SIKERSZTORIK
A Rovatból

"A jó építészet szinte láthatatlan" - Őrfi József, aki megálmodta a pilisi meseházat

Őrfi minimális költségvetésből, olcsó anyagokból, egyszerű technikával építette fel gyönyörű piliscsabai otthonát. Vajon hogy csinálta?


Őrfi József építész igazi meseházat hozott létre Piliscsabán, amit saját tervei alapján, szinte egymaga épített fel. Az organikus építészet elkötelezett híve minimális költségvetésből, olcsó anyagokból, egyszerű technikával építette fel otthonát, a végeredmény pedig nem csak a közönség, de a szakma elismerését is kiváltotta. A ház elnyerte a Média Építészeti Díj 2017-es fődíját, az Europa Design Belsőépítészeti Különdíját, az Index Közönségdíját, bekerült a Magyar Építőművészek Szövetsége Visegrádi Négyek Családi Házai 2017 válogatásába, de bejutott a legjobb tízbe is a Highlights of Hungary szavazásán.

Evidens volt, hogy építész leszel?

Édesanyám építésztechnikus, de soha nem terelgetett ebbe az irányba. Bár a filozófia érdekelt, mégis úgy alakult, hogy teológiát tanultam, valamiért végül ott kötöttem ki. 23 éves voltam, amikor kristálytiszta lett számomra, hogy nem lehetek más, csak építész. Addigra már elvégeztem egy parkettás szakmunkásképzőt, majd belevágtam és megcsináltam az Ybl Miklós Főiskolát is. Ezt követte Makovecz Imre Vándoriskolája, ahol a tanítványa lettem. Magyarországon az ő építészetét találtam a legkiemelkedőbbnek, tanulni akartam tőle és ezt a célomat el is értem. Bár Imre bácsi felajánlotta, hogy maradjak, végül eljöttem és Bécsben elvégeztem a mesterképzést. Ha ezeket összeszámolom, akkor 10 év jön ki, a hozott szellemi alapokkal pedig elmondható, hogy viszonylag komplett kiképzésben volt részem.

Korábbi munkáid leginkább szakrális jellegűek.

A házunk előtt négy kápolnát terveztem és építettem. Ezek azok az építészeti munkáim, amit fel is vállalok, mert úgy tudtak megvalósulni, ahogyan én azt szerettem volna. Nagyon sok házon dolgoztam, rengeteg átalakításon vettem részt, de ezek mind töredék történetek voltak, egyikre sem tudnám azt mondani jó szívvel, hogy azonosultam vele. A kápolnáknál döntően már az történt, amit gondoltam, lépésről lépésre tisztult le az egész út. Végül a mi házunk lett az első olyan építészeti projektem, ami száz százalékban úgy valósult meg, ahogy annak meg kellett valósulnia. Az összes történetben az volt a közös, hogy fizikailag is nekem kellett létrehoznom őket. A gyimesit a helyi ácsok építették, de a másik három kápolna építését én vezettem és építettem. Ott tanultam meg annyira építeni, hogy bele mertem vágni a házunkba.

o4-horz

Ez mennyi időt ölelt fel?

Múltkor megbecsültem, hogy hány óra lehet, amit a szabadban, a két kezemmel való építéssel töltöttem és körülbelül 2500 munkaóra jött ki. Az egész építés egy nagyon idilli dolog: a tájban dolgozol, csak te vagy meg az építőanyag, esetleg az emberek, akik segítenek és apránként létrehozzátok azt, amit szerettél volna.

A pénz mennyire alakította a folyamatokat?

Amikor összeültünk a feleségemmel, mindkettőknek volt keresete, éveken keresztül spóroltunk. 3 millió forintból vágtunk bele, ami egy irreálisan alacsony összeg, de ebből meg tudtam csinálni a komplett alapozást a betonpincével, a teljes faszerkezet felállítását és a tető zsindelyezését. Azt hozzáteszem, hogy ez még nem a mostani építőipari felfutásra tehető, mindez egy olyan időszakban történt, amikor még mindenki vegetált és az én pici pénzem is pénznek számított. 3 évig tartott, mire elkészültem a házzal annyira, hogy tavasszal felhívtam Bujnovszky Tamást, hogy talán most már le lehetne fotózni.

Előfordul, hogy a ház előtt toporognak az érdeklődők?

Az utcán vannak olyan emberek, akiken lehet látni, hogy indokolatlanul lassan lépegetnek és néznek a ház felé. Ez egy mezítlábas projekt, amiben a legolcsóbb anyagokat vadásztam össze és amikor ott vagy előtte, nem látsz semmi különlegeset, annyira magától értetődő az egész. Nagyon beszédes az is, amikor az egyik szomszédomhoz eljutott a hír, hogy milyen sikereket kezdek elérni és megkérdezte, hogy milyen projekten dolgozom. Mikor mondtam neki, hogy a házunkkal, ránézett és kibukott belőle: ezzel?!

Bezzeg a korinthoszi oszlopok meg a vízköpők! A Kék Túra vonalán – ami a te házadat is érinti – sokszor ki lehet szúrni az ilyen jellegű, feltűnősködő építészeti megoldásokat, melyek szöges ellentétei annak, amit az építészeteddel képviselsz.

Az építészet önmagában értékválságban van. A házam építészeti elismerése annak az elismerése, hogy egyszerű eszközökkel, kevés pénzből is lehet értéket létrehozni, nem kell ehhez modorosnak lenni vagy túlzásokba esni. A mi házunk építészeti értelemben a lényeget boncolgatja, ez meztelen építészet, nincs mögötte semmi más. A jó építészet szinte láthatatlan és annyira magától értetődően a helyén van, hogy úgy fognak mellette elsétálni, hogy észre sem veszik.

Ahhoz, hogy igazán jól tudjunk alkotni, ki kell lépni a saját egonkból. A projekt nekem is egy jó tapasztalás volt: igen jól fejlett és táplált egoval vágtam bele és az elején nekem is elképesztő túlzások jutottak eszembe. Millió látványterv robbant ki az Archicadből teljesen feleslegesen, konkrétan semmi fonál nem volt a kezemben. Hogy aztán honnan jött a helyes döntés, már nem emlékszem, de kizárásos alapon már nem maradt más. Végül letisztult minden és az anyagilag nulla háttér, valamint a telek adottságai végig mederben tartottak, nem engedtek semmilyen öncélú dolgot. Az emberben van egy teljesen érthető reakció: nyomot akar hagyni és nagy dolgokat akar. Belőlem is ez jött ki először, de a nagyon szigorú, szálkás valóság nem engedte, hogy lelépjek arról az útról, amit tényleg csinálnom kell.

o6

A szakma mellett a laikusok nagy része is imádja a házat.

Az, hogy a közönség is így fogadta, az arra vezethető vissza, hogy egy olyan tartalmat szólít meg, ami legbelül mindenkiben megvan, csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy meg is valósítsák. Én pont megtehettem, mert építész, kivitelező és felelős műszaki vezető is vagyok, rendelkezem építő és szakmunkás tudással, így jogilag is legálisan rakhattam össze a házat. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nagyon jó lenne, ha a mai jogi keretek kibővülnének és megengednék, hogy egy favázas épületet bárki építhessen. Magyarországon csak olyan cégek építhetnek ilyet, akiknek megvan az ehhez szükséges minősítőengedélye, melynek megszerzése 5-10 milliós projekt. Ezek a cégek kötött rétegrend alapján dolgoznak, legtöbbször szerződött partnerekkel és azok az árak, amiket érvényesítenek, nem fognak eltérni egy bármilyen más építészeti technológia árától. Amit én csináltam, teljesen lemezteleníti azt, hogy mi az építőipar legkönnyebben megvalósítható terméke: egy favázas ház hőszigeteléssel, lefóliázva, valami burkolattal az időjárás ellen, gáz helyett elektromos fűtéssel. Ez lehetne műszaki értelemben a mai parasztház, ha engednék csinálni.

A ház a saját otthonod is egyben, ahol a családoddal laksz. A feleséged mennyire szólt bele a folyamatokba?

Eszter volt a ház múzsája, neki terveztem, leszámítva a faléces részt, ami az enyém, viszont azt meg ő javasolta, hogy így csináljam meg. Rengeteg részötlete, kritikája, észrevétele, sértett hallgatása volt az egyes döntések mögött, megkerülhetetlen része volt a folyamatnak.

Feltételezem, imádsz a környezetben lenni, de miért pont Piliscsaba?

A természet illik a habitusomhoz és az egész projekt is ezt sugallja, de igazából csak mázlim volt a helyszínnel. Édesanyámmal pestiek vagyunk, ahol egyszer jó időben vettünk az Andrássyn egy lerobbant lakást. Az utána lévő évben az ára a duplájára felment, amit anyám kifigyelt és elém állt, hogy adjuk el és költözzünk ki a városból. Gondolj bele, húsz éves voltam és ott volt az egész bulinegyed a számban, egyből rá is vágtam, hogy nem. Végül abban állapodtunk meg, hogy legyen, de akkor én választom a helyszínt. Mivel Esztergomba jártam a Ferences Gimnáziumba, az irány nekem megmaradt, de azért bejártuk a teljes agglomerációt. Nyilván a legdrágább hely tetszett meg, ezért maradt olyan kevés pénz, amiből csak egy pici házra futotta. Később ezt bővítettem ki.

Hasonló elven működő, de kisebb léptékű projekten nem dolgoznál?

A saját kertünkbe még fel lehet építeni egy 20m2-es épületet, amiből csinálnék egy bemutatóházat. Ezen meg be lehetne mutatni ezt a szériát: hogyan lehet összerakni, milyen eredményt lehet vele elérni, mennyibe kerül. Az építés ebben a formában nem ütközik olyan szigorú jogi előírásokba, egy nyaralóval, kulipintyóval leegyszerűsítve szinte azt csinálsz, amit akarsz, ráadásul ez az a lépték, ami még könnyen át is látható.

Korábban építészkritikusként is dolgoztál, ezért is érdekelne, mit gondolsz azokról az építészeti beruházásokról és fejlesztésekről, melyek az utóbbi időben zajlottak vagy épp zajlanak Budapesten?

o1

Őrfi József

Az elmúlt nyolc év fővárosi építkezései döntően két szálon valósultak meg. Az egyik oldalon megkérdőjelezhetetlenül előremutató, fejlesztő szándékból létrejövő projektek vannak, amik általánosságban jó színvonalon jöttek létre, azonban sok az építészeti szempontból le nem csapott labda. A megúszás sokszor tetten érhető és látszik, hogy a lehető legkisebb kockázattal járó döntéseket hozták meg.

A másik szálat ideiglenes építészetnek nevezném, mely gyakorlatilag felszínre hozott egy olyan végtelenül ostoba és igénytelen magatartást, ami megengedhetetlen lenne. Itt elsősorban azokra a kisebb projektekre gondolok, melyek nyerészkedési céllal, vagy világörökségi területen, fontos épület közelében valósultak meg. Ezek elképesztő igénytelenségről tanúskodnak.

Hogyan tovább?

Bízom benne, hogy ez a háttér nélküli építkezésünk olyan építészeti értéket jelent, amit a jövőben visszafordíthatatlan sikerré tudok vinni és mind szakmai, mind egzisztenciális eredményt hoz. Ha ez megvalósult, akkor sikerült ezt az egészet igazán megcsinálnom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
,,Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember” - Zsolt Angliában önkéntes rendőr, ottani élményeiről mesél
Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. június 08.



A magyarok sokféle munkát vállalnak a világban, de az, hogy valaki rendőrnek áll, viszonylag ritka. Menyhárt Zsolt 15 éve szolgál az angliai Ipswichben, méghozzá egy nálunk teljesen ismeretlen formában: önkéntes rendőrként. Ezt azt jelenti, hogy civil munkája mellett, a szabadidejében ölti fel az egyenruhát, utána viszont pontosan olyan feladatok várják, mint a hivatásos kollégáit.

Mi visz rá valakit, hogy teljesen ingyen kockáztassa az éltetét nap mint nap idegenekért? És mennyiben más a rendőri munka Nagy-Britanniában, mint Magyarországon? Miért fegyvertelenek az angol rendőrök? És fegyver nélkül hogyan oldják meg a legrizikósabb szituációkat? Ezekről beszélgettünk.

- Hogyan kerültél Angliába?

- Korábban Prágában éltem és telekommunikációs mérnökként dolgoztam. Akkoriban kaptam egy nagyon jó munkaajánlatot Angliából, amit elfogadtam és ideköltöztem. Megtetszett minden, és nagyon hamar elszaladtak az évek. Jó volt a munkahely, és a kollégák is nagyon befogadóak voltak. Ugyan nem terveztem hosszú távra maradni, csak pár évre, de végül itt ragadtam, így lett Anglia az otthonom tizenhét éve.

- Honnan a rendőri motivációd?

- Gyerekkoromban nagyon vonzott a rendőri és a katonai pálya, valószínűleg, mert édesapám rendőr volt. Ő persze lebeszélt arról, hogy ezt válasszam, mert az akkori viszonyok teljesen mások voltak, mint mostanában. Viszont nekem megmaradt a motivációm, mivel rengeteg érdekes feladatot látott el a munkája során: volt közlekedési- és kutyásrendőr, dolgozott nyomozó alosztályon, és körzeti megbízott is volt. Szóval

az egész gyerekkorom azzal telt el, hogy láttam, ahogyan egyenruhában, vagy civilként szolgálatba helyezve magát intézkedett.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül itt, Angliában leszek majd önkéntes rendőr.

- Hol hallottál az önkéntes rendőri szolgálatról?

- Egy érdekes véletlen miatt került elém ez a lehetőség, amiről egyébként nagyon kevesen tudnak Angliában. Egy helyi magyar összejövetelen találkoztam két magyar rendőrtiszti főiskolás sráccal, akik akkoriban éppen egy program keretében voltak itt a helyi rendőrségnél, három hónapig. Meséltek rólam a szolgálatvezetőjüknek, aki meghívta a helyi magyarokat egy találkozóra. Tőle hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség.

A felügyelő leszervezte, hogy kimehessek egy műszakra egy igazi járőrpárossal, hogy lássam, miről is szól ez a valóságban.

Hatalmas és igazán intenzív élmény volt belátni a színfalak mögé, hogy milyen a bűnüldözés az ártatlannak kinéző városban. Ezután eldöntöttem, hogy belevágok.

- Mit jelent az önkéntesség?

- Angliában nagyon gyakori, hogy az emberek önkéntes feladatokat vállalnak, nagyon sok lehetőség van erre. Ez annyit jelent, hogy, a főállású munkájuk után végeznek valami teljesen más tevékenységet, akár mint én, a rendőrit, teljesen ingyen, fizetés nélkül, de ugyanakkora felelősséggel. A rendőrségen belül az önkénteseknek is van egy minimum óraszám-követelményük. Maximum óraszám nincsen szabályozva, tehát akár minden nap lehet önkéntesen dolgozni.

Ha valaki önkéntes rendőr, ugyanazzal a jogkörrel rendelkezik, és ugyanazokat a feladatokat végzi, mint a fizetett, hivatásos rendőr. Ugyanolyan egyenruhát, felszerelést, jelvényt, szolgálati igazolványt kap.

Ez számomra is meglepő volt. Emellett havonta kötelező tréningek vannak, amiken részt kell venni. A speciális tréningek témája például az ajtóbetöréses behatolás, a gyorsforgalmi utakon intézkedés, a megkülönböztetett hang- és fényjelzéssel ellátott jármű vezetése, valamint a forgalmi rendőröknek a nagy sebességű üldözés és az elfogás. Drogtúladagolásnál az életmentő gyógyszeres beavatkozásra is csak arra külön képzett rendőr jogosult. Ha nincs szolgálatban ilyen kolléga, akkor mindenképpen meg kell várni a kiérkező mentőt. Emellett lehet még szakosodni akár a nyomozókhoz is, és azon a csoporton belül is lehet gyűjtögetni a tréningeket és a tapasztalatokat. Némelyik tréning annyira speciális, hogy ha valaki vállalja a továbbképzéseket, attól jóval magasabb munkaóraszámot is várnak el, mert ezek a továbbképzések nagyon drágák, és csak akkor támogatják, ha ezzel a gyakorlatban, rendszeresen fogja majd segíteni a rendőrség munkáját.

- Te hogyan élted meg az alapképzési tréninget?

- Már elég jól beszéltem angolul, mégis a jogi szaknyelvet, szakszavakat nem ismertem kellően. Akkor az nekem egy erős gyorstalpaló volt, megtanulni a különböző törvényeket és a kifejezéseket, hogy hivatali folyamatokban, jelentések írásában a megfelelő szaknyelvet használjam. Segített, hogy a törvényi környezet le van egyszerűsítve Angliában, nagyon sok olyan törvény van, ami egyszerűen alkalmazható és áttekinthető. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy mennyi régi törvény van még mindig használatban, ami néha azért kusza tud lenni. Ha viszont valaki valamiben elakad, rádión felhívhatja a felettesét és információt kérhet, ez itt általában bevett dolognak számít.

- Mik azok a dolgok, amik a leginkább megleptek?

- Itt nincs egyetemes személyes azonosító okmány, ami nekem elképesztő volt eleinte. Amikor intézkedünk, és megkérünk valakit, hogy igazolja magát, a legtöbb a bűnöző mégis általában valós nevet és címet ad meg. A rendőrre van bízva, hogy mit hisz el, vagy mit nem, hacsak nem szolgál az illető elegendő bizonyítékkal valós kilétére. Onnantól kezdve, ha valaki ad nekem egy nevet és címet, és azt a központtal leellenőrizve nem vagyok teljesen biztos az illető kilétében, akár őrizetbe is vehetem, élve a gyanúval, hogy hamis adatokat adott meg.

Az a tapasztalatom, hogy Angliában minden erősen a bizalomra épül.

Itt a jogosítványnak sem kell nálunk lennie a járművezetéshez, igazoltatás után is bemutatható hét napon belül. A rendőrök ugyanakkor abszolút nagy mozgástérrel rendelkeznek. A tréningeken is elmondták, ha bárki a rendőrségen belül utasít, hogy valakit tartóztassak le, megtagadhatom, mert ez a saját döntésem, mint ahogyan az is, hogy hogyan járok el az elkövetővel szemben. Tehát azt sem mondhatja meg egyik feljebbvalóm sem, hogy valakinek adjak-e helyszíni bírságot, vagy engedjem el egy szóbeli figyelmeztetéssel. Ez nagyon pozitív, hogy a rendőr tudására, gyakorlatára és értékítéletére van bízva, hogy ő mit lát és tapasztal az eset során.

Nyilván egy gyilkost nem lehet elengedni, de egy közlekedési szabálysértésben vannak fokozatok, előfordul, hogy egy szóbeli figyelmeztetés is elég.

Angliában teljesen más a törvényi környezet is, a közlekedésben például az irányjelző használatának elmulasztása, vagy a piroson átszaladás nem szabálysértés. A kézben tartott traffipax nem fényképez, nem rögzít, csak jelzi a sebességet a kijelzőn, amikor belenéz a rendőr. Sőt, nem is pásztázható ezzel a kamerával a forgalom, leengedett kamerával kell várakozni, és csak amikor azt érzem, hogy szemmel láthatólag gyorsabban jön egy autó, akkor mérhetem meg. Tehát nem lehet „vadászni” a gyorshajtókra. Amikor félreállítom az autóst, és azt mondom neki, a kamera ezt a sebességet írta ki, ennyivel haladt, adhatok neki egy bírságot, ott vitának a továbbiakban helye nincs, nem kell további bizonyíték, mert láttam a kamera által mért adatot. Ha mégsem hiszi el és vita támadna, akkor bíróságra kerül az ügye, de akkor is a rendőr szava lesz a döntő, amennyiben dokumentálva van az egész és a kamera hitelesítve volt.

- A rendőröknek adott döntési szabadadság mellett más is meglepett?

- Itt nagy figyelmet fordítanak arra, hogy amikor egy rendőr kimegy egy adott incidensre, van hogy a sértett, de van, hogy az elkövető épít ki egy olyan kimondatlan rokonszenvet, kapcsolatot a kiérkező rendőrrel, ami után elképzelhető, hogy csak azzal a rendőrrel akar majd beszélni a továbbiakban, senki mással. Az ilyen esetek miatt az egész rendszer úgy van felépítve, hogy támogatják, hogy az a rendőr is benne maradhasson az ügy folyamatában, mert ez a legtöbbször gördülékenyebbé tesz minden kommunikációt a továbbiakban. Ez már velem is többször előfordult, amikor valaki csak velem akart beszélni, megbízott bennem, még elkövetőként is. Ez egy igazi felnőtt tanmese, soha az életemben nem gondoltam volna, hogy így is működhetnek kapcsolatok emberek között.

- Miért nincs fegyvere az angliai rendőröknek?

- Az alaprendőrnek nincsen lőfegyvere, csak a fegyveres egységeknek, akik erre speciálisan ki vannak képezve. Természetesen van eszköztárunk, de főleg a kommunikáció a fontos.

Magyarként meglepő és furcsa volt a tréningeken, hogy a rendőr itt fegyvertelen.

Meg is kérdeztem, hogy ez miért van így. Azt mondta a kiképző, hogy egyrészt statisztikailag nincs olyan nagy számú szituáció, ami indokolttá tenné a lőfegyver viselését, másrészt a magánkézben tartott lőfegyverek törvényi szabályozása talán Angliában az egyik legszigorúbb a világon. Mivel ez egy sziget, valamelyest jobban tudják ellenőrizni a kikötőiket, így az ország méretéhez és a populációhoz képest kvázi kevés a bűnözői körök kezén forgó lőfegyver. Angliában nagyon komolyan veszik, hogy az átlag állampolgárnak ne legyen fenyegetettség érzése. Hogyha mi, akár csak megelőzésképpen is elővesszük a paprika sprayt, vagy a viperánkat egy intézkedés során, arról már egy formanyomtatványt kell kitölteni, dokumentálni kell, hogy mi volt az oka. Nem kelthetünk félelmet az állampolgárokban, ez itt nagyon fontos.

- Mennyire tisztelik a rendőröket?

- Nagyon nehéz felmérni, vegyesen reagálnak az emberek. Amikor rendőrként kint vagyok az utcán, többnyire elkövetőkkel foglalkozom, és elfogadom, hogy ők nem is kell, hogy feltétlen szeressenek vagy tiszteljenek minket. Nem tudhatjuk, kinek milyen tapasztalatai vannak a rendőrségről.

Értelemszerűen nem szabad kijönni az embernek a sodrából, bárhogyan is beszéljenek velünk.

Nem szabad elfelejtenem, hogy nem azért döntöttem úgy, hogy esetleg bírságot adok valakinek, amilyen stílusban velem beszél, hanem azért, amit elkövetett. Ha ez nem így lenne, akkor az egy személyes, hangulatalapú döntés lenne, ami szakmaiatlan és rossz. Mondok erre egy nagyon leegyszerűsített példát, kint üvöltözik valaki az utcán félelmet keltve a többi járókelőben. Amikor rendőrként, szolgálatban megközelítem és velem is ordibál, nem vehetem csak ezért őrizetbe, mert bennem is félelmet keltett. A rendőrtől elvárják a jóval magasabb tolerancia szintet minden ilyen esetben. Van aki amúgy egész jól, barátságosan kezel minket, annak ellenére, hogy elkaptuk, de van, aki utálja a rendőröket, dacára annak, hogy szerintem a rendőrség mindent megtesz azért, hogy mindenki biztonságban, és megfelelően kezelve érezze magát egy intézkedés során.

Nem ritka, hogy pozitív visszajelzést kaptam elkövetőtől, aki azt mondta, hogy „kösz, ti jó srácok vagytok”, és a fogdán kézfogással köszönt el.

És az sem ritka, hogy a fogdáig tartó autós utazás során elnevetgélünk az elkövetővel. Ami bevallom talán - magyar viszonylatban - hihetetlenül is hangzik, de igaz. Ez persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy barátkozunk. Viszont onnantól kezdve jóval kisebb a veszélye, hogy bármi rossz dolog fog történni, és alapból is mindenkit megillet az emberi bánásmód, nincs előítéletességnek helye. Én mindenkivel próbálok pozitív, fair és jó fej lenni, mert ez a legfontosabb talán az elkövető és saját biztonságunk miatt is, hogy mindenképpen, még egy letartóztatás után is stresszmentesen, jó hangulatban jussunk el a fogdáig. Abban a pillanatban, ahogy őrizetbe vettünk valakit, annak a testi épségéért mi felelünk.

- Tanítják a bánásmódot is?

- Rengeteg tréningünk van a helyes helyzetek pszichológiai alkalmazásához. Meg kellett tanulni, hogy másokat ne a saját élményszintünkön skatulyázzunk be, ezeket a beidegződéseket el kell engedni, amikor intézkedünk.

- Átalakultál ebben a munkában?

- Száz százalékig. Abszolút megértőbb, nyitottabb, elfogadóbb, türelmesebb lettem. Nehezen lehet kihozni már a sodromból, jobban a dolgok mögé tudok látni, és az empátiám is sokat fejlődött. Gyakran megkapom másoktól, hogy „de te nem is kapsz fizetést, miért csinálod?”. Ilyenkor nehéz azt elmagyarázni, hogy ettől a munkától valójában mennyi mindent is kapok. Úgy érzem, az életem és a személyiségem is jobb lett, mert ebből voltaképpen nagyon sokat profitálok.

- Volt olyan eset, ami nagyon megviselt?

- Nem beszélhetek sok mindenről, de volt olyan, amikor találtam egy elhunytat, aki már két hete halott volt, és amikor bementem a lakásába, ott megdöbbentő körülmények fogadtak. Ott úgy elgondolkodtam, hogy az emberek a zárt ajtók mögött milyen életet is élnek, és mennyi mindenről nem tudunk. Szívszorító az is, amikor gyerekekkel kapcsolatos esetünk van, elhanyagolás vagy gyilkosság, ezek mindig nagyon megráznak. Volt egy furcsa esetem, amikor riasztás jött, mert egy rendőr vészhívást indított. Megtámadták, és az én egységem volt a legközelebb hozzá. Egy öngyilkoshoz küldték ki, de a helyszínen többen is voltak, és rátámadtak, emiatt a rádióján vészjelzést indított.

Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember, akik vele dulakodtak.

Én érkeztem elsőként a helyszínre, és azonnal elkezdtem lerángatni a férfiakat a kollégáról. Egy rövid dulakodás után mindkét elkövető bilincsben volt. Az egyik még hátrabilincselt kézzel is próbálta a karján lévő, saját magának okozott vágott sebeket körömmel mélyíteni. Ez az egész jelenet annyira groteszk volt, nagyon sokáig bennem maradt.

- Angliában miért van annyi késes támadás?

- Valóban Angliában nagy problémát okoznak a késelések, és ez egy öngerjesztő probléma, mert

sokan azért hordanak már kést maguknál, mert félnek, hogy késelés áldozatai lesznek.

Emiatt különböző kampányok vannak, mint a Bin the Blade, amikor amnesztia keretében a kihelyezett konténerekbe összegyűjtik a kidobott késeket. 2019-ben szigorítottak a törvényi jogszabályon, most már otthon sem lehet szamuráj kard, még dísz sem, valamint 50 centinél hosszabb, ívelt pengéjű kard tartása is illegális. A késes támadások nagy része a bandaháborúk miatt van, de mindenfajta más bántalmazásnál és a nézeteltérések rendezésénél is előfordulnak késelések.

- 15 éve vagy rendőr, minden nap kiteszed az életedet a veszélynek...

- Próbálok erre nem így gondolni. Ez nem fordulhat meg a fejemben, nem rágódok ezen, és nem izgulok. Hála istennek nem lépten-nyomon történnek tragédiák, de azért sajnos halnak meg szolgálat közben rendőrök. Bár átlagemberként látjuk a rendőröket intézkedni, de ez semmiképpen sem egy hétköznapi munka.

A tényleges rendőri munka az átlagember számára többnyire láthatatlanul zajlik, a társadalomtól, nézelődőktől elzárt helyeken, ezért a veszély mértékét felmérni kívülállóként nagyon nehéz.

Mi odafigyelünk a társainkra, egymásra minden szituációban, és bár irtó közhelyes, de mindig résen kell lenni. A hívószámokról tudjuk, hogy ki az egyedül lévő rendőr, így ha halljuk, hogy rizikósabb riasztást kap, akkor azonnal többen ugranak, hogy menjenek támogatásként, ha van rá lehetőség. A trénereink folyamatosan oktatnak, tanítanak minket, hogy mindenfajta szituációt a lehető legjobban ki tudjunk védeni. Ez egy nem veszélytelen állás, voltaképpen rossz emberekkel foglalkozunk, akik ártanak másoknak, maguknak és nekünk.

Minden helyzetben fejben és érzelmileg is egyben kell lennünk a helyszínen.

Nagyon fontos az, ahogyan kommunikálunk, ahogyan beszélünk a másikkal, mert a helyzetek nagyon rossz irányba fordulhatnak pillanatok alatt, ha esetleg nem megfelelő a hangnem, és nem a megfelelő szavakat használjuk, vagy éppen nincsen empátiánk. Potenciálisan a szolgálatban minden helyzet veszélyes lehet, nyilván amikor itthon dolgozom főállásban az íróasztal mögött, kevesebb veszélyes incidens érhet.

- Sérültél már meg?

- Lekopogom, nem volt sérülésem, szeretném azt mondani, hogy ez a fellépésemnek is nagyban köszönhető. Próbálok mindig mindenre odafigyelni, még ha érzem is, hogy fáradt vagyok, akkor is minden intézkedésnél óvatos vagyok és gyanakvó, emellett nyitott és barátságos, ami bár elég ellentmondásosan hangzik, de kivitelezhető. Azt szoktam még mondani, hogy magas vagyok, és emiatt már önmagában a jelenlétem is lejjebb viszi az indulatokat sok esetben.

- Mit jelent, hogy szolgálatba helyezheted magad?

- Önkéntes rendőrként én is teljes jogkörrel rendelkezem, nemcsak akkor, amikor szolgálatban és egyenruhában vagyok, hanem szolgálaton kívül is.

Bárhova megyek Anglia és Wales területén, bármikor ha valami olyat látok, ami rendőri intézkedést kívánhat, akkor azonnal szolgálatba helyezhetem magam, intézkedhetek, és akár letartóztathatok másokat.

Ebben az is érdekes, hogyha ilyenkor segítségre szorulok, és megkérek egy másik civil embert, hogy segítsen nekem és ő megteszi, abban a helyzetben ugyanolyan törvényi védelmet élvez, mint egy intézkedő rendőr. Ilyenkor természetesen senki nem kér vagy kötelez arra, hogy veszélynek tegyük ki magunkat, hiszen felszerelés nélkül vagyunk, civilben. Azt szokták mondani, hogy ha úgy ítéljük meg a testi épségünkre veszélyes lenne beleavatkozni, akkor csak annyival segítsünk, hogy hívjuk a rendőrséget és adjunk információt. Állampolgárok is intézkedhetnek bűncselekmény megakadályozása érdekében, és indokolt esetben erővel is visszatarthatják az elkövetőt a rendőrség kiérkezéséig. Ennek természetesen arányosnak és indokoltnak kell lennie. Alapvetően igaz, hogy Angliában az emberek ha látnak valami furcsaságot betelefonálnak a rendőrségre, figyelnek egymásra, ami nagyon jól jön, hiszen a rendőrség önmagában nem tud mindenhol ott lenni.

- Mindebből úgy tűnik, nagyon szereted, hogy épp Angliában lehetsz rendőr.

- Mindig is csodáltam az angol rendőröket, mert praktikusnak és szervezettnek tűnnek, mégis közvetlenek. Nemcsak jól képzettek, de barátságos fellépésükkel hozzáférhetőek és elérhetőek az emberek számára; az utcán gyakran szelfiznek velük, mert bizalmat sugároznak. Itt az átlagember a segítséget látja meg bennük, még ha az utóbbi időben a rendőrség renoméját meg is tépázta egy-két eset. Ettől függetlenül, azt kell mondjam, büszke vagyok, hogy közéjük tartozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET: