SZTÁRVILÁG
Szabolcs vonzódik Barbihoz, de szerinte férfi és nő között lehet barátság. Barbi pedig nyitott egy új kapcsolatra...
SZTÁRVILÁG
Csézy már több fotót is megosztott a kicsiről. Ezúttal a saját ruhaszalonjából jelentkeztek be a kislányával.
SZTÁRVILÁG
Novodomszky Éva elcsukló hangon emlékezett Bényi Ildikóra a Családi kör szerdai adásában.
SZTÁRVILÁG
Kerepeczky György négy bajnoki cimet nyert a csapattal, mégsem tudott profitálni a sikerekből. Azt mondja: ma már mindent másképp csinálna.
SZTÁRVILÁG
Elizabeth G. Oyer, az amerikai igazságügyi minisztérium egykori munkatársa a New York Timesnak adott interjújában azt állította, hogy elbocsátották az állásából, miután nem volt hajlandó visszaadni a világhírű színész fegyvertartási engedélyét.
SZTÁRVILÁG
Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté házassága 2017-ben ért véget, alig egy évvel az esküvőjük után, amikor közös fiuk, Ádám még csak négy hónapos volt. Az énekesnő a Duna Ridikül című műsorában beszélt arról, hogyan élte meg a szakítást.
SZTÁRVILÁG
A Blikk információi szerint a népszerű tévésnek egyszer már sikerült meggyógyulnia. Évekkel ezelőtt pedig átélte a harcot édesanyja mellett is, akit sajnos akkor elveszített.
SZTÁRVILÁG
A jelentés első verziójából fontos dolgok hiányozhattak, Széles Flóra ezért nem írta alá. A Blikk értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy a művész ebben az évadban már nem tér vissza.
SZTÁRVILÁG
András és Andrea hosszú ideje együtt volt már, de a lánykérésre csak a műsor alatt került sor. Igaz, azt szinte azonnal követte az esküvő is.
SZTÁRVILÁG
Kerepeczky György szerény körülmények között él, pedig egykor a lábai előtt hevert a világ. A Blikknek mesélt nehéz körülményeiről a legendás hátvéd.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő egyre merészebb videókkal hódít a neten, legutóbb egy csillogó, apró fürdőruhában villantott a rajongóknak. Eközben exe, Szolnoki Szabolcs még reménykedik – de vajon van esélye?
SZTÁRVILÁG
Korábban sérülten állt ki a Hell Boxing King döntő mérkőzésére, amit még így is megnyert. Jelenleg nem lehet tudni, mi a pontos diagnózis, de az Insta-sztori alapján a gyógyulás útján lehet már az influenszer.
SZTÁRVILÁG
Az angol Liverpool futballcsapatának magyar sztárja őszintén beszélt arról, hogyan változott az elmúlt másfél évben. A nagy célok felé halad, és elárulta, mi az, ami még hiányzik neki a teljes elégedettséghez.
SZTÁRVILÁG
A család tagjai a tengerparton tartózkodnak és élvezik a napsütést. A híresség első gyereke egy béranya segítségével született meg.
SZTÁRVILÁG
Az újságíró a Partizán műsorában őszintén beszélt arról, hogy önértékelése nem volt mindig a helyén.
SZTÁRVILÁG
A Barátok közt egykori sztárja elárulta, hogy a sorozatbeli szerepe miatt sokan összekeverték a valósággal, és emiatt bántó megjegyzéseket kapott. A színésznő azt is elmondta, hogyan él most.
Népszerű
Ajánljuk