MÚLT
Hol élt, mi történhetett az első magyar sorozatgyilkossal? Ennek eredtünk nyomába. Figyelem: a történet 18 éven felülieknek való.
MÚLT
A keleti határátkelőhely felé haladva, kis fatábla jelzi az utat Nagygéc felé, falutábla már rég nincs. A szellemfaluba vezető úton villanyvezeték is jelzi, hogy valami élet a mai napig is van az egykoron 700 lelkes település környékén.
MÚLT
Ásványráró közelében, az Árvai-zárásnál található a vasbetonból épült szállítóhajó roncsa. A közhiedelem szerint a betonhajót azért építették, hogy a háború során a Dunába telepített aknákat ki tudja védeni.
MÚLT
Rádiós kalap, fűthető kabát, összecsukható híd, kamerás pisztoly - néhány példa a két világháború közötti időszak furcsa találmányai közül.
MÚLT
A kastély magánterületen áll, a tulajdonos kizárólagos engedélyével kívülről látogatható, de a szerkezete annyira leromlott, hogy a belépés életveszélyes.
MÚLT
Egy több mint 150 éves szamuráj szöveget egy magyar adjunktusnak sikerült először lefordítania angol nyelvre. De miről is szól a rejtélyes írás?
MÚLT
Jackson többször járt Budapesten. History albumát a Hősök terén forgatta, néhány utcával arrébb aláírásokat osztogatott. Hogy lehet ez?
MÚLT
Életre szóló, viharos szerelem, megcsalások, veszekedések, kibékülések - a ma 75 éve elhunyt Karinthy Frigyes és Bőhm Aranka házasságának különös története.
MÚLT
Épp 55 éve, 1963. augusztus 28-án mondta el Martin Luther King a világ egyik leghíresebb beszédét. Nekünk, magyaroknak is van miért elolvasni.
MÚLT
Nagy Sándor maradványait tartalmazhatja egy feltárás alatt álló sírhely Görögországban. Az uralkodó végső nyughelyéről évszázadok óta nem tudni, hol található.
MÚLT
A 130 éve épült újszegedi Vigadóhoz egykor villamos járt, de mára sajnos lepusztult a hely. Idézzük fel együtt fordulatos történetét korabeli képek segítségével, és nézzétek meg látványterveken, milyen szép lehetne újra.
MÚLT
Edward Mordake egy 19. században élő angol nemes volt, akinek a legendák szerint a tarkóján is volt arca. Vajon igaz a sztori? Csak erős idegzetűeknek!
MÚLT
Elkészült Dobó István arcának rekonstrukciója. Az egri várkapitány fejét a megtalált koponyatöredékek alapján alkották meg.
MÚLT
Egy orvosbarátjának a halála kellett ahhoz, hogy Semmelweis Ignác rátaláljon a gyermekágyi láz gyógymódjára. Ő maga is különös halált halt.
MÚLT
Cseh Tamás neve összeforrt egy korszakkal, fogalommá, ikonná vált. Generációk nőttek fel dalain. Halálának negyedik évfordulójára emlékezünk.
MÚLT
Lehet, hogy az utolsó képek készültek el a lassan összeomló, Síkvölgyben álló, valaha szép napokat is megélt Ferraris Artúr kastélyához tartozó épületekről?
MÚLT
Nagyszülői korba ért a gyerekek kedvenc kisvasútja. Ma is sok diák jelentkezik "vasutasnak". Megmutatjuk, milyen volt és milyen most a Gyermek/Úttörővasút.
Népszerű
Ajánljuk