KULT
A hazai stand up comedy éllovasa, a Dumaszínház nagy fába vágta a fejszéjét. Kitartó és feltétlen rajongóit várja a Godot Kávéházba, hogy végkimerülésig élvezzék a poénokat. Így aztán a résztvevők elmondhatják magukról, hogy teljesítették a maratont és még csak futócipőt sem kellett húzniuk.
KULT
1967. október 13-án, pénteken nyitotta meg kapuit a Mikroszkóp Színpad. A pénteki nap Komlós János, a színház akkori igazgatójának ötlete volt, a névválasztás pedig Mikes Lilla, a színház első főrendezőjének felesége nevéhez fűződik.
KULT
Október 16-án, vasárnap lesz napra pontosan, hogy 1986-ban megalakult a Gajdos zenekar. A 25. életévét ünneplő együttes jubileumi koncertre és egyben lemezbemutatóra is készül Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban.
KULT
A Budapest Acoustic Band név ismerősen csenghet számotokra, ha otthon vagytok a hazai zenei világban. A Hangfoglalás 2011-en találkoztunk Móra Erzsébettel, akivel a zenekarról és énekesi karrierjéről beszélgettünk.
KULT
Titokzatos fegyverszállítmányon ütöttek rajta a kommandósok a vecsési vámszabad területen. Katonai gépfegyverel, távcsöves puskák, pisztolyok. Minden Londonból érkezett, mint utóbb kiderült Brad Pitt zombifilmjében használták volna őket Kőbányán.
KULT
Döntöttek a mentorok, kiderült, kik hullottak ki az utolsó rostán, és kik azok a tehetséges magyar énekesek, akik folytathatják a döntőben. Bemutatjuk őket, és megnézhettek néhány videót is az utolsó fordulóból. A jövőhéttől pedig már a ti kezetekben van a sorsuk.
KULT
Délután megérkezett Budapestre Brad Pitt és Angelina Jolie. Brad Pitt ugyanis nálunk forgatja legújabb filmjének több jelenetét is. Ugyanabban a tíz szobás budai villában laknak, ahol legutóbb is.
KULT
Ma ünnepli szülinapját az egyik legtehetségesebb és legismertebb magyar jazz-énekesnő, Harcsa Veronika. Van saját jazz quartettje, énekelt az Erik Sumo Band-ben, és ma is sűrűn fellép egy elektronikus formációval, a Bin Jippel. Gyönyörű hangja van, és ő maga is igazi jelenség.
KULT
Nem mindennapi koncertre készül a budapesti Hangmás zenekar: október 7-én, azaz most pénteken a Merlinben tartják harmadik lemezük bemutatóját, amelyet egy különleges, interaktív kiállítás egészít ki.
KULT
1941. október 6-án halt meg a magyar filmművészet egyik legkiemelkedőbb alakja: Kabos Gyula. Filmjei mindannyiunk számára meghatározó élmények és soha nem unhatók meg. Maradandót alkotott komikusként, táncosként, de legfőképp a kelet-európai kispolgár figurájának alakítójaként.
KULT
Megjelent a Fish! legújabb, SAV című lemeze, amit mától ingyen letölthetsz a zenekar honlapjáról. Az első videóklip a napokban jelenik meg, a banda pedig szeptember 30-án indul országjáró klubturnéra.
KULT
2011 nem csak az önkéntesség és a kémia nemzetközi éve, hanem Liszt Ferenccé is. Ráadásul bicentenárium van, hiszen a zeneszerző 200 éve született és pontosan 125 éve hunyt el. Ebből az alkalomból ünnepli őt a világ.
KULT
Az Illegal Grill party-sorozat egy baráti társaság ötleteként indult Budapesten. Sütögetés, zene, szabadság. Aztán egyre népszerűbb lett, és a rendőrök is rájuk szálltak, így ma már kevésbé illegális, de a különleges hangulat megmaradt. A főszervezővel, Nyírő Mórral beszélgettünk.
KULT
Ki gondolná, hogy már negyedszázados Lusta Dick, Grabowski, Mr. Teufel és a többiek. Bizony, sokan velük nőttünk fel, és a mai napig ugyanúgy szeretjük őket. A 25 év tiszteletére díszelőadás lesz az Urániában, ahol elfújják Lusta Dick szólóját, és ahová eljön a rendező, Ternovszky Béla is.
KULT
Több ezer fős közönség előtt játszott péntek este a Zöld Pardonban a Tankcsapda. Ez volt az legutolsó program a helyen, miután a XI. kerületi önkormányzat a közelmúltban végérvényesen úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az idén lejáró működési engedélyt.
KULT
Showból ötös, énekből egyes: röviden így lehet összefoglalni Britney Spears pénteki koncertjét a Papp László Budapest Sportarénában.
Népszerű
Ajánljuk