SPORT
Nem a Hungaroringen dőlt el a világbajnoki cím sorsa, mégis az itteni futamot követték tavaly a legtöbben.
SPORT
A húszéves futballista lipcsei csapattársát, az elmúlt két évben győztes kapust, Gulácsi Pétert előzte meg szoros küzdelemben, míg a harmadik helyen a német együttes harmadik magyar játékosa, Willi Orbán zárt.
SPORT
A 35 éves sportoló régóta meglévő vállsérülésével indokolta a döntést. Ezután a tornász szövetség sportigazgatója lesz.
SPORT
A drukkerek nem kísérhetnék el válogatottjaikat más országokba, pedig a jegyértékesítés már tavaly elindult.
SPORT
A futam helyszíneként szolgáló új versenypálya felépítése pedig mindennel együtt 65 milliárd forintba kerül majd a tervek szerint.
SPORT
Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert.
SPORT
Enyhítő körülmény az lehet a játékostársát tarkón ütő Messinél, hogy a Barcelona tagjaként most először kapott piros lapot bajnoki meccsen.
SPORT
Teljesen egyedül, kísérőhajó nélkül próbálta meg egy állva hajtott deszkával átszelni az Atlanti-óceánt.
SPORT
A sportállamtitkár megerősítette: a kvalifikációs versenyek miatt lehet erre szükség, főleg, ha az olimpiára csak oltott versenyzők utazhatnak.
SPORT
Romain Grosjean még a tavalyi Bahreini Nagydíjon szenvedett ijesztő balesetet, amikor a lángoló autójából kellett kimenekülnie. Most láthatjuk, mennyire megsérült a bal keze.
SPORT
Eldőlt, kik lettek 2020-ban az Év sportolói - Szoboszlai és Karakas a győztes, taroltak a labdarúgók
Díjat kapott többek között a férfi labdarúgó-válogatott, Marco Rossi, Keleti Ágnes és Bereznay Dániel is.
SPORT
Az is kiderült, hogy az extrémsportoló személyes holmiként csak a telefonját vitte magával. Mindvégig a szabad ég alatt lesz, aludni egy polifoam matracon fog.
Népszerű
Ajánljuk