MÚLT
A Google Maps és egy katonai térkép segítségével megtudhatjátok, hogy nézett ki másfél évszázaddal ezelőtt a lakóhelyetek.
MÚLT
Egykori uralkodók és politikai vezetők, történelmi hősök borzasztó halálnemeiből készített ranglistát egy külföldi weboldal. Az egyik legszörnyűbb módszer az olvasztott arannyal való itatás volt, de a top 10-et Dózsa György vezeti.
MÚLT
Szindbád, Örkény Őrnagy ura, a Szegénylegények Veszelka Imréje, Az aranyember Krisztyán Tódora, velőtrázó versmondások: legenda. A hatvanas, hetvenes évek színművészetének ikonja ma 36 éve halt meg. Latinovits Zoltánra emlékezünk.
MÚLT
Idén ünnepli újraindításának huszonhatodik évfordulóját a Budavári Sikló. A különleges vasút az UNESCO Világörökség része.
MÚLT
A Nádasdy-kastély falai egy örök szerelemnek állítanak emléket Nádasladányban. Gróf Zichy Ilona mindössze 24 éves volt, amikor meghalt, de a kastélyt építtető férje, Nádasdy Ferenc minden szobát úgy rendeztetett be, mintha még mindig élne imádott felesége. Nézzétek a képeket!
MÚLT
A baj nem jár egyedül: a Malév megszűnése után most a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja is bezárja kapuit, a Budapest Airport szerint "ideiglenesen". A terminál évtizedeken át szolgálta ki utasok millióit. Összeállításunkban retro képekkel idézzük fel a reptér történetét.
MÚLT
Száz éve, 1912. május 20-án nyílt meg az újjáépített pesti Állatkert. Az évfordulóra az állatkert egy kiállítással, mi pedig kereken százéves, szenzációs archív képekkel emlékezünk.
MÚLT
Különleges videó készült két változatban is Európa történelméről: Kr. u. 1000-től napjainkig mutatja be a kontinens határváltozásait. Látványos, érdekes annak is, aki nem mélyedt el a történelemben az iskolában.
MÚLT
37 ezer évnél is idősebb barlangrajzokat fedeztek fel Dél-Franciaországban. Ez valószínűleg minden idők legrégibb ilyen lelete. A kutatók szerint a rajzok női nemi szerveket ábrázolnak.
MÚLT
Ezúttal utazzunk vissza az időben. Mutatunk egy fotót, próbáld kitalálni a helyszínt és azt, mikor készülhetett. Akkor se ess kétségbe, ha nem sikerül, mert a kép alatt találsz segítséget.
MÚLT
101 éve született a világhírű magyar bűvész, Rodolfo. Kedvenc mondatát mindenki ismerte: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Ötezer trükköt ismert, ebből ezret bármikor be tudott mutatni. Külföldön is ismerték, és nagyon szerették.
MÚLT
II. Erzsébet csipkés bugyiját kínálja eladásra a magyar származású Dobronyi báró családja. A királynő évtizedekkel ezelőtt hagyta el a királyi jelképekkel díszített bugyit egy magánrepülőn. A pilóta ajándékozta tovább a ruhadarabot gyűjtő barátjának. A kissé megsárgult, de jó állapotú darab kikiáltási ára 1 millió forint.
MÚLT
Cinkotai csetepaté címmel hadijáték és bemutató szórakoztatta vasárnap a Mátyásföldi Repülőtérre kilátogató több száz érdeklődőt. A XIX. század dicső katonai hagyományait elevenítették fel a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület és a Mátyásföldi Ferdinánd Huszárok, meghívott külföldi vendégeikkel.
MÚLT
Emlékeztek még a berregő Wartburgokra, a füstölgő Trabantokra, az élénk színekben pompázó kockaladákra? A korai 80-as évekbe repítenek vissza benneteket azok a retró oktatófilmek, amelyek a biztonságos közlekedésre okították a korabeli sofőröket. Kapcsoljátok be az öveket, és induljon az időutazás! :)
MÚLT
Bujtor István, akire legtöbben Ötvös Csöpiként, esetleg Sándor Mátyásként emlékezhettek, 70 éve ezen a napon született. Ha "jóban vagytok" Ötvös Csöpivel, vagyis kedvelitek és ismeritek az Ötvös Csöpi-filmeket, játsszatok velünk: találjátok ki, az alábbi kis részlet melyik filmből való?
MÚLT
Várai Mihály, Freeman fotóriporterként jutott el a szellemvárosba. Képeiből most kiállítás nyílik.
MÚLT
Az adott üzletet ábrázoló régi budapesti városképek kerülnek a használaton kívüli belvárosi üzletek kirakataira, így döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az üres üzletek közös logót is kapnak, így jelzik, hogy kiadók. Nézegessetek nálunk régi budapesti kirakatképeket!
Népszerű
Ajánljuk