KULT
Találkoztatok már a Mikulással? Ha gyermekeitekkel felültök a miskolci Mikulásvonatra, találkozhattok vele, a kicsiket pedig még meg is ajándékozza. Budapesten a Gyermekvasút indít különvonatokat.
KULT
A tegnapi X-Faktor a lágyszívű mentorokról, a hamis hangokról és Ördög Nóra hatalmas fülbevalóiról szólt. Végül Stone és Fehér Zoli maradt állva, a párbajt pedig az 52 éves rocker nyerte.
KULT
Az ötödik meghallgatás alkalmával vészesen közel értek a Voice mesterei csapataik teljes létszámához, ezért az eddiginél jobban megválogatták, kinél forduljanak meg. A jelenlegi állás szerint Mező Misi 10, Caramel 9, míg Somló Tamás és Malek Andrea már 11 tagot számlálnak.
KULT
A Pink Floyd klasszikusa, a Fal 2013. augusztus 25-én újra látható lesz Budapesten. A legendás produkciót újratervezték és felújították, hogy hatalmas stadionkban adhassák elő. Nálunk a Puskás Ferenc Stadion lesz a helyszín.
KULT
Egy pergő, sodró lendületű, izgalmas videót készített a Die Hard 5 budapesti forgatásáról Hasznosi Attila. Attila maga nem járt és nem filmezett a forgatás során, ám a meglévő videókból jó érzékkel vágta össze ezt a "werkklipet".
KULT
Kijött a nagy részben nálunk forgatott World War Z, (vagyis Zombi világháború) című film első előzetese. Látványos robbanások és fegyveres harc közepette Brad Pitt elszalad az őt kergető zombik elől, sőt,még filmbéli nejét is megcsókolja.
KULT
Pamkutya legújabb alkotása az idei legnépszerűbb klip, a koreai Gangnam Style zenéjére készült és a Facebook-ról szól. Reméljük legalább annyira népszerű lesz, mint az ötletadó darab :)
KULT
Mit szólnátok egy netes könyvbörzéhez, ahol előrukkolhattok feleslegessé vált könyveitekkel, és ingyen elhappolhatjátok mások megunt köteteit? Ez nem a mesében van, hanem a magyar neten! Úgy hívják: rukkola.hu.
KULT
Az X-Faktor háza táján soha nincs csönd. Ismét parázs viták robbantak ki a mentorok között, egyik énekessel sem voltak igazán elégedettek. Ráadásként Ördög Nóri is felhívta magára a figyelmet. Vegül Keresztes Ildikó két mentoráltja, Stone és Lass Bea párbajozott egymással.
KULT
Az eheti Voice adásában újabb tehetségek tűntek fel, habár nem volt lagymatagabb volt a felhozatal a múlt hetihez képest. Somló Tamás elhúzott, neki már csak két énekesre van szüksége, míg Malek Andrea csupán egy fiatalt gyűjtött be csapatába.
KULT
Újraforgatják a Himnuszt. A Lánchídnál veszik fel a köztévében műsorzáró szignálként funkcionáló Himnuszt egy új változatban. Gyermekkórus és 1000 kisdiák-statiszta a résztvevők közt.
KULT
Ma ünnepli születésnapját Bud Spencer olasz származású színész, akit leginkább a Piedone-filmekből, spagettiwesternekből és a Terence Hill-lel közös filmjeiből ismertek. Idehaza is népes rajongói tábora van, a mai napig láthatóak filmjei. Szinte mindenkinek van kedvenc jelenete, amit már álmából felkeltve is szó szerint el tudna mesélni.
KULT
2015-re készülhet el a Csillagok háborúja legújabb sorozata. A legendás filmeket gyártó céget -a Lucasfilmet- megvásárolta a Disney. A stúdiónak komoly tervei vannak, az új film után két-három évente jelenne meg új rész, valamint a Star Wars termékek listáját is szeretnék bővíteni a piacon.
KULT
Bár maga a metró még sehol sincs, a 4-es metró nem hivatalos indulója már megszületett. Szerzőnk szerint minden metróaluljárónál alacsonyabban van ugyan a színvonala, az interneten azonban vírusként terjed.
KULT
A Keep Floyding hatalmas sikerű koncertet adott a Művészetek Palotájában. Fotósunk nemcsak remek képeket készített, hanem megosztotta velünk élményeit is, ugyanis a zenekar produkciója őt is levette a lábáról. Lássuk hát a szubjektív élménybeszámolót a különleges koncertről.
KULT
Till Attila filmje, a Csicska nyerte a 10. Toruni Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját! A fesztivál résztvevői láthatták még Kocsis Ágnes, Bergendy Péter és Fliegauf Bence filmjeit is.
KULT
Az egész ország James Bond lázban égett egész héten, hiszen csütörtökön tartották a 007-es ügynök legújabb filmpremierjét a magyar mozikban. Az X-Faktor sem akart kimaradni a jóból, ezért tematizálták a mostani 3. fordulót és csak James Bond filmzenéket hallhattunk. Ezúttal a Spiritnek kellett búcsúznia a versenytől.
Népszerű
Ajánljuk