TUDOMÁNY
Az elmúlt hat hónap tűzhányó tevékenységnek köszönhetően alapos változáson ment keresztül a szicíliai hegy csúcsa.
TUDOMÁNY
Idén különösen szép látványt nyújthatnak majd, mert az újhold néhány nappal megelőzi az érkezésüket, így teljesen sötét lesz az égbolt.
TUDOMÁNY
Összesen 16 kisbolygó kapott nevet, a fent említettek mellett még például Hamvas Béla, Dévény Anna és Kaszás Attila neve is felkerült az égi térképre.
TUDOMÁNY
Gillian R. Foulger szerint 60 millió éve óriási földrész süllyedt el itt, amely Grönlandtól egészen a Brit-szigetekig húzódik.
TUDOMÁNY
A világon először végeznek ilyen kísérletet, hogy kiderítsék, hatásos-e ez a gyógyszer a glioblasztómás betegeknél.
TUDOMÁNY
Nagy előnye a szteroidokkal szemben, melyeket általában a koronavírus-betegeknek adnak, hogy nem befolyásolja az immunrendszert.
TUDOMÁNY
Augusztus 9 és 15. között tehát csillagvizsgálók és amatőrcsillagászok, egyesületek és szakkörök országszerte várják majd programjaikkal az érdeklődőket a csillagos ég alatt.
TUDOMÁNY
A térkép segítségével a tudósok jobban megérthetik a víz alatti vulkánokat működtető olvadási folyamatokat, és azt, hogy ezek miként befolyásolják a lemeztektonikai mozgások ütemét.
TUDOMÁNY
Az algoritmus segítségével sikerült a tudósoknak előrejelezniük az emberi test szinte valamennyi fehérjéjének szerkezetét.
TUDOMÁNY
Egy harmadik oltás lehet a megoldás a már teljesen beoltottak esetében a hongkongi tudósok szerint.
TUDOMÁNY
Eddig is váltakozott a Hold keringési pályája, de a felmelegedéssel együtt akár rendkívül komoly károkat is okozhat a következő évtizedben.
TUDOMÁNY
„Nagyon sok betegnek nagyon ígéretes megoldás lenne ez.” - mondja a kísérletről Dr. Peták István, aki szerint 2-3 éven belül akár forgalomba is kerülhet az új vakcina.
TUDOMÁNY
Kemenesi Gábor szerint ezeknek a szúnyogoknak kedvező környezetet biztosítanak a ház körüli talicskák, csatornák, az esővízzel megtelt gumiabroncsok vagy apró edények is.
TUDOMÁNY
Úgy tűnik, a bendőfolyadékban nemcsak egyféle enzim van jelen, hanem különböző enzimek működnek együtt a lebontáson. A műanyagporok gyorsabban bomlottak le, mint a műanyagfólia.
TUDOMÁNY
Az új, elemmentes pacemakert közvetlenül a szív felszínére lehet beültetni, és a szervezet felszívja, amikor már nincs rá szükség. Az eszköz 30 ezer forintba kerül, vezetékmentes, a testen kívülről vezérelhető és programozható.
TUDOMÁNY
Keresik a hiba okát, de ha a Földről nem sikerül működésre bírni a műholdat, elképzelhető, hogy csak utódja, a várhatóan novemberben induló James Webb teleszkóp fogja pótolni a híres szerkezetet.
Népszerű
Ajánljuk