Egy film a gyilkos féltékenységről – megnéztük A feleségem történetét
Enyedi Ildikó 18 évvel legutóbbi filmje, a Simon mágus után vezényelte le a Testről és lélekrőlt, amelyért 2017-ben többek között megkapta Berlinben az Arany Medvét, egy évvel később pedig a Oscar-díjakat odaítélő bizottság is felhelyezte a bizarrságában is gyönyörű romantikus fantasy-drámát a legjobb nemzetközi játékfilm öt tagból álló jelöltlistájára. És bár a szobrocska végül másnál landolt, Enyedi ezúttal nem vett ki hosszabb alkotói szünetet, rögvest nekilátott régi vágya, A feleségem története előkészítésének.
Valójában már az 1980-as évek óta szerette volna elkészíteni kedvenc Füst Milán-regényének mozgóképes adaptációját, sőt, az első forgatókönyv már 1989-ben készen volt, ám további évtizedekre volt szükség ahhoz, hogy megkaparintsa a szükséges jogokat. Így végül 2021-ben kerülhetett vászonra először A feleségem története, méghozzá Cannes-ban, aztán Torontóban, a magyar premier pedig a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon kapott helyet.
„Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. De hogy evvel… Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font, tehát valóságos óriás, ahogy mondani szokták, ha ráköpök erre, meghal” – kezdi könyvét Füst Milán a megtermett holland hajóskapitányról, Störr Jakabról, aki egy nap úgy dönt, feleségül veszi az első nőt, aki belép a kávézó ajtaján. Egy fiatal és gyönyörű francia lány, Lizzy toppan be, aki rögvest elrabolja Störr szívét, s nem sokkal első találkozásuk után meg is esküsznek. A bájos és frivol menyecske életvitele azonban Störr számára gyötrelemmé változtatja házasságukat, amely tele van szenvedéllyel, féltékenykedéssel, mennyországgal és pokollal.
Adott ugyanis egy szeretnivaló és talpig becsületes férfi, aki házasságra vágyik, ám hivatása miatt hónapokig távol marad kedvesétől, és bár eleinte lazán kezeli ezt az egészet, végül rajta is eluralkodik az a bizonyos zöld szemű szörny: szinte biztos benne, hogy Lizzy megcsalja őt, ha nincs otthon, ám erre teljes bizonyságot nem talál, így maradnak a vádaskodások, a veszekedések, a bűnbánat és a nagy békülések. Egy idő után mindez azonban felemészti az ember lelkét...
Enyedi kétségkívül megkapó portrét fest e férfiról, ráérősen és részletesen mutatja be a személyiségében végbemenő változásokat, ebben pedig a Störr Jakabot alakító holland Gijs Naber remek partnere. Könnyű együtt érezni vele, hiszen mi, nézők is annyit látunk, hallunk és érzékelünk a világból és a házasságából, mint ő. Nem tudjuk, hogy Lizzy (Léa Seydoux kisujjból kihoz egy ilyen karaktert) valóban félrelép, avagy csak ártatlan flörtökkel múlatja vég nélküli szabadidejét különféle társasági összejöveteleken. Így pedig megértjük a Störrben munkáló és egyre nagyobb erőre kapó bizalmatlanságot felesége iránt.
Természetesen nem csupán ennyivel telik el a film amúgy hosszú, 169 perces játékideje,
Ugyanakkor pedig Störrel együtt részt veszünk hajós útjain is, és kétségtelenül e jelenetekhez köthetők A feleségem története vizuálisan legmegkapóbb pillanatai, az operatőr Rév Marcell ezúttal is pazar képekkel kedveskedik nekünk.
Mindettől függetlenül azonban az a bizonyos 169 perc így is sok. A dialógusok mozgóképen kissé papírízűnek hatnak, és kétségtelen, hogy az elnyújtott szerelmi csatározások itt-ott kissé repetitívvé válnak. Ám még akkor is, ha a „kevesebb több lett volna”-rigmust szajkózzuk,
A Füst-regényt nem olvasók számára pedig a finálé hozhat egy kellemes, a film addigi hangvételétől elütő és elgondolkodtató csavart.
