KULT
Eddig csak összetéveszthetetlen arcát ismertük Frida Kahlónak. Most megismerhetjük a szerencsétlen sorsú mexikói festőbálvány hangját is.
KULT
De ez még csak szürreális történetük kezdete volt. Kiderült ugyanis, hogy egy titkos ikerkutatásban vettek részt, tudtukon kívül.
KULT
A négyszeres Golden Globe-díjas sorozatban új „gonosz” jelenik meg: a gyanakvó, passzív-agresszív anyós, aki nem hiszi el, hogy fia baleset áldozata lesz.
KULT
A Könyvhétre jelent meg Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötete, amelyet szerdán, június 12-én mutatnak be a Margó Irodalmi Fesztiválon. Beszélgetésünkben az irodalomtól rövid út vezetett nyomasztó mindennapjainkig.
KULT
A szappanoperák egyik legnépszerűbb színésze, Kivanc Tatlitug visszatér. A szerelem mellett több lesz az izgalom, az akció és a dráma is.
KULT
A Vígszínházat nemcsak a nézők szeretik, hanem márkanevét is kiválóan kommunikálja és üzleti téren is sikeres. Ezért vehette át Eszenyi Enikő, a Szent István körúti színház igazgatója 2019 Superbrands-díját.
KULT
Van-e olyan szövegük, amit ma már nem vállalnának fel? Punkzenekar létükre miért nem politizáltak soha a dalaikban? Szekeres Andrással és Barbaró Attilával beszélgettünk.
KULT
Kapásból három résszel jött ki az HBO GO a harmadik évadból, de az események nagyon lassan pörögnek. SPOILER!!!
KULT
Hivatalos: az oroszok leforgatják a saját Csernobil-filmjüket, amelyben a CIA lesz a hibás mindenért
Az orosz NTV forgatja a filmet, a rendező szerint ez lesz a 'korrekt' verzió, mert Oroszországot megszégyenítette az HBO sorozata.
KULT
A svéd lemezlovas családja úgy döntött, kiadják az összes dalt, amelyeken a zenész a halála előtt dolgozott.
KULT
Craig Mazin 48 éves forgatókönyvíró. Nem tud oroszul, nem volt ott '86-ban Csernobilban és nem látta saját szemével a katasztrófa következményeit sem. Mégis zseniális sorozatot készített belőle.
Népszerű
Ajánljuk