mondanál valamit japánul?

- Hát, még az elején járok. Nagyon nehéz nyelv!"

És igen, igen, igen. A "megette a kutya a leckét" duma ideje lejárt! :D

***

Az érzés, amikor a diákjaiddal ülsz az iskola előtt, beszélgetsz és jön egy haverjuk, aki lepacsiz veled, hogy "csá haver!": Felbecsülhetetlen! Nem értette, miért szakad mindenki a nevetéstől... :)

Megnyugtató, hogy letagadhatok legalább 10 évet. :D

jocoba3

– Milyen ma tanárnak, pedagógusnak lenni Magyarországon?

– Mindenképp vannak fenntartásaim, úgy történelemtanárként, ahogy emberként is. Azt gondolom, hogy az elmúlt 2-3 évben a béremelésekre hivatkozva próbálják meg lényegében betömni a szánkat. Bármilyen kifogás merül fel, az rá a reakció, hogy mit beszélünk, amikor mennyivel több lett a pénzünk. Közben folyamatosan korlátozzák a jogainkat, elég csak a tankönyvválasztást, vagy a már említett etikai kódexet megnézni. Holott én azoknak az előírásoknak nagyjából semmiben nem felelek meg, tehát akkor ezt alapul véve nyilván nem lehetek jó tanár. Kevés ennél abszurdabb dolgot tudok elképzelni.

Egyébként a posztom után pár nappal elküldtek nekem egy 1800-as évekbeli újságcikket, amiben egy 40 év után leköszönő pedagógus írta meg a szakmáról alkotott véleményét. Gyakorlatilag ugyanolyan vaskalapos szigorral, mint amit a mostani tervezet is előírna. Tehát

"
eltelt 160 év, de ma ugyanott tartunk: éljen a tekintélyelvű kapcsolat, távolítsuk el minél inkább az oktatókat a diákoktól. Ennél elhibázottabb döntést szerintem nem lehetne hozni.

Reménykedjünk benne, hogy a végleges verzión még finomítani fognak – szerencsére vannak is erre mutató jelek.

– Mennyire tartod fontosnak, hogy ezekben az aktuálpolitikai témákban is véleményt alkoss?

– Alapvetően nem szeretek politizálni. Aki megnézi a pedagógiai változásokról szóló posztokat az oldalamon, azt láthatja, hogy ezeket is mindig igyekszem a humoros, ironikus oldalukról megfogni. Legyen szó akár a mindennapos énekórák tervezetéről, akár a szintén nagy nyilvánosságot kapott Pedagógus Önértékelési Csoportokról, amit az elég szerencsétlen mozaikszó miatt gyorsan át is neveztek.

jocoba7

"Hogy mikre rá nem vesznek... :)"

– Összességében meg vagy elégedve a szakmáddal?

– Abszolút. Azt gondolom, hogy leginkább a tanárok társadalmi megbecsülésén kellene javítani. Ha egy pedagógus nyilvánosan felszólal, vagy tüntetéseket szervez, valahogy mindig azt hozzák ki belőle, hogy a pénz miatt teszi. Holott az elmúlt három évből nem emlékszem olyan megmozdulásra, aminek ez állt volna a hátterében.

Maximum a segítő dolgozók (például iskolatitkárok) fizetésemeléséért emeltük fel a hangunkat, hiszen nevetséges, hogy sokszor több évtizedes munkaviszony után is minimálbért visznek haza, pedig nélkülük szó szerint megállna az élet az iskolákban.

A gyereket érintő hátrányos változtatások – lásd tankönyvkorlátozás – miatt ugyancsak utcára kell menni. A saját pénzem miatt viszont én nem tüntetnék soha.

(Jocó bácsi a 11773487-05603426-00000000 bankszámlaszámra várja a kirándulásra vonatkozó felajánlásokat. Mint írja: a kicsi segítség is segítség,)

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
Anett egy éve még újra járni tanult autóbalesete után, most női inspirációs versenyen indult
Anett története erőt adhat mindenkinek, akinek némi plusz motiváció kell az életmódváltáshoz, sporthoz, pozitív gondolkodáshoz. Így gondolta ezt a BioTechUSA női inspirációs versenyénének közönségzsűrije is.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2022. szeptember 01.


Link másolása

hirdetés

Adott egy sportos, fiatal lány, akinek mindig is lételeme volt a mozgás, sokáig versenyszerűen kézilabdázott. És aztán egyszer csak történik vele valami az életében, ami sok mindent megváltoztat – de a sporttal való kapcsolatát még szorosabbra fűzi.

Martin Anett 24 éves, friss diplomás gyógytornász. Egy évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett, két hétig kómában feküdt, hosszú ideig kórházi ápolásra szorult. Testén hegek és sebek nyomai, beépített csavarok emlékeztetik arra, hogy hajszálon múlott az élete.

„Első gondolatom az volt, mikor megláttam a hegeket, hogy soha többé nem megyek strandra, nem veszek fel fürdőruhát, nem fogok ismerkedni. De rájöttem, hogy ha teljes életet akarok élni, akkor el kell fogadnom így magam.”

Anett úgy gondolja, hogy vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, de amin pedig lehet, azon kell is. Így viszonyult ahhoz a kérdéshez is, hogy a teste jelentősen megváltozott, a kórházban töltött idő alatt legyengült, 48 kilósra fogyott. Fokozatosan összeszedte magát, rendszeresen látogatta az edzőtermet, és tudatosan vágott neki az izomépítésnek. Pár hónappal később mindennek már látványos eredménye lett.

Anett története pont azt igazolja, hogy fel lehet magunkat küzdeni a mélypontról, akaraterővel, megfelelő motivációval újra lehet építeni mindent. A sztorija másokat is inspirál, sok üzenetet kapott már eddig is, amelyben példaértékűnek nevezték hozzáállását. Ezért is érezte úgy, hogy helye lehet a BioTechUSA női inspirációs versenyének, a BioTechUSA Lifestyle Day-nek mezőnyében – itt ugyanis nem csak a külsőségek számítanak, hanem az is, hogy kinek mi a története, mennyire hat motiválóan másokra.

NÉZD MEG KISFILMÜNKET ANETTRŐL, ÉS LESD MEG ŐT A BIOTECHUSA INSPIRÁCIÓS VERSENYÉN!

hirdetés

Ha ez egy hagyományos szépségverseny lenne, akkor biztos nem indult volna el rajta. Itt viszont sokat számít a motiváció, hogy ki honnan indult, és úgy milyen eredményt ért el.

„Nem is az a célom, hogy első legyek, inkább az, hogy önmagamat legyőzzem. Nekem már így is kívül esik a komfortzónámon a színpadi szereplés, ez is egy feladat, hogy ezt megoldjam”

– mondta Anett a verseny döntője előtt.

A BioTechUSA női inspirációs versenyét idén már hatodik alkalommal rendezték meg, három kategóriában – Anett a Fittest Girl kategóriában volt érintett, de keresték a legfittebb anyukákat és fitnesz versenyzőket is. Az idei verseny központi témája az evészavar volt: erre szerették volna felhívni a figyelmet, párbeszédet kezdeményezni és edukálni. A cég 5 millió forintos adományt ajánlott fel a legrégebben működő hazai felnőtt evészavar-központnak, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelőjének. Ez az összeg kiegészült továbbá a vásárlók felajánlásaival, közel félmillió forinttal.

A versenyző hölgyek között is több olyan akadt, akinek a történetében szerepelt valamilyen evészavarral kapcsolatos probléma – Anettet ezek a sztorik is mélyen megérintették, bár ő maga sosem küzdött evészavarral. A vetélytársaival gyorsan összebarátkozott, de még így is izgatottan lépett színpadra – egyszer sportruházatban, egyszer pedig fürdőruhában. A Kiss Virág fitnesz világbajnok, Kovács-Nyári Diána színésznő és BioTechUSA jótékonysági nagykövet, Deres Ádám edző, sportoló és Nánási Pál fotóművész alkotta zsűri nem volt könnyű helyzetben, mikor ki kellett választaniuk a kategóriánkénti győztest. De nem is csak az ő döntésük számított: előzetesen a közönség is szavazhatott a verseny online felületén.

Anett igencsak meglepődött, amikor az eredményhirdetésnél szólították: ő nyerte el az egyik közönségdíjat. „Nem posztoltam a közösségi médiában semmit sem a szavazásról, nem gyűjtöttem ilyen módon támogatókat. Örülök, hogy a történetem ilyen sokakra inspirálóan hatott, ez erőt ad nekem ahhoz, hogy tovább folytassam az utam.”

„A foglalkozásom gyógytornász, vagyis másoknak segítek, de úgy érzem, ez már igazi küldetés számomra, mert a saját élettapasztalatommal is segíthetek másoknak.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
Gabriellának ugyanolyan jól megy az angliai mozdonyvezetés, mint a texasi Ironman-verseny teljesítése
Waller Gabriella szereti a kihívásokat. Nem számít, hogy egy vonatot kell elvinnie valahová Nagy-Britanniában, vagy tűző napon kell 180 kilométert bicikliznie, 3,8 kilométert úsznia és 42 kilométert futnia.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. szeptember 27.


Link másolása

hirdetés

Az év legtartósabb ködjére mindig emlékezni fog Waller Gabriella. Az Angliában élő, Rácalmásról származó nő azt remélte, szép napos idő lesz önálló mozdonyvezetésének első napján, de igazi mélyvízbe ugrott, az orráig sem látott, ahogy korábbi cikkünkben mesélte.

Ma már több mint fél éve vezet, azóta már fullasztó kánikulában is dolgozott. Angliában jóval alacsonyabb a nyári hőmérséklet, érzésre azonban ugyanolyan megterhelő, mint más európai országokban. Idén nyáron még a szigeten is 40 fokot mértek, literszámra itta a vizet Gabi is. Vonatvezetés közben azonban nem kell izzadnia.

„Azt mondta a szakszervezet, ha nem működik a légkondicionáló a fülkémben, akkor az én döntésem, hogy dolgozom-e. Törlik az ilyen járatot, ha nem vállalom a vezetést a fullasztó melegben, hűtés nélkül.”

Túl van az első baleseten is, elütött egy fácánt.

„A szélvédő összetört, de szegény madár még tovább repült. Sajnos valószínű, hogy az ütközés miatti fejsérülést nem élte túl, távolabb elpusztulhatott.

hirdetés
Három megálló volt a végállomásig, törött ablakkal is biztonságosan elvittem a vonatot a célba, de azonnal kérhettem volna, hogy vegyék ki a forgalomból.”

A baleset este történt, különben az őzeket, madarakat dudálással meg lehet óvni. Elmesélte, hogy rengeteg borzat lát holtan vezetés közben.

„Ők sajnos olyan buták, hogy folyton a sínek alatt akarnak átbújni, de a sínekben áram van. Nagyon szomorú megégve látni őket. Érdekes, hogy a rókák soha nem járnak így, ők átugorják a síneket.”

Sztrájk idején is dolgozott már. „A mi cégünknél a vonatvezetőkön kívül mindenki beszünteti a munkát, a kalauz, a takarító és a pénztáros is. Ilyenkor az a gond, hogy teljesen felborul a rend, csak pár vonat jár, és az ellenőrök helyett valamelyik menedzser áll be, aki amúgy irodában dolgozik.”

“Mivel nekik nincsen annyi tapasztalatuk, így sok hibát vétenek. Nem tudják, melyik peron milyen hosszú, hol kell kinyitni az ajtót. Az előző sztrájk alatt sok probléma volt ebből“

Gabi mindig attól félt, hogy az átmeneti kalauz nehogy ott is kinyisson egy ajtót, ahol nincs peron, és valaki leessen.

Végül a munkabeszüntetés napját is probléma nélkül zárta.

Gabi fél év tapasztalata alapján úgy döntött, egy nehézséget megpróbál enyhíteni. A váltott műszakokban nagyon el lehet fáradni.

„Előfordul, hogy 7 napot dolgozunk egymás után és később jön 5 nap szünet, de az egy hét egyfolytában, nagyon korán kezdve vagy nagyon későn végezve, megterheli a szervezetet.”

Egy kollégájával megegyeztek, hogy Gabi lesz az állandó reggeles, és munkatársa az állandó estés. A reggelekben azt szereti, hogy műszak után ő dönt, hogyan osztja be a napot, de ha csak délután 5-kor kezd, akkor az egész napját azzal tölti, hogy várja a munka kezdetét. Szerinte a szervezete is hálás lesz ezért a váltásért.

„Nincs olyan, hogy egyik héten hajnali kettőkor kelek, másik héten, akkor érek haza.”

A kezdőket folyamatosan figyelik, hogy érzik magukat, hogyan birkóznak meg a feladataikkal.

„Meglepett, hogy azt is megkérdezték, sikerült-e eleget aludnom és ettem-e egész nap. Számítógép számolja ki a fáradtsági indexünket.”

„Azt mondják, ez azért fontos, mert a kezdőknek minden sokkal megterhelőbb, ők még folyamatosan koncentrálnak. Az első két hónapban én is az ablakra tapadt orral, a szék szélén ülve dolgoztam. Négy hétig minden műszak után fájt a fejem a nagy készenléttől.”

Az önálló vonatvezetés óta kétszer kísérte el a főnök, hogy megnézze, minden rendben van-e. Eleinte pár perc késést elnéznek, de később az időt is tartani kell. Nézik, hogy pontosan a peronon áll-e meg a mozdonyvezető. Egy fekete dobozzal is elemzik a munkájukat. Ő jól teljesített ezeken az ellenőrzéseken is.

„A fékezés nem volt mindenütt tökéletes, de nem estek orra az utasok, volt egy-két eset, ahol nem volt elég gördülékeny a megállás. Ez nyilván megszokás kérdése, és a különböző vonatok is picit máshogy működnek, azt is ki kell tapasztalni.”

Ellenőrizték a gyorshajtást, és azt is, hogy a piros lámpához közeledve időben lassítanak-e. Vannak szimulátoros gyakorlataik is.

„Augusztus elején azt gyakoroltuk, hogyan viselkedik a vonat ősszel, amikor hullanak a levelek. Kisiklani ugyan nem tudunk, de a megállást erősen befolyásolja. Korábban és még finomabban kell fékezni.”

Gabinak a legrosszabb élménye a vezetésben, hogy legalább tízszer meghúzták a vészféket.

„Hétvégén rengeteg részeg ember van a vonatokon, velük van a gond. Ilyenkor öt másodpercem van megnyomni egy gombot, hogy ne álljon meg a vonat.”

„Elvileg beszélnünk kell azzal, aki meghúzta a féket, de tíz alkalomból csupán kétszer sikerült. Amikor odamegy az ellenőr, mindenki azt mondja, hogy nem ő volt. Nekem ugye az a dolgom, hogy olyan helyen álljunk meg, ami biztonságos, és ha valami baj van, oda tudjon jönni a mentő, tűzoltó vagy rendőrség. Alagútban például csak a legvégső esetben állhatunk meg.”

Imádja, hogy rövid nadrágban dolgozhat, és még egy nagy kedvence van az új munkájában.

„Szeretem, amikor a gyerekek integetnek a peronról. A múltkor a tesóm is kihozta másfél és három éves gyerekét egy hídra és onnan üdvözöltek. Pár hete egy férfi a kislányával mondta, hogy azért jöttek csak az állomásra, mert a múltkor visszaintegettem nekik.”

A sportot sem hanyagolja a munka mellett.

Sikerült a hatalmas próba Texasban áprilisban. „3,8 kilométer úszás után 180 kilométer biciklizés és 42 kilométer futás volt a feladat.”

„17 óra a teljesítési határidő, nekem megvolt 16 óra alatt, úgyhogy még volt egy órám tartalékban.”

Azt mesélte, az volt igazán nehéz, hogy semmi árnyék nem volt, tűző napon kellett teljesíteni az embert próbáló távot. Az Ironman után Londonban futott 10 kilométert, aztán szintén ott volt egy triatlan-verseny: másfél kilométeres úszás a Temzében, 80 kilométeres biciklizés és ugyancsak tíz kilométer futás.

Novemberben New Yorkba megy maratont futni, áprilisban újra Texas, majd ősszel egy újabb Ironman jön.

A fiatalon megözvegyült Gabinak minden idejét elviszi most a munka és a sport, de reméli, az új munkarenddel marad idő a szerelemre is. Az igen korai kezdések miatt úgy érzi, nem érdemes a vasúton kívül keresni partnert, a legjobb talán az lenne, ha a munkahelyén találna társat, aki hasonló szabályok szerint dolgozik, mint ő. Reméli, egyszer majd a saját gyerekei is büszkén integetnek majd mozdonyvezető anyjuknak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Egy magyar különlegesség lett a világ legjobb töltött csokoládéja
Odavolt a nemzetközi zsűri a ZAX kézműves csokoládéműhely passiógyümölcsös bonbonjáért, de a többi benevezett édességük is díjakat kapott.

Link másolása

hirdetés
Három csillagot kapott a gasztronómia Oscarként számon tartott londoni Great Taste Awards 2022-es versenyén a komáromi ZAX kézműves csokoládéműhely passiógyümölcsös bonbonja, ezzel világelső a töltött csokik kategóriájában.

A Michelin-csillagos éttermek által is használt alapanyagokból készülő magyar csokoládé hajszálvékony, roppanós, kézzel festett burokba kerül, az ízek egyensúlya pedig páratlan kulináris élvezetet nyújt. Varga Zsuzsa csokoládémester nem köt kompromisszumokat, így a vásárlók ugyanazt a kiváló bonbont fogyaszthatják, mint a nemzetközi zsűri.

Még csak három éve működik, de így is sorra zsebeli be a rangosabbnál rangosabb elismeréseket a komáromi ZAX kézműves csokoládé műhely. A magyar manufaktúra idén négy termékkel indult a legmagasabb presztízsű világversenyen, a Great Taste Awardson, ahol minden érintett kategóriában díjat érdemeltek ki.

A joggal a gasztronómia Oscarjának nevezett megmérettetésre idén számtalan országból összesen 14.200 mintát küldtek be a versenyzők, amiket több tucat független gasztronómus értékelt. A szakértői zsűri nemcsak kóstol, hanem javaslatokat is fűz a benevezett receptekhez, melyeket a zsűritagok több körben tesztelnek is.

Az idei kiírás eredményeit az augusztusi londoni ceremónián hirdették ki, a ZAX kézműves csokoládé műhely pedig minden várakozást felülmúlva tarolt a versenyen.

A magyar manufaktúra passiógyümölcsös bonbonja az Európai Unió országai közül egyedüliként zsebelt be három csillagot, és ezzel világelső lett a töltött csokoládék kategóriájában.

hirdetés

A tavalyi Academy of Chocolate Awards versenyen ezüstérmet kiérdemlő terméknek már a megjelenése is egyedülálló, hiszen olyan, mintha egy ékszert fogyasztanánk el. Varga Zsuzsa csokoládémester a bonbon készítésekor ügyelt arra, hogy az étcsokoládé íze kiváló egyensúlyba kerüljön a passiógyümölcs frissességével és savasságával, ami olyannyira jól sikerült, hogy a zsűrit is levette a lábáról.

„Kiválóan prezentált, gyönyörű csokoládé, melynek fényes márványozása egyszerűen lenyűgöző. Nagyon tetszett a csokoládé talp mintázásával kapcsolatos részletgazdagság. Imádtuk a passiógyümölcs ízt, a csokoládéalapok tökéletesen illeszkedtek a gyümölcsös karamellhez. Tökéletes párosítás!”

– fogalmazott értékelésében a zsűri.

A bonbon kiválóságát bizonyítja az is, hogy ez a termék a legnépszerűbb a ZAX kézműves csokoládéműhely kínálatában. Varga Zsuzsa csokoládémester ráadásul nem köt kompromisszumokat, minden egyes bonbont ugyanolyan precizitással készít, ami garantálja, hogy pontosan ugyanazt a terméket kapja minden egyes vásárló, mint amit a londoni zsűri is kóstolhatott. Sőt, a díjnyertes csokoládékülönlegességet már külön kollekcióban, elegáns dobozban is meg lehet vásárolni a manufaktúra honlapján.

A magyar manufaktúra egyébként valóságos csillaghullás árasztotta el, hiszen

másik három nevezett terméküket is díjazták a gasztronómiai Oscaron. Meggy-csokoládé ganache bonbonjuk és nugátos táblacsokoládéjuk egyaránt két-két csillagot érdemelt ki, Zsutella fantázianévre hallgató csokoládékrémjük pedig egy csillagot kapott.

A komáromi ZAX kézműves csokoládé műhely jövőre is szeretné megmérettetni magát a nemzetközi porondon annak érdekében, hogy visszacsatolást kapjanak, miben tudnának még fejlődni. Elöljáróban annyit elárultak, hogy a következő időszakban a táblás csokoládék fejlesztésére koncentrál majd Varga Zsuzsa, aki újdonsággal is készül hamarosan az édesszájúak számára.

Bővebb információk ITT


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Puskát is vittek a jegesmedvék ellen: első magyar nőként szelte át Grönlandot Vámos Nóra
A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor mínusz 20 fokban vállalkozott az Eisberg Grönland síexpedícióra.

Link másolása

hirdetés

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva vágott neki az Eisberg Grönland síexpedíciónak. Az 560 kilométeres túrát halszál híján, de sikerült a tervezett 30 napon belül teljesíteni - a páros ezzel rekordot döntött. Vámos Nórával most arról beszélgettünk, milyen fizikai és mentális kihívásokkal szembesültek az út során.

Milyen háttérből jössz, és mennyit segített ez a felkészülés során?

Korábban fotóművészként tevékenykedtem, most is ez a szenvedélyem. Gondolkodtam is rajta, hogyan tudnám ezt a jövőben összekötni az expedíciókkal. Mozogni világéletemben szerettem, de erre az útra tudatosan készültem egy éven át: rengeteget jártam például teljesítménytúrázni, akár napi 40-50 kilométereket is gyalogoltam, hogy fokozatosan növeljem az állóképességemet. Eközben még a lábfejemet is szoktattam az igénybevételhez, így egyre kevésbé törték a cipők.

Sokat futottam, hegyet másztam, de az is előfordult, hogy az anyukámat meglátogattam vidéken, majd onnan sétáltam vissza a fővárosba. Mindemellett persze rengeteg segítséget kaptam Gábortól is, aki már részt vett egy antarktiszi és 2018-ban egy nagyobb grönlandi átkelésen. Nagyon sokat tanultam tőle.

Mit gondolsz, mi a legrosszabb forgatókönyv, ha felkészülés nélkül vág neki az ember egy ilyen útnak? Ott maradhat?

Az egész expedíció precíz forgatókönyv szerint zajlik. Ami itthon banális hiba és belefér, az egy sarkvidéki helyen akár végzetes is lehet, de minimum komoly sérüléseket szerezhet, ha minden előzetes edzés és ismeret nélkül kéne helyt állnia, különösen átlag -20 fokban. Ráadásul ketten vágtunk neki az expedíciónak, amit általában 6-8 fős csoportok szoktak teljesíteni. Ez jelentős könnyebbség, hiszen ők beoszthatják egymás közt a feladatokat, és aki éppen fáradt, azt leválthatják a többiek. Mi ezzel szemben csak egymásra támaszkodhattunk, egymást válthattuk fel, és sok esetben egymást is kellett lelkesítenünk.

hirdetés

Milyen veszélyek leselkedtek rátok út közben?

Már közvetlenül az elindulás után megismerhettem Grönland zord arcát, hiszen az első három napon olyan szakaszon haladtunk át, ahol a jégpáncélt hatalmas hasadékok szabdalták. Ezek gyönyörű, sosem látott kék színben játszottak, de különös veszélyforrást jelentettek az út során. A hasadékokon úgynevezett hóhidakon keltünk át, amiket előzetesen a síbottal szurkáltunk, vagy Gábor előrement, hogy megnézze, nem szakadnak–e be. Nem látni ugyanis, hogy csak pár méter, vagy akár többszáz méter mélyek.

Már előre tájékozódtunk a jegesmedve-veszélyről, ezért azt is tudtuk, hogy sokan puskát visznek magukkal az útra. Nekem egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy puskával mászkáljak, főleg, hogy azt sem tudtam, milyen engedélyhez kötött a használatuk. Út közben viszont azzal szembesültünk, hogy még a helyi szupermarket is puskákkal van tele, bárkinek eladják őket.

A jegesmedvének elsőrendűen nem az ember a tápláléka, de az éhség nagy úr. Egy szezonban átlagosan 5-6 jegesmedvetámadás történik. Arra is volt példa, hogy egy jegesmedve napokig követett egy csoportot. Végül helikopterrel kilőtték, mielőtt rájuk támadhatott volna. Végül mi is vettünk puskát, de szerencsére nem volt rá szükség.

Grönland a világ legnagyobb szigete, amelynek belső részét 2000-2500 méteres jégpáncél fedi. A globális felmelegedés miatt évente kétszer – tavasszal és ősszel – áll rendelkezésre egy-másfél hónap a túrák teljesítésére. Először 130 évvel ezelőtt keltek át rajta felderítési céllal, keletről nyugat felé tartva. Az expedíció jelmondata az volt: „A nyugati part vagy a halál”.

Sok horrorsztori kering a semmi közepén elveszett emberekről. Itt mi biztosította, hogy végig elérhetőek legyetek, és a megfelelő irányban maradtok?

Reggel megnéztük a GPS koordinátákat, aztán el is tettük, mert a készülék a hideg miatt lemerült volna. Iránytű segítségével tájékozódtunk, másképp nehéz is lett volna, hiszen a hóvihar miatt sokszor semmit nem láttunk, nem hallottunk, csak mentünk előre a vakító fehérségben. Ha akkor elszakadtunk volna egymástól, az akár végzetes is lehetett volna. Az irány ugyanakkor adott volt, hiszen keletről nyugatra haladva szeltük át a szigetet.

Emellett előfizettünk egy speciális, műholdas szolgáltatásra is, amit kifejezetten az expedíciókra indulóknak fejlesztettek ki: a világon bárhol nyomon tudnak követni, és szükség esetén segítséget is tudnak küldeni vele.

Emellett még milyen eszközökkel és ruházattal vágtatok neki az útnak?

Nagyon sokat köszönhetünk a Rudy Project szemüvegjeinek, amik folyamatosan rajtunk voltak, nehohogy hóvakságot kapjunk. Ezekhez a szemüvegekhez fejlesztettek maszkot is, ami megvédte az orrunkat, arcunkat a fagyási sérülésektől.

Szinte minden speciális, hegymászók részére készült termék volt, hiszen extrém időjárási körülmények közt kellett helytállniuk: a bakancsom például 30 nap alatt egyszer sem ázott be. Pehelykabátot és szélálló héjkabátot, kesztyűből pedig három külön réteget viseltünk. A sátrunkat is úgy választottuk meg, hogy még a 100km/órával tomboló hóviharnak is ellenálljon. Sokszor láttam belülről, hogy domborodik az oldala a ránehezedő hó alatt, de soha nem szakadt ki vagy borult fel. A másik veszély az volt, hogy a szél esetleg elviheti a sátrat, mielőtt rögzítenénk. Szerencsére ez sem következett be, hiszen az első dolgunk mindig az volt, hogy legalább egy biztos ponton rögzítsük.

Mi mindent csináltatok még egy átlagos napon?

Az expedíció minden egyes napja hasonló menetrend szerint zajlott: átlagosan napi 20 kilométert tettünk meg, méghozzá úgy, hogy 50 percet mentünk, majd 10 percet pihentünk. Ilyenkor minden alkalommal ettünk is, hogy folyamatosan magasan tartsuk az energiaszintünket. 30 napra elegendő élelmiszert vittünk, és végül teljesítettük is a túrát a kiszámolt idő alatt. Ketten együtt 165 kiló súlyt húztak maguk után a szánokon, és ebből jelentős mennyiséget tettek ki a dehidratált élelmiszerek.

Ahogyan fogytak, az út végére összesen 60 kilóval lett könnyebb a szán, de ezt a különbséget inkább csak a legvégén kezdtük érzékelni.

Mivel egy ilyen túra komoly fizikai igénybevételt jelent, egy nap alatt legalább 4500 kalóriát éget el a szervezet (ez nők esetében az átlagos napi kalóriabevitel mintegy két és félszerese - a szerk.). Mi összesen 270 ezer kalóriát vittünk magukkal szárított élelmiszerek formájában, amiket forró vízzel tettünk fogyaszthatóvá. Az ivóvizet is a megolvasztott jégből nyertük ki, ez minden reggel közel másfél órás procedúra volt. A speciális hegymászóételek mellett volt például olyan magokkal teli zabkása is, amit mi állítottunk össze és csomagoltunk előre magunknak.

Mit emelnél ki, mi volt a legkomolyabb nehézség vagy kellemetlenség?

Természetesen voltak rossz pillanatok, sőt, napok, amikor valamelyikünk lelkileg és fizikailag is kimerült. Néha reménytelennek tetszett, hogy időben teljesítsük az expedíciót. Előfordult, hogy elcsüggedtem, ha arra gondoltam, hány napja gyalogolunk már, és alig változott a táj körülöttünk. Ilyenkor különösen számít a másik fél támogatása, és hogy igyekezzünk lelket önteni a másikba.

Sokszor a süppedő mély hó, vagy a 40-60 kilométeres szembeszél igen komoly fizikai megpróbáltatást jelentett, és hiába vártuk, hogy hátha jobb lesz, inkább csak rosszabb lett. Ezért egy ponton eldöntöttük: bármi történjen, mindenáron teljesítjük a kitűzött napi kilométereket.

Milyen érzés volt ehhez képest végül megérkezni?

Már közvetlenül a cél előtt jártunk, és éppen megkönnyebbültünk volna, hogy időben beérünk, amikor utolért minket egy óriási vihar. Ekkor kétszer fél napot, plusz egy teljes napot állni kellett a 80-90 km/h-val tomboló hóvihar miatt, ezalatt ki sem tudtunk jönni a sátorból.

Hogy őszinte legyek, amikor elértük a partot, eleinte inkább csak kimerültséget éreztem. Még nem tudtam megélni a sikerélményt, annyira átállt az agyam a folyamatos problémamegoldásra. Természetesen azóta már óriási elégedettséggel tölt el, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célt, sőt, rekordot döntenünk, hiszen két fős vegyespáros korábban még soha nem teljesítette ezt az expedíciót. Már most azon töprengek, mi lesz a következő kihívás!

Az élményeidről előadásokat is tartasz, elsősorban cégek részére. Mit gondolsz, milyen tudást adhatsz át, ami kifejezetten az üzleti életben alkalmazható?

Az utunk szerintem jól példázza azt, hogyan vezethet sikerre a céltudatos, kitartó munka, ahogyan a megfelelő tervezés is. Úgy gondolom, elsősorban a cégeknek segíthetnek a problémamegoldással kapcsolatos tapasztalataim. Mi rengeteg krízisen mentünk keresztül, amiket a veszélyes környezet miatt nagyon gyorsan kellett megoldanunk. Nem halaszthattuk másnapra, hiszen az végzetes is lehetett volna. Éppen ezért elsősorban válsághelyzetekben tudok segíteni abban, hogyan lendüljünk túl a mentális akadályainkon.



Az expedíció arra világított rá, hogy nem arra kell figyelni, hogy mennyi van még hátra, hanem mindig a következő, kis lépésre összpontosítani. Ha akár a célokat, akár a problémákat kis szeletekre bontjuk, azáltal sokkal átláthatóbbá válnak. Amit ismerünk, attól nem félünk, azzal könnyűszerrel el tudunk bánni. Az előadásaimon ezt szeretném átadni az érdeklődőknek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: