A 10 leggazdagabb nő a világon
Nemrég jelentette meg a Forbes magazin a világ leggazdagabb embereinek 10-es listáját, amit nálunk is olvashattatok. Most következzen a 10 legvagyonosabb hölgy listája.
1. Christy Walton és családja, 41,7 milliárd
Christy Walton a leggazdagabb nő a világon, ezt elsősorban elhunyt férjének, illetve az utána örökölt vagyonnak köszönheti. Férje, John Walton, a Wal-Martot alapító Sam Walton egyik fia, 2005-ben elhunyt egy repülőbalesetben. Christy vagyonának zömét a Wal-Martban, az "amerikai Tescóban" lévő részesedése adja. Csak 2014-ben 470 millió dollár osztalékot kapott a cégből. Vagyona 5 milliárd dollárral gyarapodott egy év alatt, így ő a 8. leggazdagabb a világon.
2. Liliane Bettencourt és családja, 40,1 milliárd dollár
A L’Oreal nagyasszonyának családjával jelenleg 33 százalékos részesedése van a kozmetikai óriáscégben, amit apja alapított 1907-ben. Az idős özvegy öregkori elbutulásban szenved, néhány éve már a cég irányításából is kizárták (ezt lánya érte el jogi úton). Januárban kezdődött egy per, amelyben tíz embert vádolnak azzal, hogy euró-százmilliókkal rövidítették meg, de így is Európa leggazdagabb asszonya. Vagyona 5,6 milliárd dollárral nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezzel egyébként a 10. leggazdagabb ember a világon.
3. Alice Walton, 39,4 milliárd dollár
Az elshő helyezett Chridty Waltonhoz hasonlóan ő is a Wal-Martnak köszönheti, hogy felkerült a leggazdagabb nők listájára, az áruházláncot ugyanis édesapja alapította 1962-ben. Alice Walton 39,4 milliárdos vagyonával éppen csak lecsúszott a leggazdagabbak 10-es listájáról: ő ugyanis a 11. legvagyonosabb ember a világon.
4. Jacqueline Mars, 26,6 milliárd
A hölgy két bátyjával együtt a Mars konszern tulajdonosa. Az élelmiszer-ipari óriáscég nem csak az édességeiről ismert: a Mars, a Snickers, a Milky Way és az M&M's mellett az Uncle Ben's mártások, de a Pedigree és a Whiskas állateledelek is a cégcsoport termékei. Jacqueline Mars 26,6 milliárd dolláros vagyonával a 22. leggazdagabb a világon.
5. Maria Franca Fissolo, 23,4 milliárd
Jacqueline Marshoz hasonlóan Maria Franca Fissolo is az édességeknek köszönheti vagyonát. A hölgy ugyanis a Raffaellót és a Ferrero Rocher-t is gyártó Ferrero család egyik tagjának, Michele Ferrerónak az özvegye. A vállalatot ez idő szerint Maria fia, Giovanni irányítja. Maria Franca Fissolo a leggazdagabb hölgyek 10-es listájának legidősebb tagja 97 évesen, az összesített listán pedig 23,4 milliárdos vagyonával a 32. helyen áll.
6. Lauren Powell Jobs, 19,5 milliárd
Steve Jobs özvegye nem csupán elhunyt férjének köszönheti tekintélyes vagyonát: például az övé a Laurene Powell Jobs Trust vállalat, ami a Disney legnagyobb magánszektorbeli részvényese. Lauren Powell Jobs 19,5 milliárdos vagyonával a világ 45. leggazdagabb embere.
7. Anne Cox Chambers, 17 milliárd
Az 95 éves hölgy Cox Enterprises többségi tulajdonosa, vagyonával a világ 53. leggazdagabbja.
8. Susanne Klatten, 16,8 milliárd
A német hölgy vagyonát elsősorban annak köszönheti, hogy 12,6 százalékos részesedése van a BMW-ben. Emellett csinos hasznot hoznak neki a gyógyszeriparban és a szélenergia-szektorban lévő befektetései is. A leggazdagabbak összesített listáján ő az 54.
9. Johanna Quandt, 13,9 milliárd dollár
Johanna Quandt és lánya, Susanne Klatten egy újabb bizonyíték rá, hogy az alma nem esik messze a fájától. A 87 éves hölgy is a BMW-nek köszönheti a szerencséjét, illetve annak, hogy jól ment férjhez, ugyanis Herbert Quandt, a BMW akkori vezérigazgatója vette feleségül. Bár '97 óta Johanna már nem tagja a cég felügyelőbizottságának, még mindig 17 százalékos tulajdonrésze van a vállalatban. Vagyonával az összesített listán 77.
10. Iris Fontbona, 13,5 milliárd dollár
A 72 éves Iris is jó házassága révén került a leggazdagabbak sorába: Andronico Luksic özvegye, aki a bányászatnak és az italgyártásnak köszönhette vagyonát. A hölgy két fiával vezeti az Antofagasta vállaltot, ami a rézbányászatban érdekelt, emellett a bankszektorban, a közlekedési iparban és az energiaiparban is vannak érdekeltségeik.
via Portfolio
Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!