PROGRAMOK
Budapest kultikus szórakozóhelye, a Dürer lett a névadója a Lupa-tó eddig Öböl Strand néven ismert részének.
PROGRAMOK
Lesznek élő interjúk borászokkal, zenészekkel, a gasztronómia képviselőivel, és természetesen rosé- és pezsgőkóstoló sok-sok zenével fűszerezve.
PROGRAMOK
Változatos rendezvények és akciók várják a családokat Budapesten és a vidéki nagyvárosokban gyereknap alkalmából.
PROGRAMOK
A 30 éves jubileum egy évet csúszik, de völgyhangulatra vágyók nem maradnak kapolcsi programok nélkül idén sem.
PROGRAMOK
A szervezők nem szerették volna a 11. kerület kultúrára éhes közönségét az utca galériáinak, éttermeinek, szolgáltatóinak programjai nélkül hagyni, így új köntösben, és a digitális csatornákon keresztül, de idén is közösen szeretnék köszönteni a nyarat.
PROGRAMOK
Európa legnagyobb jövőfesztiválja idén Reboot! (újraindítás) címmel a válság utáni újrakezdésről szól majd.
PROGRAMOK
A Magyar Nemzeti Múzeum a közösségi oldalon várja a rendezvényen korábban résztvevő intézmények és látogatók fotóit, emlékeit.
PROGRAMOK
Pár napja még a fesztivál halasztását tervezték, most azonban bejelentették, hogy már csak jövőre tartják meg.
PROGRAMOK
A szervezőknek sikerült kisebb változtatásokkal átszervezniük az eredeti programot, így az nagyjából megegyezik az eredeti tervekkel.
PROGRAMOK
Instagramon közvetítik a koncerteket, ahol a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Felső Tízezer és a Platon Karataev dalait is hallhatod.
PROGRAMOK
A ROAD MOVIE GUIDE – Tillával április 5-én, vasárnap 18 órakor a Bagossy Brothers Company filmjével indul, és öt héten át vasárnaponként jelentkezik majd más-más együttesekkel.
PROGRAMOK
Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár március 22-én várja a népművészet és a hungarikumok szerelmeseit.
PROGRAMOK
Találkozhatsz borásszal, neves étterem vezetőjével és a Beporzók Napján a méhekről is többet megtudhatsz.
PROGRAMOK
Májusban Magyarország legelismertebb fővárosi és vidéki éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai mutatkoznak be a Millenáris parkban.
PROGRAMOK
Járai Márk, a Barabás Lőrinc Live Act, Henri Gonzo és számos külföldi előadó is koncertet ad majd az Akvárium Klub és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös programsorozatán.
Népszerű
Ajánljuk