UTAZZ
A Tettyén található romok és környéke manapság kedvelt kirándulóhely, ahonnan ráadásul csodás panoráma tárul eléd.
UTAZZ
A kedvezményt azok vehetik igénybe, akik legalább 3 napot töltenek Máltán, és ennek során legalább 3 csillagos hotelben szállnak meg.
UTAZZ
A közelkeleti ország felnőtt lakosságának már több mint 60 százalékát beoltották. A napokban megkezdődhet a 12 éven felüli gyerekek oltása is.
UTAZZ
A turistáknak igazolniuk kell, hogy már mindkét védőoltásukat megkapták, de 72 óránál nem régebbi koronavírus-teszttel is lehet mentesülni a hétnapos karantén alól.
UTAZZ
A helyiek szerint a városállam a turisták paradicsoma lehet, olyan biztonságos most ott lenni.
UTAZZ
A monda szerint a minden évben egyszer bekövetkező jelenség Szent Imre herceg halálához kötődik.
UTAZZ
Hol lesz szükség védettségi igazolásra, hol elég a PCR teszt, és hol nem kérnek semmit a turistáktól?
UTAZZ
A lábad alatt, a földből felbuborékozó víz látványa, az ezernyi színben tobzódó növények, a békakoncerttel váró égerláp, a függőhíd, a kilátó rengeteg élményt nyújt a környezetet tiszteletben tartó látogatónak.
UTAZZ
Tanösvények, madárles, egy Marsbéli táj és egy romantikus patakvölgy is remek program lehet az egész családnak.
UTAZZ
A mesterségesen kialakított tóban hatalmas halak élnek, de kifogásuk igazi kihívás, hiszen a mederben meghagyták a régi fákat. Ez az állatoknak remek menedék, de a horgászoknak feladja a leckét.
UTAZZ
A több száz színes pincében remek borok készülnek, a vidék pedig kiváló túrázó, kerékpározó, csónakázó hely, ahol csend és nyugalom vár.
UTAZZ
Ráadásul csak olyanokat fogadnak, akik már mindkét oltásukat megkapták legalább egy héttel az utazás előtt.
UTAZZ
A tervek szerint azok mehetnek, akiket már beoltottak, vagy igazoltan van antitestük, vagy negatív koronavírus-tesztet mutatnak be.
UTAZZ
A színes házacskák, a hosszú fa stégek különleges látványa sokakat vonz. De a környék is tartogat számos szépséget, felfedezésre váró látnivalót.
Népszerű
Ajánljuk