SZTÁRVILÁG
„Utánajártam és tudomásomra jutott, hogy a Bindzsisztán szó nincsen levédve, ezért önök is nyugodtan énekelhetik” - közölte a politikus.
SZTÁRVILÁG
A „Csurran, cseppen” szövege nemcsak a politikai és zenei életben váltott ki reakciókat, hanem a színházi világot is megihlette.
SZTÁRVILÁG
Szolnoki Szabolcs, a Házasság első látásra című műsor egyik sztárja egy titokzatos nő oldalán bukkant fel. A rajongók találgatják, mi történt közte és Fecső Judit között, akivel a reality végén úgy döntöttek, folytatják a házasságukat.
SZTÁRVILÁG
A rapper keményen kiakadt a hódmezővásárhelyi cukrászda süteményén, ugyanis a róla készített fotó használatához és a termék értékesítéséhez egyáltalán nem járult hozzá.
SZTÁRVILÁG
Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese értékelte a csatorna 2024-es évét, és betekintést adott a 2025-ös terveikbe is. Majka jövőbeni szerepe mellett Noszály Sándor állapota és a Sztárbox nézettsége is szóba került.
SZTÁRVILÁG
Majka új dala, a Csurran, cseppen alig egy hét alatt hatalmas népszerűségre tett szert. Az RTL azt közölte, hogy tudtak a klipről, de nem szóltak bele a készítésébe.
SZTÁRVILÁG
A TV2 Kincsvadászok című műsorában műkereskedőként tűnik fel a Tankcsapda zenésze, ahol a licitálások során a milliós tételektől sem riad vissza. A dobosról kevesen tudják, hogy szoros barátság fűzi Bochkor Gáborhoz.
SZTÁRVILÁG
A színész őszintén beszélt arról, hogyan változott meg a nők iránti vágyakozása az évek során. Úgy véli, hogy az internet és a közösségi média túl könnyű hozzáférést biztosít a tartalmakhoz, ami elveszi a különlegesség érzését.
SZTÁRVILÁG
A színész megható búcsút vett szeretett kutyájától, Brandy-től, aki 13 éves korában távozott. A német juhászkutya az After Life című Netflix sorozatban játszotta a hűséges társ szerepét, és Gervais szerint különleges helyet foglalt el az életében.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő párjának édesapja súlyos balesetet szenvedett, de csodával határos módon élve szállt a ki a kocsiból az utasaival együtt.
SZTÁRVILÁG
Sebestyén Balázs péntek reggeli műsorában mesélt arról, hogy fiatalkorában bombariadót csinált a saját iskolájában. Akkoriban ez szerinte gyakori „csínytevés” volt a diákok körében.
SZTÁRVILÁG
A színészt még mindig sokan megtalálják a számára nagy sikert és ismertséget hozó film miatt.
SZTÁRVILÁG
Majka óriási meglepetést tartogatott a rajongóinak: a rapper két koncertet is ad idén a Papp László Budapest Sportarénában. A bejelentést egy humoros, Bindzsisztán diktátoraként előadott videóban osztotta meg.
SZTÁRVILÁG
Horváth Éva már harmadik hónapja lábadozik a motorbalesete után, de végre javulást érez. Az egykori szépségkirálynő kitartóan küzd a felépülésért, és közben új terveket sző a jövőre.
SZTÁRVILÁG
A színésznő korábban már lemondott a gyermekvállalásról. Most őszintén mesélt arról egy interjúban, hogy miért érzi csodának Áron születését.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő és gyerekei egy órával azután nyugodtak csak meg, hogy hazaértek. Annyira siettek, hogy még a srácok táskája is a suliban maradt.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető posztjában arról írt, hogy már érti, mit érezhetnek azok a szülők, akik olyan országokban élnek, ahol háború és terrorfenyegetettség van.
Népszerű
Ajánljuk