MÚLT
Már a 19. század végén is kísérleteztek mellnagyobbítással, de mai szemmel nézve hihetetlen módszereket alkalmaztak.
MÚLT
Az újonnan azonosított geoglifák többnyire harcosokat ábrázolnak, és több száz évvel idősebbek, mint az eddig ismert alakzatok.
MÚLT
Ursula Marvin geológus 96 évesen hunyt el idén. Ő volt az első kutatónő, aki eljutott az Antarktiszra. És még több más területen is övé az elsőség.
MÚLT
A vagány József nádor munkaruhában kertészkedett és bejárt a medvéihez is egy kis simogatásra. Az Alcsúti Arborétum története.
MÚLT
Az Amerikában szerencsét próbáló Haraszty Ágostonnak nem csak élete volt kalandos, a halála is: állítólag krokodil falta fel.
MÚLT
A régi korokban az emberek magától értetődőnek vették, hogy léteznek mágikus erők. A démonidézés pedig népszerű szabadidős tevékenységnek számított. A Listverse ősi varázslatokból válogatott.
MÚLT
A háború idején egy jólelkű kézimunka-tanárnő készítette el az első darabot. Azóta is szívesen kötik a kicsiknek a jó meleg gyapjúzoknit. Azt is eláruljuk hogyan.
MÚLT
Franca Viola volt az első szicíliai nő, aki ezt nyíltan visszautasította, holott még törvénybe is foglalták. Antoni Rita cikke a Nőkért portálról.
MÚLT
Holtan találták lakásában a gazdag örökösnőt, Sophie Singert. A tettest hamar elfogták: Charles Conwayt, a féllábú bohócot.
MÚLT
A titokzatos lépcsőről, a furcsa múmiákról, a soha elő nem került sírról és egy sok-sok évvel korábbi űreszközről.
MÚLT
A polgári légiforgalom elterjedésével nem csak az utasok, de a nők is nyertek – egy (állás)lehetőséget. Ami már a kezdeték kezdetén is álommeló volt.
MÚLT
John Fitzgerald Kennedy-nek nem adatott hogy beszédet mondjon 1963. november 22-én Dallasban, 55 évvel később mégis hallhatjuk szavait.
Népszerű
Ajánljuk