MÚLT
A statáriális eljárásban elítélt Molnár Imre holttestét a család soha nem kapta meg, és évtizedekig a szégyen bélyegét viselték. A jogi rehabilitációra és az igazságtételre 43 évet kellett várniuk.
MÚLT
Richter Richárd 1984-ben három embert ölt meg a szegedi börtönben, a tárgyaláson végig tagadta bűnösségét. Az 1985-ös kivégzése lezárta a magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb ügyét.
MÚLT
A vagyonát féltő rokonai haragjával nézett szembe. Öccse egyenesen a bíróságra ment, hogy elmegyengeségre hivatkozva gondnokság alá vegyék.
MÚLT
A 176 éve született Jászai Mari a Nemzeti Színház örökös tagjaként lett a magyar színjátszás legendája. Nevét ma már nemcsak állami díj, hanem egy Vénuszon található kráter is viseli.
MÚLT
A praktikus háziruha egy egész generáció sorsát és nőiességét pecsételte meg. A rendszerváltás után lassan kikopott a városi divatból, és főként a falusi, idősebb generáció viseleteként maradt fenn.
MÚLT
II. József 1777-ben sógoránál, XVI. Lajosnál tett látogatást, hogy segítsen a hét éve beteljesületlen házasságukon. A beavatkozás után a frigy beteljesedett.
MÚLT
A feltaláló 1878-ban kapott szabadalmat a „beszélő masinára", amely bádogfóliára karcolt barázdákkal működött. A kezdeti hitetlenség miatt a tudományos közösség egy részét is meg kellett győznie, hogy a hang valóban a gépből jön.
MÚLT
Barta Tamás korai és titokzatos halála a mai napig megrázza a közvéleményt. Mit tudunk biztosan, és mi az, ami máig kérdőjel?
MÚLT
Egy város, amely nem akart több botrányt. Egy hetvenéves férfi, aki nem volt hajlandó bocsánatot kérni. És egy csésze bürök, amelyről mindenki tudta, mit jelent.
MÚLT
A királlyá választott Hunyadi Mátyást 60 ezer aranyforintért engedték szabadon prágai fogságából. Ezt követte a budai bevonulás, amely elindította a magyar reneszánsz aranykorát.
MÚLT
1917. február 13-án letartóztattak egy nőt Párizsban. Nem volt sem fegyvere, sem kódolt üzenete, sem táskányi titkos dokumentuma. Egy táncos volt. Vagy mégsem csak az?
MÚLT
1993. február 12-én a vonat 80-nal rohant a pörbölyi iskolabuszba – a mozdonyvezető pontosan tudta, hogy a fénysorompó hetek óta rossz.
MÚLT
A holttestek fogaiból kinyert DNS bizonyította, hogy a gyilkos kór a pestis volt, ami a kora középkor elején söpört végig a Bizánci Birodalomból indulva.
MÚLT
64 éve született a magyar autóversenyző. Párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi résztvevő Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A futamot le is fújták.
MÚLT
Dieter Bohlen a nyolcvanas évek európai pophangzásának egyik megteremtője, aki később producerként és a tévés tehetségkutatók kíméletlen, de vitathatatlanul szórakoztató zsűritagjaként is a csúcson tudott maradni.
MÚLT
Gábor Zsazsa mindenkinél „előbb és jobban” jelölte ki a pályát a karrier nélküli hírnévnek, hidat verve a későbbi valóságshow-sztárok és influenszerek világa felé.
Népszerű
Ajánljuk