SPORT
„Köszönöm a lehetőséget a magyaroknak, hogy Európa-bajnok lehetek” - mondta a kabardföldi származású, a magyar színeket 2019 óta képviselő sportoló a győzelem után.
SPORT
A félmaratont Sós Barnabás nyerte, 1:10:14 óra alatt teljesítette a 21 kilométeres távot. A nőknél a csömöri Virág-Erdélyi Zsófia lett az első.
SPORT
A 30 éves játékos alig két perccel azután talált a kapuba, hogy csereként beállt a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen.
SPORT
Michael Schumacher fia nem versenyezhet a vasárnapi futamon, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az időmérős ütközését.
SPORT
A női teniszezők világranglistáját vezető ausztrál Ashleigh Barty úgy döntött, hogy 25 évesen befejezi profi pályafutását.
SPORT
Edzői döntés nyomán most inkább pihenni fog, nemsokára például New Yorkba és Mexikóba utazik majd a barátnőjével.
SPORT
A brit kormány szankciókat léptetett érvénybe több orosz oligarcha, köztük a Chelsea orosz tulajdonosa ellen is. A Premier League időközben megfosztotta Roman Abramovicsot a klubigazgatói tisztségétől.
SPORT
85 éves volt. Ötkarikás aranyát 1964-ben, Tokióban nyerte a tőrvívó válogatottal, majd négy évvel később, Mexikóvárosban egy ezüstöt is begyűjtöttek.
SPORT
Az orosz milliárdos közleményt adott ki. Ebben azt írja, hogy a döntést hihetetlenül nehéz volt meghoznia, és fáj neki, hogy így kell megválnia a klubtól.
SPORT
A Goodison Park ukrán zászlókkal telt meg, a szurkolók tapssal fogadták a City és az Everton soraiban is jelenlévő ukrán játékosokat.
SPORT
A szerb világelső biztosan lemarad az Indian Wells tenisztornáról, mert a szigorú amerikai beutazási feltételek nem engedik meg a belépést oltatlanoknak.
Népszerű
Ajánljuk