KULT
Nagyon kevés állami támogatást kapna a továbbiakban a 60 éve létező zenekar, a Duna Palotából is ki kell költözniük.
KULT
Egy robinhoodos mestertolvaj mesterkedései az Életrevalók főszereplőjével a főszerepben. Működik, izgalmas, vicces.
KULT
A hercegnő és Károly kapcsolata tényleg rémálom volt. Diana a nászúton napi négyszer hánytatta magát bulimia betegsége miatt.
KULT
Az egyik leghíresebb magyar blueszenész két éve költözött haza Amerikából, azt is elmondta, bejöttek-e a számításai.
KULT
A Féltelek című dala éppen olyan, mint maga a dalszerző: lírikus, kedves, őszinte és hihetetlenül mély emóciókat tartogat.
KULT
A tavalyi rekorder Tihanyi Lajos Akt studium című festménye lett, melyet 95 millió forintért adott el a Virág Judit Galéria a téli árverésén.
KULT
Jelenetek, amiktől elszállt az agyunk. Azt is megtudhatod, miért került egy listára a Terminátor és a Ben Hur is.
KULT
A 21 című dal nem titkolt célja, hogy a trackkel kirángassa a nézőket és a hallgatókat a tavalyi év szomorúságából.
KULT
Valószínűleg több ez annál, mint hogy a fikció úgysem érheti utol a valóságot egy ilyen káoszos esztendőben. Kicsit több munka és eredetibb gondolatok nem ártottak volna a közepesen jónál jobb eredményhez.
KULT
Eszter, Judit és Orsi humoros és kíméletlenül őszinte videóikkal görbe tükröt tartanak az anyukák és az anyukákhoz viszonyuló társadalom elé. Hármukat az oldal kulisszatitkairól és egymással való kapcsolatukról kérdeztük.
KULT
A páros egy vérbeli power balladával jelentkezik, ami nemcsak fülbemászó, hanem a szívünket is azonnal rabul ejti. A klip a Casablancának híres jeleneteit idézi meg.
KULT
A kislány ezúttal Haász János: Kupaktanács című versének átírt verzióját mondja el, amiből kiderül, mennyit érthet egy gyerek a koronavírusról és a vakcináról szóló beszélgetésekből.
Népszerű
Ajánljuk