SPORT
Május 6-án Budapestről indul a 105. Giro d'Italia mezőnye. A Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt során három nap alatt három magyarországi szakaszon csap össze a mezőny, amelyben három magyar kerékpáros is ott lesz.
SPORT
A most 21 éves Nico Ali Walsh-nek tavaly augusztus óta ez az ötödik győzelme a középsúlyú profik között.
SPORT
A Dankó SC kéthetente 90 percre venné igénybe a pályát, a polgármester szerint nem fér meg két csapat egy kistelepülésen.
SPORT
Raiola kíméletlen tárgyalási stílusáról volt ismert, többek között olyan sztárjátékosokat képviselt, mint Erling Haaland, Paul Pogba, Gigi Donnarumma, Zlatan Ibrahimović vagy Mario Balotelli.
SPORT
Felesége munkája miatt tette át székhelyét a brit fővárosba, de örül neki, hogy az emberek nem ismerik fel a metrón.
SPORT
A nőknek hosszabb és vékonyabb a nyaka, ráadásul csak minden tizedik játékos tartja nyitva a szemét fejelés közben.
SPORT
A hatszoros győztes címvédő szerint semmi jó nem származik abból, ha a politika beleavatkozik a sportba.
SPORT
A pályán mindkét csapat játékosai fekete karszalagot viseltek, mi több, a liverpooli szurkolók még a saját klubhimnuszukat, a You'll Never Walk Alone-t is elénekelték a portugálnak, aki végül nem játszott.
SPORT
Ronaldo az idei szezonban az összes fellépését tekintve 21-re növelte a Manchester Unitedben elért góljainak számát, és jelenleg ő az egyetlen a világon, aki 16 egymást követő idényben legalább húsz gólt jegyzett.
SPORT
Liu Shaoang 500 és 1500 méter után 1000 méteren is győzött, és megvédte címét összetettben is. A sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző ilyen sikeresen szerepelt a vb-n.
SPORT
A Magyar Lhoce Expedíció 2022 elkezdődött. A The Big Five kihívás során első magyar állampolgárként, mesterséges oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül szeretne feljutni a csúcsokra.
SPORT
Nem úgy alakul a szezon, ahogy a Mercedes és Hamilton tervezte. A hétszeres világbajnok gyakran küzd azért, hogy pozitív maradjon.
SPORT
Nem sokan bíztak abban, hogy ez az olimpiai ciklus még hozhat nekem babért, de akik hittek, azok százszázalékig hittek bennem. Ez a bronzérem ennek az eredménye - mondta.
SPORT
A 31 éves honosított sportolóé a második hazai medál a kontinenstornán, miután Muszukajev Iszmail aranyérmet nyert.
Népszerű
Ajánljuk