SZEMPONT
Miért él valaki magyar létére önszántából egy diktatúrában? Miért nem beszélnek a belaruszok belaruszul? Kiderül a beszélgetésből, de szóba kerültek a Lukasenka elleni megmozdulások és a helyi járványkezelés is.
SZEMPONT
Demecs Norbi szakképzett túravezető- és blogger, a járvány miatti korlátozások őt is nehezen érintik. Összefoglalta, mitől csalódott igazán.
SZEMPONT
Kádár Tamás szerint a kormányzatnak végre valódi segítséget kell nyújtania a kultúrának, a vendéglátásnak és minden olyan szereplőnek, akik ténylegesen leálltak, bezártak, kompletten elestek a bevételeiktől, annak a közös célnak alárendelve magukat, hogy életeket mentsenek.
SZEMPONT
A koronavírus-járványon túl leszünk egyszer. De annak a következményeit nagyon sokáig nyögjük majd, hogy egy ország vesztette el a tudósaiban a bizalmát a politikusai miatt.
SZEMPONT
A rendőrök általában azt gondolták, hogy a túlélők csak a sokk miatt beszélnek félre. Dr. Melegh Gábor igazságügyi közlekedési szakértő az elmúlt 40 évben szinte mindent látott már. Amit biztosan nem vállalna újra, az a szlovák milliomosnő, Eva Rezesova ügye.
SZEMPONT
Alapvetően kevés idő jut viszonylag nehéz feladatokra, és egy részük nem is biztos, hogy a szükséges kompetenciákat méri – fejtette ki Jocó bácsi, illetve egy magyar szakos kollégája a Felelős Szülők Iskolája beszélgetésén.
SZEMPONT
Barbara két és fél éve él a karibi szigeten, amit a legtöbben földi paradicsomként ismernek. Elmesélte, mi igaz ebből, milyen a helyiek munkamorálja és mennyire változtatta meg az életüket a járvány.
SZEMPONT
László Zoltán, a Vasas alelnöke arról is beszélt, hogy egészen vállalhatatlan mértékben semmibe veszi a kormány azt, hogy mekkora károkat okoz a munkavállalói jogok gyengítésével.
SZEMPONT
Három és fél hónappal az érettségi megkezdése előtt még mindig nem lehet pontosan tudni, hogyan zajlanak majd a vizsgák. A kormány jövő hétre ígér választ, de nem biztos, hogy ez mindenkit megnyugtat majd.
SZEMPONT
Hiába harcol a közösségi oldal a dezinformációk ellen, az amerikai lap konkrét példákon mutatta be, hogy az algoritmusok még mindig az álhírek terjesztőinek kedveznek.
SZEMPONT
10 éve a világ az arab térség országaiban történő eseményeket figyelte lélegzetvisszafojtva. Az akkor és az azóta történt eseményekről beszélgettünk a Közel-Kelet-szakértővel.
SZEMPONT
Étteremtulajdonos, szállodaigazgató, rendezvényszervező, valamint két vidéki kocsmáros mesélte el, hogyan hatott rájuk a két és fél hónapja tartó újbóli lezárás.
SZEMPONT
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik éppen érettségi előtt állnak, vagy már a járványhelyzet alatt végeztek a középiskolában és kerültek a munkaerőpiacra, illetve egyetemre.
SZEMPONT
Nem kell országot vezetned vagy közpénzből futballoznod ahhoz, hogy sok ember gyűlöljön. Elég, ha egyedül evezel a saját hajódban, ahogy Rakonczay Gábor tette. Vélemény.
SZEMPONT
A közgazdász szerint nem adót kell csökkenteni, hanem a bevételeket a fiatalok képzésére és oktatására költeni.
SZEMPONT
Szajbély Mihály a Szegedi Egyetem rendkívüli ülésén azt mondta, a felelősségük történelmi, és nem hagyhatják, hogy a kormány által kinevezett kuratórium örökös tagjai vegyék át a szerepüket.
SZEMPONT
„A kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is” – írta egyikük.
Népszerű
Ajánljuk