SPORT
Zsinórban másodszor Portugália rendezheti a BL-döntőt Isztambul helyett a járványhelyzet miatt.
SPORT
Két brit csapat jutott a fináléba, ám ha a járvány sújtotta Isztambulban kéne megtartani a mérkőzést, akkor a drukkerek sem jutnának ki a stadionba, és a játékosokra is karantén várna a meccs után hazatérve.
SPORT
Varga Csaba túl van a második akklimatizációs körön. Önállóan mozog a hegyen, a felszereléseit is maga cipeli, a szükséges mennyiségű élelmiszer és egyéb felszerelések mellett pedig sátrat is vitt magával.
SPORT
Az örökranglistán olyan nevek követik a brit F1-világbajnokot, mint Michael Schumacher vagy Ayrton Senna.
SPORT
A sportvezető cáfolja ezt, sőt nagyon is úgy tervezi, hogy ott lesz a jövő héten kezdődő budapesti úszó Európa-bajnokságon.
SPORT
Hosszabbításban diadalmaskodott az Újpest. A találkozó egyetlen gólját Lirim Kasztrati szerezte.
SPORT
„Néhányuknak nyomás hatására azt kellett mondaniuk, hogy kilépnek. De a projekt ebben, vagy egy másik formában folytatódni fog, remélhetőleg hamarosan” - jelentette ki a Real Madrid és a Szuperliga elnöke.
SPORT
Kiszálltak az angol csapatok, már az egyik ötletgazda, Andrea Agnelli Juventus-elnök szerint sem életképes a projekt.
SPORT
2016-ban és 2017-ben is összegyűlhettek az angol klubvezetők, hogy egy vacsora keretében beszéljék át az Európai Szuperliga részleteit.
SPORT
Kedden több ezer Chelsea-szurkoló tüntetett a klub Szuperligához való csatlakozása ellen a londoni Stamford Bridge Stadion előtt.
SPORT
A Real Madrid-elnök Florentino Perez szerint annyira fontosak a fiatal tévénézők, hogy a meccsek játékidejét is csökkenthetik. – Az UEFA monopóliumának vége, új idők jönnek – jelentette ki.
SPORT
Közben az is kiderült, hogy két német és egy francia csapat teheti teljessé az elitliga állandó mezőnyét.
SPORT
A katari világbajnokságot viszont már veszélyeztetheti a most kialakult helyzet az UEFA magyar alelnöke szerint.
SPORT
Az állam több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.
Népszerű
Ajánljuk