SZEMPONT
A Rovatból

„Életemnek azt az időszakát kell bezártságban töltenem, amikor leginkább kitárul elém a világ”

Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik éppen érettségi előtt állnak, vagy már a járványhelyzet alatt végeztek a középiskolában és kerültek a munkaerőpiacra, illetve egyetemre.


Már egy éve annak, hogy teljesen megváltozott az életünk a koronavírus-járvány miatt. Ez a helyzet pedig mindenkit hirtelen állított nem várt akadályok elé. Az iskolásokat is. Főként azokat, akik egy éve ilyenkor még teljes nyugodtsággal készültek az előttük álló szalagavatóra, ballagásra, érettségire. Aztán hirtelen minden megváltozott: egyik napról a másikra kellett átállniuk az online oktatásra, és minden bizonytalan lett. Aztán ebben a bizonytalanságban kerültek a munkaerőpiacra, vagy éppen az egyetemre.

De azok sincsenek egyszerű helyzetben, akik már a 11. osztály óta többségében online készülnek az előttük álló megmérettetésekre. De a járványhelyzet, a korlátozások nemcsak a tanulmányaikra, hanem a társasági életükre is kihatnak. Éppen azokban az években, amikre aztán később mindannyian mosolyogva, jó emlékként tekintünk vissza. Olyan élményekben nem lehet részük, amik fontos mérföldkőnek számítanak az életükben: ilyen a szalagavató, a ballagás, az utolsó közös év az osztállyal, együtt izgulás a vizsgák előtt az osztályterem előtt toporogva, a bankett, a gólyatábor, az első egyetemi bulik.

Anna 18 éves, idén tavasszal érettségizik majd egy vidéki gimnáziumban. Őket már a 11. osztály utolsó félévében is érintette a járványhelyzet. Mint mondja, 2020 márciusában még mindannyiuk számára kérdéses volt a jövő, akkor még nem gondolták, hogy az egész világ bezár. Anna most már igyekszik megértéssel tekinteni a helyzetre, de ez egyáltalán nem egyszerű.

“Életemnek azt az időszakát kell bezártságban töltenem, amikor leginkább kitárul elém a világ. Most már igyekszem megértéssel fordulni ehhez az időszakhoz, viszont nehéz elszakadni az osztálytársaimtól és a tanáraimtól, akiknek a fizikai jelenléte motivál a tanulásban. És nehéz keveset látni nagyszüleimet, rokonaimat, barátaimat is”

- fogalmazott Anna, aki éppen a szalagavatója előtt áll, amit február végére toltak abban reménykedve, hogy akkor már megtarthatják.

“Február végére toltuk ki a szalagavatónkat, de a műsorunkból a bizonytalanság és az online oktatás hatalmas demotiválása miatt semmi nem készült el egyelőre.

Egyébként a suliban is nehéz haladni itthonról: nem elég, hogy a segítség is csekély, de nincs, ami motiváljon, egyik leckét befejezzük, aztán jön a másik. Illetve a feladatok határidejét is nehéz követni a rendszerben. Emellett további technikai problémák nehezítik a megtartott online órákat.

Mióta ennyien használunk internetet, a hatalmas leterheltség miatt sokszor akadozik a hang, esetleg lefagy a telefon, nem működik a mikrofon, vagy csak kidob a rendszer, amin keresztül az órát tartják. Mostanában én körülbelül az órák felét egyáltalán nem is hallom” - mondja a fiatal lány, aki még aggasztóbbnak tartja a helyzetet, miután bejelentették, hogy a szokásos rendben tartják meg az érettségit is.

“Ehhez is nehéz bármilyen hozzászólást fűznöm, hiszen eleve semmilyen szinten nem tartom magunkat felkészültnek a vizsgákra. Úgy érzem, az online oktatásban elég kevés hatékonyság rejlik, az egész teljes mértékben hátráltat minket. Jobb lenne, ha esetleg a már érettebb általános iskolások maradnának otthon és a végzősök lehetnének iskolában, mert szerintem nekünk fontosabb jelen lennünk az órákon személyesen.

Ami ugyanakkor rossz is, mert csak még több embert veszélyeztetünk ezzel. Az írásbeli vizsgákon tavaly rengeteg diákot összepasszíroztak egy helyre, azonban a szóbelin mégsem vehettek részt a diákok, holott ott könnyebben megoldható a távolságtartás. Ez is nehéz kérdés, hogy a szóbeli mennyire jó, vagy mennyire nem, mert sokkal többet kell készülni szóbelivel együtt és nehéz ennyi mindent megtanulni egy instabil talpakon álló online oktatásban, amiben sokkal lassabban tanulunk.

Véleményem szerint egy könnyebb érettségi vizsga lenne a megoldás.

Amit nemcsak “jószívből” könnyítenek meg az adott pillanatban, hanem előre szükséges tudatni a diákokkal, hogy mégis mire készüljenek egy olyan helyzetben, amiben eleve szörnyen nehéz bármire is készülni.”

Anna azt mondja, a legnagyobb veszteséget az jelentette, hogy elbukták a idegennyelvi tanulmányi programot, amire nagyon készült.

“Számomra a legnagyobb veszteséget az idegennyelvi tanulmányi program jelenti, amelyet 2019. őszén jelentettek be. Ez egy ingyenes, kéthetes kurzust jelentett volna az akkor kilencedikes és tizenegyedikes diákok számára. 2020. februárjában tudtuk meg, hogy sikerült bekerülnünk egy London közeli kurzusra. Egy egyetem kollégiumában lettünk volna elszállásolva harmincan, két kísérőtanárral, teljesen ingyen, a kormány támogatásával.

A 18. születésnapomon Londonban ébredhettem volna. Számomra ez azért is nagy dolog, mert régi vágyam eljutni oda. Rengeteg helyre ellátogathattunk volna, és a kurzus végén egy teszt során még visszaigazolást is kaptunk volna arról, hogy mennyit tanultunk.

Lássuk be, ez hatalmas segítség egy nyelvvizsga és érettségi előtt álló osztály tanulóinak, továbbá az élményszerzés igazán jó formáját jelentette volna. Úgy tudom, 2021 nyarára kárpótlást terveznek nekünk, azonban a végzős diákoknak, köztük nekem már mindegy lesz, hiszen nem fogunk többé az adott középiskolához tartozni. Továbbá, még mindig nem tudjuk, mit hoz a jövő, vagy mikor is lesz ennek az egésznek végre vége” - fogalmazott Anna.

A fiatal lány szerint azért van pozitív oldala is a jelenlegi helyzetnek: például a kedvenc zenekara, a BTS több online koncertet is tartott, amiknek az ára jóval olcsóbb volt, mintha élőben vett volna részt ezeken. Úgy talán esélye sem lett volna rá, hogy eljusson egy koncertjükre. De szerveztek ingyenes fesztivált, közös tornát és még sok online programot is, amiben így Anna is részt vehetett.

Noel szintén 18 éves, ő is az érettségire készül. Azt mondja, tavaly ilyenkor még örültek is neki, hogy kapnak egy kis szünetet, lehet majd lazítani, viszont arra nem számítottak, hogy a helyzet ennyire rossz lesz.

“A legrosszabb rémálmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez a helyzet ilyen súlyossá alakul és eddig kihúzódik.

Akkor párhetes online oktatásra számítottunk, de sajnos ebből az lett, hogy bár kisebb szünetek voltak, most is ugyanott tartunk. Tanulmányi szempontból a tavalyi évben mi még nem voltunk megijedve, inkább az akkori érettségizőket sajnáltuk és szurkoltunk nekik. Minket is rossz érzéssel töltött el, hogy elmaradt a ballagásuk, hiszen nagyon jó viszonyban voltunk, vagyunk velük. Veszteségek azonban már akkor is értek minket.

A két legjobban fájó dolog az osztálykirándulás és az angliai tanulmányi utazás elmaradása volt. Nagyon örültünk egy ilyen lehetőségnek, ám arra sem volt időnk, hogy beleéljük magunkat, hiszen utána nem sokkal törölve is lett minden”

- fogalmazott Noel.

A végzős évnek azonban mindezek ellenére nagy motivációval álltak neki, bíztak benne, hogy ki tudják élvezni az utolsó együtt töltött évet az osztállyal.

“A 12. osztálynak nagy motivációval álltunk neki, minden egyes pillanatát ki szerettük volna élvezni, hiszen ez az utolsó évünk együtt. Engem már, a még sikeresen megtartott utolsó osztálykirándulás után, elfogott egy rossz érzés, hogy nekem mennyire fognak hiányozni az osztálytársaim, a barátaim, akikkel 8 éve együtt vagyok. Engem ez igenis mélyen érintett és pont ezért, számomra ez a legfájóbb, hogy nem láthatom őket, nem lehetünk bent együtt.

Közösen talán csak az érettségin leszünk együtt, akkor is maszkban, távolságot tartva. Én úgy gondolom, hogy ez pszichésen megviselő tud lenni. Minden egyes dolog, ami széppé teszi a végzős évet, számunkra kimarad, és ez nem pótolható.

Több mint valószínű, hogy elmarad a ballagás, és jelenleg a szalagavatóról sem tudjuk, hogyan lehetne megvalósítani, vagy megvalósítható-e egyáltalán. Ez a bizonytalanság a legrosszabb.

Bizonytalanok vagyunk az érettségivel kapcsolatban is, ugyanis mi már jó ideje online készülünk rá, amiről tudjuk, hogy nem a leghatékonyabb módszer. És hiába vannak tanáraink, akik mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a helyzetből, mégsem ugyanaz.

Úgy vélem, hogy nekünk idén nemcsak a tanulás szempontjából van nehezebb évünk, hanem lelki szempontból is, mivel az utolsó év szépsége nálunk teljesen elveszett. Természetesen, amint vége ennek a rendkívül nehéz helyzetnek, be szeretnénk pótolni a bulikat, de egyelőre én nem látom a végét, és ki tudja, talán már az ország különböző pontjain leszünk különböző egyetemek tanuló, mire vége. De nagyon bízom benne, hogy minél előbb javulni fog a helyzet” - mondja Noel.

A sok rossz ellenére azonban ő is próbálja meglátni a helyzet jó oldalát is. Noel azt mondja, azért ez az időszak arra legalább jó, hogy az emberek jobban megismerjék, fejlesszék önmagukat.

“Most végre tényleg használhatjuk az internetet jó dolgokra. Rengeteg tananyag van fent, tanulást segítő videók, csupa olyan dolog, amiket eddig sajnos elhanyagoltunk, elhanyagoltam. Én többek között visszatértem az olvasáshoz, aminek nagyon örülök, és próbáltam minden téren fejleszteni magamat. Összességében ténylegesen nagyon megterhel, megvisel engem, minket ez a szituáció, és valóban életre szóló élményekről maradunk le. Azonban egyszerre megtanít alkalmazkodni, megerősödni, fejlődni. Nem szabad csak a negatív oldalát észrevenni, hanem meg kell látni benne az esetleges lehetőséget is” - zárja Noel.

Márton szintén próbál pozitív lenni, pedig neki sem volt egyszerű az elmúlt időszak. Tavaly, a járványhelyzet kellős közepén készült a technikusi vizsgájára, majd próbált elhelyezkedni a szakmájában, sajnos nem túl sok sikerrel.

“A technikusi vizsgára való készülés szinte felesleges volt, hiszen a szóbeli teljes mértékben elmaradt. Aztán a technikum elvégzése után, a nyár sem volt az igazi: nem találtam munkát, az előre megvásárolt koncert- és fesztiváljegyek is kárba vesztek. Közben a kijárási korlátozás miatt, a barátnőmmel is bontanom kellett a féléves távkapcsolatot. Most viszont itt van 2021: új év, új remények.

Jelenleg szinte minden helyre beadtam az önéletrajzomat, bízom benne, hogy az évben újra tudom kezdeni az életem”.

Csongor a járványhelyzet végén volt végzős a gimnáziumban. Nekik még a megszokott rendben lehetett szalagavató tavaly januárban. Ugyanakkor nem számítottak rá, hogy ez lesz az utolsó közös programjuk az évfolyammal.

“Ekkor már nagy erővel készültünk az érettségire, ami mindenki életében egy fontos esemény. Mi is így tekintettünk rá, ezért is aggódtunk a járvány terjedését illetőleg. A felkészülés közepén ért minket a hír, hogy átállunk online oktatásra és bezárják az iskolákat. Ezt egy nagyon hosszú bizonytalan időszak követte: nem tudtuk, hogy fog-e működni és megfelelően fel tudunk-e készülni az érettségire.

Sok óránk elmaradt, technikai problémák is adódtak rendesen. A bizonytalan kilátások miatt sok osztálytársam depresszió közeli állapotba került. Erre rátett egy lapáttal az érettségi lebonyolítását övező káosz. Kétségbeesetten figyeltük a környező országok lépéseit, a kormány döntésére várva.

Rengeteg erőfeszítést igényelt a megmaradt tananyag elsajátítása a közösségi kapcsolatok nélkül. A tanárok, de úgy gondolom a szüleink érdeme is, hogy sikeresen le tudtunk érettségizni. A ballagás elmaradása sokunkban hiányérzetet keltett, ezért az iskola úgy döntött, hogy a lehetőségeknek megfelelően a bizonyítványosztással egy időben osztályonként pótolja be. Június végén, a szigorítások enyhítése után a bankettet is meg tudtuk tartani és méltó módon elbúcsúzni egymástól és tanárainktól. Így igazából, ha nem is a tervezett módon, de mégis minden középiskolát lezáró eseményt meg tudtunk tartani. Szerintem ebben az iskola hozzáállása is nagy szerepet játszott” - meséli Csongor.

Az érettségi után egy nyugodtabb időszak következett az életében az iskola szempontjából, a jó eredmények tudatában várta a felvételi eredményeket. Azonban a nyár, majd az első egyetemi programok sem úgy sikerültek, ahogy tervezték.

“Ez a nyár lett volna az egyik legfelszabadultabb, de sokaknak elmaradtak a közös bulik, programok. Voltak egyetemek, amelyek meg sem tartották a gólyatábort, a mi egyetemünk inkább a helyszínek felosztása mellett döntött. Én személy szerint sokat gondolkoztam a részvételen. Egyébként is zárkózottabb típusú ember vagyok, de a családtagjaim egészsége számomra fontosabb szempont volt. Így hát nem mentem el, ami később jó döntésnek bizonyult, ugyanis többen megfertőződtek a táborban.

Számomra az egyetem hibridoktatással kezdődött, ami sokat segített, hogy megismerjük a szaktársainkat, oktatóinkat és az egyetemi életet. Ezért is szomorodtam el, amikor novemberben teljesen megszűnt a jelenléti oktatás. Bár az egyetemisták szerintem ezzel könnyebben megbirkóznak. Az első félév sikeres lezárása után, a második biztosan online kezdődik. A járványhelyzet alakulásával azonban ez később még változhat. Az elmúlt időszakban az életem sok fontos eseménye zajlott le, de a kitartás és az erőfeszítések a járvány ellenére is beváltották a hozzájuk fűzött reményeimet. Mint nagyon sokan, én is várom, hogy visszatérjen életünk a normális kerékvágásba. Az oltás sebességét látva, ez azonban a közeljövőben nem fog bekövetkezni” - zárja gondolatait Csongor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk