UTAZZ
A Rovatból

3 dolog, amiért menő Debrecen és környéke

Hogy mi tűnik jónak Debrecenben? Három dolog biztosan! Mutatjuk mik ezek.


„Keleten kedvesebbek az emberek, mint nyugaton, a vidéki városok élhetőbbek, mint a főváros.” - így hangzott a konklúziója egy hétvégi utazásnak Debrecen környékén. Sopron, Pécs, Szeged és Debrecen az a négy vidéki nagyváros, ahonnan a legtöbb ottélőnek az esze ágában sincs Budapestre költözni.

Oktatás

Először is, Debrecen egy pezsgő, multikulturális diákváros, ahonnan nem „kell” elmenni, ha tanulni szeretnénk. A helyi egyetemen ugyanis mindenféle kar megtalálható a jogtól, a természettudományon át a zenetudományig, a műszaki kartól az orvosiig. Magyarország egyik legfontosabb kutatóegyeteme bármelyik kastéllyal bátran felvehetné a versenyt, már ami a kinézetét illeti. A 16. századi neobarokk főépület az előtte lévő francia parkkal és szökőkúttal egy csoda. A Debreceni Egyetem falai között olyan híres emberek koptatták az iskolapadokat, mint Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Móricz Zsigmond vagy Arany János. Ma pedig a világ több mint 100 országából jönnek ide tanulni hallgatók.

Szabadidő

A Nagyerdő Debrecen kincse és egyben tüdeje, valamint az Alföld egyik leghíresebb öregtölgyes erdeje. Kezdetben földesúri birtok volt és többek közt a Hunyadi családhoz is tartozott. Alig tízpercnyi távolságra van a belvárostól, teljes körű kikapcsolódást kínál, valamint számtalan szórakozási lehetőséget a szabadba vágyóknak (pl.: Debrecziner Gourmet Fesztivál, Bor-és Jazznapok). Fiatalok és családosok népszerű találkozó- és pihenőhelye a Békás-tó látványos szökőkútjaival, napozópadjaival. Sétálhatunk a Szabó Magda sétányon, vagy a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében. A Nagyerdei Víztorony több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A ma már műemlék épület 34 méteres kilátójából szemügyre vehetjük a várost, de aki kalandvágyóbb, a falán akár fel is kapaszkodhat. Van itt biztonságos, korszerű és akadálymentes játszótér is. Aki pedig mozogni szeretne a jó levegőn, a parkban kondizhat, játszhat a petanque-pályán vagy az óriás sakktáblán, sétálhat, kerékpározhat a hangulatos sétányokon. A Nagyerdő területén van még strand, fedett mediterrán élményfürdő, szabadtéri színház, állatkert és vidámpark is.

Kultúra

Debrecen a 16. század óta a térség szellemi-kulturális központja. 1789-ben alapították meg Debrecenben a Nemzeti Játékszín Társaságot, amely a Fehér Ló vendégfogadó szekérszínében (a mai Megyeháza helyén) tartotta előadásait. A Csokonai Színházban olyan művészek léptek föl, mint Blaha Lujza, Rózsahegyi Kálmán vagy Csortos Gyula. Itt található a Szabó Magda emlékház, a Kossuth-díjas írónő egykori iskolájában, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában. A Debreceni Irodalom Házában az állandó kiállításokon keresztül kapnak ízelítőt a látogatók a debreceni kötődésű híres írók, költők életéből. Eredeti kéziratok, könyvek és irodalmi relikviák ragadják magukkal az érdeklődőket. A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma. A gyűjtemény egyik legismertebb darabja Munkácsy Mihály Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű trilógiája. Az állandó kiállításokon többek között szamuráj-udvarház, óegyiptomi gyűjtemény, régészeti és helytörténeti kiállítások várják a látogatókat. Ami pedig kihagyhatatlan, ha épp augusztus 20-án jár arra az ember, az a híres debreceni Virágkarnevál.

AZ ÉV HOTELE legutóbbi adásának tesztelői sokat járnak az Alföldön, hiszen a Vasmacska nevű lánybanda énekese, Sicu – polgári nevén Weiszné Koós Ilona – alföldi, túrkevei születésű.

Sicu nagyon örült a felkérésnek, hogy egy epizód erejéig, legyen ő AZ ÉV HOTELE szállodatesztelője! A szőke énekesnő a férjével utazott el egy hétvégére!

Ha lemaradtál volna AZ ÉV HOTELE legutóbbi adásáról és szeretnéd újra megnézni, hogy mi történt Sicu és férje, a Kalapács zenekarból vagy éppen a Republicból ismert rockgitáros Weisz László „Kicsi” hétvégéjén a szállodák tesztelése során, akkor ezt az RTL+-on megteheted!

Sicu és Laci az alföldi régió két szálláshelyét próbálhatta ki. A háromnapos kalandot Nyíradony-Tamásipusztán kezdték meg.

Borostyán Med-Hotel****, Nyíradony-Tamásipuszta

A négycsillagos hotel Budapesttől 245 kilométerre, Nyíradonytól 14 km-re, csendes környezetben egy néhány utcás, csupán 250 lakosú településen, Tamásipusztán található. A fővárosból a hotel körülbelül három óra alatt érhető el. A hotel fél óra autóútra van a megyeszékhely Debrecentől, ha valaki nyüzsgőbb kikapcsolódásra is vágyna. Kétségkívül ez a főúri hangulatú szálloda a környék legimpozánsabb épülete! A szobák között standard, superior valamint tematikus családi szobák is megtalálhatóak. A hotel wellnessrészlegén 14 medence van kül- és beltéren – köztük: élménymedence, csúszdás gyerekmedence, babapancsoló, merülőmedence, és termálvizes jacuzzik is. Továbbá itt olyan extra szolgáltatásokkal is várják a vendégeket, mint a szaunaszeánsz vagy a hangtálas vízfürdő. Az étteremben egész nap folyik a munka, hiszen a szobák teljes ellátással foglalhatók, mely büféreggelit, svédasztalos ebédet és vacsorát tartalmaz.

További információ ide kattintva!

A második szálláshely, amit Sicu és Laci az utazásuk során kipróbálhatott Hajdúszoboszlón található.

Crystal Hotel****, Hajdúszoboszló

A négycsillagos szálloda Budapesttől 208 kilométerre Hajdúszoboszló központjában található, nem messze Európa legnagyobb fürdőkomplexumától. A hotel elhelyezkedése kiváló, csendes helyen épült, de a Hungarospa Gyógyfürdő, az Aqua Palace és az Aqua Park is mindössze pár perces sétával elérhető innen. A 31 szobás, 2023-ban teljeskörűen felújított családias hotel szobái elegánsak, légkondícionáltak, LED TV-vel felszereltek. A szálló alsó szintjén kialakított wellnessrészlegén finnszauna, sókamra és jakuzzi nyújt kikapcsolódási lehetőséget azok számára, akik nyugodt körülmények között szeretnének feltöltődni energiával. Az étterem a’la carte-, menü- és svédasztalos reggeli és vacsorakínálattal várja vendégeit. A szálloda konyhájának választékában egyaránt megtalálhatóak a magyar konyha tradicionális ételei és a nemzetközi gasztronómia ínyencségei, valamint a vegetáriánus és az egészséges táplálkozás jegyében készült különlegességek.

További információ ide kattintva!

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad.

Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi, majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő héten vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! A következő adásban Molnár Tibi, vagyis Trap kapitány és jóbarátja a SzkiTon Produkcióból ismert Haintz Olivér lesznek a szállodatesztelők!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk