SPORT
A Kicker magazin írta, hogy kérdésessé válhat meccs megrendezése a járványügyi intézkedések miatt. Jelen állás szerint nézők is bemehetnének a mérkőzésre, de a járványhelyzet miatt még folynak az egyeztetések az UEFA, a magyar kormány és az MLSZ között.
SPORT
Az argentin csatár ingyen menne, a csapat viszont érthető módon nem engedné el így a világ egyik legjobb és legdrágább játékosát.
SPORT
Az Európai Labdarúgó Szövetség úgy döntött, nézők előtt rendezik meg az Európai Szuperkupát a Puskás Arénában.
SPORT
Marco Rossi szövetségi kapitány 11 új játékost hívott be a magyar labdarúgó-válogatottba a szeptemberi Nemzetek Ligája-találkozókra.
SPORT
Elromlottak a fékek, így a versenyzőnek nem volt más választása. A motor pedig pár pillanattal később a pálya melletti falba csapódott és kigyulladt a Stájer Nagydíjon.
SPORT
Az együttes tagjainál hétfőn végezték el a vizsgálatot, mert vasárnap kiderült, hogy az egyik játékos koronavírus-fertőzött.
SPORT
A főpolgármester szerint a júniusban elhunyt vízilabdázó „emlékének megőrzése nem csak erkölcsi kötelességünk, Tibor életszemléletéből, kitartásából, megérdemelt sikereiből talán a következő generációk is tanulhatnak”.
SPORT
A csapat a hétvégén nem játszott a magyar bajnokságban, hamarosan azonban Európa-liga selejtezőmérkőzése lenne.
SPORT
A játékos 2000 óta játszik a katalánoknál, többek közt hat aranylabdát gyűjtött be a csapat tagjaként.
SPORT
Az UTE egyik jégkorongozójának pozitív koronavírus-tesztje miatt pedig lezárták az Újpesti Jégcsarnokot.
SPORT
A testvérpár márciusban hamis útlevéllel érkezett a közép-amerikai országba. Előbb letartóztatták és börtönbe zárták őket, majd április elején 1,6 millió dollár óvadék fejében házi őrizetbe kerültek át, és egy asuncióni luxushotelben helyezték el őket.
Népszerű
Ajánljuk