KULT
Egy fiatal újságíró-blogger úgy döntött, kulturális díjat alapít. Idén már hatodik alkalommal adta át az elismeréseket.
KULT
Nincs olyan magyar házibuli, amelyikben legalább egyet ezek közül ne üvöltenének részegen, kórusban a jelenlévők.
KULT
A senkivel össze nem téveszthető orgánumú énekes hétfőn hunyt el - ezzel a válogatással tisztelgünk emléke előtt.
KULT
A tehetségkutató ötödik évadját egy 15 éves lány nyerte meg. Tóth Andi Horányi Julit kőrözte le a fináléban.
KULT
A zsűri láthatóan erre számított a legkevésbé. Vasárnap eldől, ki nyeri a versenyt. Kinek drukkoltok?
KULT
A művészettörténet legnagyobb alkotásait értelmezte újra két kreatív és kicsit bolondos figura.
KULT
A független társulatok életének nehézségeiről és szépségeiről is beszélt Vajdai Vilmos, a TÁP Színház vezetője.
KULT
Ben Haenow a műsor negyedik adásától végig vezetve nyert, nem csak remek hangjának köszönhetően.
KULT
A vak és a siket lány együtt küzd az esélyegyenlőségért. A Boldogan élj! most elkészült klipjét először nálunk nézhetitek meg.
KULT
Az Éjjel-Nappal Budapest Lalija, Bogyó és Babóca és a Kívánságkosár hasast ugró technikusa is szerepel a topvideók között.
KULT
A Duda Éva Társulat fiatal művészei és ismert táncosai a tangó nyelvével mesélik el az érzelmi kitörés történetét.
KULT
A provokatív szobrairól híres cseh alkotó David Cerny ezúttal is különleges megoldással állt elő.
KULT
Idén 70 pályaműből választotta ki a Mundruczó Kornél vezette zsűri a legjobb filmeket. Nálunk meg is nézhetitek őket.
Népszerű
Ajánljuk