SPORT
A Rovatból

Eldőlt, kik lettek 2020-ban az Év sportolói - Szoboszlai és Karakas a győztes, taroltak a labdarúgók

Díjat kapott többek között a férfi labdarúgó-válogatott, Marco Rossi, Keleti Ágnes és Bereznay Dániel is.


A 63. alkalommal rendezett szavazás győzteseit az M4 Sport-Az Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban hirdették ki, a díjátadóra a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül került sor.

Szoboszlai Dominik személyében először nyert futballista év sportolója díjat.

Videoüzenetében a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgónak járó Golden Boy-díj szavazáson elért nyolcadik helyet, az Európa-bajnokságra történő kijutást és a korábbi klubjában, a Red Bull Salzburgban elért év játékosa elismerést emelte ki Szoboszlai, akinek az Izland elleni pótselejtezőn szerzett győztes gólját választották az év sportpillanatának. Az immár az RB Leipziget erősítő támadó úgy fogalmazott: "az évben a sok rossz mellett kellett egy jónak is történnie", a találatot pedig nagy élménynek nevezte, amely fordulópont volt karrierje szempontjából.

A nőknél elsőként záró, a tavaly novemberi, prágai Európa-bajnokságon győztes Karakas leszögezte: sok munka áll az eredmény mögött, amely nyomán első női dzsúdósként érdemelte ki az elismerést.

Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban a labdarúgó-válogatott lett a győztes, amely ott lesz a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, és feljutott a Nemzetek Ligája A-divíziójába. A díjat átvevő Könyves Norbert felidézte: nagyot küzdött a nemzeti együttes, és reméli, hogy a nehéz helyzetben örömet szereztek a magyar drukkereknek, a vírushelyzet elmúltával pedig ismét szurkolók előtt játszhatnak majd.

Az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában - akárcsak tavaly - a Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic által alkotott női teniszpáros végzett az első helyen. Babos videoüzenetében kiemelte: jó érzés számára ismét kiérdemelni az elismerést, és büszke, hogy összetartó kettősüknek a világjárvány miatt kialakult nehéz körülmények között, kevés verseny mellett is sikerült két Grand Slam-viadalon, az Australian Openen és a Roland Garroson is diadalmaskodnia 2020-ban.

Az edzők között a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi kapta a legtöbb szavazatot. "Örökbefogadott magyarnak tekintem magam. Noha nem folyik bennem magyar vér, mégis félig magyarnak érzem magam" - emelte ki az olasz szakvezető, aki hozzáfűzte: a családja, főképp nagyapja nagy rajongója volt az Aranycsapatnak, míg ő maga duplán boldog és büszke, hogy magyar szövetségi kapitány lehet.

A fogyatékos sportolók versengésében a szervátültetett Berente Judit bizonyult a legjobbnak.

Az év E-sportolója Bereznay Dániel lett, míg az esztendő szabadidős sporteseményének járó trófeát a Streetball Challenge Hungary szervezői vehették át Dávid Kornéltól, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékostól.

A sportvilág sztárjai közül többek között videoüzenetet küldött Carl Lewis kilencszeres olimpiai bajnok amerikai atléta; Mary Pierce, egyéniben kétszeres Grand Slam-tornagyőztes francia teniszező; a Bajnokok Ligája-győztes olasz futballedző, Fabio Capello; valamint Francia Zsuzsanna (Susan Francia), az amerikai színekben kétszeres olimpiai bajnok evezős. Utóbbi édesanyja Karikó Katalin szolnoki születésű neves biokémikus, akinek a szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltások egyikét.

A nemzetközi sportvilág vezetői közül digitálisan megjelent az ünnepségen Vlad Marinescu, a Nemzetközi E-sport Szövetség elnöke, illetve Marius L. Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség első embere.

Az elnökség döntése alapján az MSÚSZ-életműdíját a tornász Keleti Ágnes, a világ legidősebb élő, 100 éves olimpiai bajnoka vehette át Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnöktől.

A gálán adták át a Mediaworks három orgánuma (Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Origo) közös szavazásán győztes sportolóknak a díjat: a Kézisek kézise a férfiaknál Kovács Péter, a nőknél Gódorné Nagy Marianna lett, míg a Pólósok pólósa elismerést Faragó Tamás később veszi át.

Az ünnepségen megemlékeztek a magyar sportélet 2020-ban elhunyt szereplőiről.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 63. alkalommal választotta meg az Év sportolóit, a mostani szavazáson 412 sportújságíró adta le voksát. Az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért 1 pont járt.

A végeredmények az MSÚSZ honlapja alapján:

Az év férfi sportolója:

1. Szoboszlai Dominik (labdarúgó) 563 pont

2. Fucsovics Márton (teniszező) 364

3. Gulácsi Péter (labdarúgó) 349

4. Varga Dénes (vízilabdázó) 309

5. Berecz Zsombor (vitorlázó) 205

6. Valter Attila (kerékpározó) 196

7. Liu Shaoang (rövidpályás gyorskorcsolyázó) 179

8. Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó) 151

9. Péni István (sportlövő) 88

10. Korpási Bálint (birkózó) 68

Az év női sportolója:

1. Karakas Hedvig (cselgáncsozó) 650 pont

2. Kovács Zsófia (tornász) 574

3. Kapás Boglárka (úszó) 320

4. Csipes Tamara (kajakos) 212

5. Kozák Luca (atléta) 201

6. Jakabfi Zsanett (labdarúgó) 200

7. Keszthelyi-Nagy Rita (vízilabdázó) 127

8. Székely Zója (tornász) 65

9. Dévai Boglárka (tornász) 63

10. Lucz Anna (kajakos) 60

Az év csapata (hagyományos csapatsportok):

1. férfi labdarúgó-válogatott 855 pont

2. Ferencváros (labdarúgás) 547

3. férfi vízilabda-válogatott 532

4. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 171

5. FTC-Telekom (férfi vízilabda) 85

6. férfi jégkorong-válogatott 74

7. női vízilabda-válogatott 65

8. Falco KC Szombathely (férfi kosárlabda) 53

9. Telekom Veszprém (férfi kézilabda) 50

10. Sopron Basket (női kosárlabda) 40

Az év csapata (egyéni sportágak csapatversenye):

1. Babos Tímea, Kristina Mladenovic (teniszpáros) 974 pont

2. női tornászválogatott 305

3. férfi teniszválogatott 303

4. női asztalitenisz-válogatott 214

5. férfi tornászválogatott 207

6. kötöttfogású birkózó-válogatott 126

7. Péni István, Dénes Eszter (sportlövő, vegyes páros) 120

8. ifjabb Érdi Tibor, Csökő Zoltán (rali) 110

9. sakkválogatott 66

10. Adolf Balázs, Fejes Dániel (kenupáros) 47

Az év edzője:

1. Marco Rossi (férfi labdarúgó-válogatott) 829 pont

2. Szerhij Rebrov (FTC, labdarúgás) 541

3. Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott) 468

4. Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina (rövidpályás gyorskorcsolya) 197

5. Trenka János (Kovács Zsófia) 109

6. Toncs Péter (Karakas Hedvig) 106

7. Valter Tibor (Valter Attila) 92

8. Kissné Oroszi Edit (Péni István, Dénes Eszter) 57

9. Vígh Zsolt (paraasztalitenisz-válogatott) 57

10. Nagy Gábor (paraevezés) 16

Az év fogyatékos sportolója:

Berente Judit (szervátültetett sífutó, sílövő) - a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakemberek, szakírók voksoltak

Az év sportpillanata:

Szoboszlai Dominik gólja az Izland elleni pótselejtezőn - az M4 Sport honlapján szavaztak a szurkolók, a legjobb három közül pedig szakmai zsűri döntött a győztesről

MSÚSZ-életműdíj:

Keleti Ágnes (tornász) a világ legidősebb, 100 éves olimpiai bajnoka - az MSÚSZ elnökségének döntése alapján

Az év E-sportolója:

Bereznay Dániel (Formula-1)

Az év szabadidős sporteseménye:

Streetball Challenge Hungary

E két kategóriában pályázni lehetett, a győztesről az MSÚSZ elnöksége döntött

A gálán adták át a Mediaworks három orgánuma (Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Origo) közös szavazásán győztes sportolóknak a díjat.

Kézisek kézise (férfiak):

Kovács Péter

Kézisek kézise (nők):

Gódorné Nagy Marianna

Pólósok pólósa:

Faragó Tamás - később veszi át az elismerést


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Izomból behúzott egyet a szurkolónak a Zalaegerszeg kosarasa - azonnal kirúgták a játékost
A hazai szurkolók a harmadik és negyedik negyedben folyamatosan kritizálták a csapatot. Az ütés után a társak az öltöző felé kísérték Jericole Hellemst, akinél elszakadt a cérna.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 31.



A Zalaegerszeg pénteken újra kikapott a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában: hazai pályán 90–83-ra nyert a Kaposvár. A ZTE jól kezdett, a nyitónegyedet négy ponttal hozta, utána viszont a vendégek átvették az irányítást, a második félidőben végig ők vezettek, írja a M4 Sport honlapja.

A zalaiaknál kedden távozott Sebastjan Krasovec vezetőedző. Erre a meccsre Bencze Tamás szakmai igazgató és Baki Gergely készítette fel a csapatot.

A harmadik és a negyedik negyedben a szurkolók élesen bírálták a játékosokat. A lefújás után a kosarasok a drukkerekhez mentek. Az M4 Sport felvételei szerint

Jericole Hellems megütött egy őt bíráló szurkolót, csapattársai ezután az öltöző felé kísérték.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bencze Tamás megbízott vezetőedző azt mondta, nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Jelezte, elfogadják a kritikákat, de ez csak egy játék, és ami a végén történt, nem megoldás. „Hiszem, hogy ennek egy olyan ünnepnek kell lenni, ahol a családok és mindenki jól érzi magát. Tudjuk, mindenki nyerni szeretne, nem babra megy a játék és a győzelem számít, de nem juthatunk ide, ami a meccs végén történt.”

Nem sokkal a meccs vége után a zalai klub a Facebookon jelentette be, hogy a történtek után menesztik a szurkolót megütő játékost.

„A mai, Kaposvar elleni mérkőzés után egyik játékosunk, Jericole Hellems megütött egy szurkolót. Ez egy olyan sportszerűtlen cselekedet, ami mellett klubunk nem mehet el szó nélkül.

Ezért a mai nappal, azonnali hatállyal a játékos szerződését felbontjuk" - olvasható a klub szűkszavú közleményében.

A ZTE hat meccs után egy győzelemmel és öt vereséggel áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Az osztrák belügyminiszter szerint nem igaz, amit Szijjártó Péter mondott: a pirotechnikázó futballhuligánok miatt állt meg a Fradi-vonat
Gerhard Karner levélben tette helyre a dolgokat, miután a magyar külügyminiszter botrányosnak nevezte, hogy a magyar szurkolók vonatát megállították a határnál.


Gerhard Karner osztrák belügyminiszter határozott hangvételű levélben utasította vissza, hogy Ausztria belépési tilalmat rendelt volna el a Ferencváros szurkolói ellen néhány hete – írta a Blikk. A miniszter szerint

az osztrák rendőrséget azért hívták a hegyeshalmi határra, mert a magyar területen közlekedő különvonaton a szurkolók pirotechnikai eszközöket vittek magukkal és többször is használták azokat, emiatt a vasúti társaság nem tudta garantálni a biztonságos továbbhaladást Salzburg irányába.

Karner egyenesen felszólította Szijjártó Pétert, hogy tartózkodjon a félretájékoztatástól. „Kérem, hagyjon fel azzal az állítással, hogy Ausztria megtagadta a belépést, mert ez egyszerűen nem igaz” – fogalmazott az osztrák belügyminiszter.

A diplomáciai üzengetés azután kezdődött, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „felháborítónak és botrányosnak” nevezte a történteket, és úgy vélte, az osztrákok miatt nem haladt tovább a vonat. A magyar külügy be is kérette a budapesti osztrák nagykövetet az ügyben. Ezzel szemben

Karner mostani levelében kifejezetten megköszönte a magyar hatóságok gyors együttműködését, és hangsúlyozta: a magyar rendőrség határozott fellépése akadályozta meg, hogy „egyértelműen erőszakos futballhuligánok” megzavarjanak egy békés mérkőzést.

Október 23-án több mint 500 fradistát szállító különvonatot állítottak meg a hegyeshalmi határállomáson. A szurkolók a Red Bull Salzburg elleni Európa-liga-mérkőzésre tartottak. A történtek okáról már akkor is eltérő vélemények jelentek meg. Míg a magyar kormány az osztrák felet tette felelőssé, több osztrák orgánum a belügyminisztériumra hivatkozva hamisnak nevezte a vádakat. Szerintük a mozdonyvezető tagadta meg az utazás folytatását, mivel a vonat megrongálódott. A járat közlekedtetésére szerződött cég közlése szerint pedig biztonsági okokból, tűzveszély miatt nem engedték tovább a szerelvényt.

A pályán végül a Ferencváros örülhetett: a csapat 3-2-re győzött a Salzburg ellen.

További forrás: Krone


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
A családja szurkolt a lelátón, a fia születésnapját akarták megünnepelni – Dobozi Iván halála mindenkit sokkolt
A szegedi kézilabdázók technikai vezetője a meccs alatt lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A 68 éves férfi jó barátságot ápolt az egykori játékosokkal is.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Ahogy már beszámoltunk róla, a szombat délutáni Szeged-Veszprém kézilabda-rangadó közben életét vesztette a hazaiak technikai vezetője, Dobozi Iván. A vendégek 32-31-re nyertek, de a lefújás után Nagy László sportigazgató és Bartha Csaba vezérigazgató visszafogottságra intette a játékosokat.

A technikai vezető családja is a mérkőzésen volt, ráadásul aznap volt a fia születésnapja, azt készültek megünnepelni

- írta a Blikk. Végül a csarnok melletti parkolóban hiába próbálták megmenteni a 68 éves szakember életét.

A szegedi klub közleményben búcsúzott a 37 éve náluk dolgozó munkatársuktól: „Ivuka – ahogy a legtöbben ismerjük – 37 éve dolgozott klubunknál elkötelezetten, mindig is meghatározó tagja volt a közösségünknek. Szakmai tudása, embersége, humorérzéke és hűsége pótolhatatlan veszteség klubunk számára.” A klub vasárnap délelőttre gyertyagyújtásra hívta a szurkolókat, és mindenkit, aki meg akart emlékezni Doboziról.

A veszprémiek kapusa, Mikael Appelgren a meccs után az M4-nek nyilatkozott a történtekről.

„A kézilabda, az kézilabda, de az életben vannak fontosabb dolgok is.

Hallottuk, hogy sajnos a Szeged stábjában elhunyt valaki a mérkőzés alatt. Mindannyian együtt érzünk a történtek miatt a csapattal, a szurkolókkal, és mindenki mással. Riválisok vagyunk, de ilyenkor ez nem számít” – mondta.

A klub korábbi játékosai is megemlékeztek Doboziról. „Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk.

Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában.

Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – írta posztjában Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője. Dean Bombac, a Szeged korábbi irányítója így búcsúzott: „Drága Ivukám, amikor 2014-ben Szegedre jöttem, te voltál az első ember, akivel találkoztam – aki egyből mosollyal, jókedvvel és melegséggel fogadott. Köszönöm a sok beszélgetést, a mosolyt, a kedvességet, amit megosztottatok velem. Nyugodj békében barátom.”

A veszprémiek egykori világválogatottja, Éles József évtizedek óta jó barátságot ápolt Dobozival. „A pályán mi, játékosok ellenfelekként találkoztunk, de azon kívül jóban voltunk.

Úgy tizenöt éve kapott egy sztrókot, akkor egy kicsit el is tűnt, de teljesen rendbe jött”

– mesélte. Úgy tudni, az a tizenöt évvel ezelőtti sztrók is egy Szeged-Veszprém összecsapáskor érte Dobozit. Éles egy történetet is felidézett barátja humoráról: „Egyszer volt, hogy kértem tőle egy 6-os szegedi mezt. kaptam is, de miután volt egy meccsünk, és akkor éppen kikaptunk a Veszprémmel, rábírt, hogy utána menjek be abban a klubom irodájába. Az akkori veszprémi vezető Hajnal Csabának felment öt percre a vérnyomása, de amikor elmeséltem Ivánnak a történetet, szinte megszakadt a nevetéstől. Azt a mezt azóta is őrzöm otthon.”

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
„Uramisten! Ég veled barátom!” – Megrendülten búcsúznak a Szeged-Veszprém meccsen elhunyt technikai vezetőtől
Dobozi Ivántól egykori játékosok és szurkolók is megrendülten búcsúznak. A tragédia beárnyékolta a kiélezett bajnoki rangadót, aminek a végén kegyeleti okokból nem ünnepelt a győztes csapat.


Sokkolta a hazai kézilabdatársadalmat Dobozi Iván tragédiája. A szombat délutáni Szeged-Veszprém (31-32) rangadó során a Pick Arénában hirtelen rosszullét következtében elhunyt a hazai férficsapat technikai vezetője. A klub honlapja szerint a 68 éves korában életét vesztő Dobozi 37 esztendeje dolgozott az egyesületnél.

A klub sportigazgatója, Nagy László a lefújás után a pályán sportszerűen figyelmeztette a vendégcsapat játékosait, hogy a történtek miatt ne ünnepeljenek. A győztes Veszprém kézilabdaklubja szerint így is tettek, ezt érezték az egyetlen helyes útnak.

A szörnyű hírt a hazai csapat Facebook-oldalára is kitették, azóta özönlenek a részvétnyilvánítások.

„Uramisten! Ég veled barátom! Rengeteg közös élmény marad a szívemben!” – írta az egykori világválogatott veszprémi Éles József.

„Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk. Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában. Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – posztolta Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője.

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata is osztozik a fájdalomban: „Fogadjátok őszinte részvétünket!” – írt üzenetet a klub. Ismerősök és ismeretlenek, egykori játékosok és szurkolók is részvétüket fejezik ki.

A veszpremhatosfal.hu oldal is elköszönt:

„Keserédes győzelem... egy ilyen tragédia árnyékában nem is igazán lehet örülni ennek a győzelemnek. Őszinte részvétünk Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetőjének egész családjának, a klubnak, a csapatnak és mindenkinek, aki szerette...”

A szegedi együttes közölte, hogy vasárnap délelőtt 10 órától gyertyagyújtással búcsúznak Dobozi Ivántól a Pick Aréna főbejáratánál.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk