KULT
Ütősen indult a Showtime sorozata, amit Ben Affleck és Matt Damon együtt készítettek. A főszerepben Kevin Bacon, akit talán még soha nem láttunk ilyen jónak.
KULT
Délutánra került a Megtörve című sorozat, a Barátok közt pedig este 8 után kezdődik majd a csatornán.
KULT
Már a magyar okostelefonokon is lehet játszani a Harry Potter: Wizards Unite nevű játékkal, ami olyan, mint a Pokémon Go, csak Harry Potterrel.
KULT
Bár két este is leszakadt az ég, egy kitáblázatlan kút vize miatt pedig közel száz fesztiválozó lett rosszul, a szervezők most is a nyár legjobb négy napját hozták össze.
KULT
Három Oscar-díj, 21 jelölés, több mint 40 éves karrier a színészet szinte valamennyi színskáláján, és egy hihetetlen születésnap.
KULT
Sikeres versenysportoló volt, de inkább a tanulást választotta. Majd jött a zene, ami minden vitt. De mit élt meg mindeközben a „vörös hajú srác”, aki mára Magyarország egyik legismertebb zenésze lett? Interjú.
KULT
Már csak két hetet kell várni a premierig, addig is itt van ez a 3 perces trailer, amiből sok minden kiderül...
KULT
Idén először díjazták Magyarország legjobb, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit. A Káva Kulturális Műhely a Kreatív kategória győztese lett. Hogy kik is ők és mit csinálnak? Velük készült kisfilmünket megtaláljátok a cikkben.
KULT
Még csak 25 éves, de máris kétszeres Fonogram-díjas, a koncertjeire szinte pillanatok alatt elfogynak a jegyek, rapszövegei miatt pedig elég sokaknál kiverte már a biztosítékot. Paródiáról, önazonosságról és a hirtelen jött népszerűségről kérdeztük.
KULT
30 éve változatlan bérezés, megalázó feltételek, kiszolgáltatottság - a Bosszúállók-filmek magyar hangjai megunták, csatába indulnak a szinkronszakma érdekében.
KULT
Legalábbis ezt mondják a kritikusok az animációs film folytatásáról, amit csütörtöktől lehet nézni a mozikban.
KULT
A Waldorfeszten a koncertek mellett a kézművesség és az ismeretterjesztő, fejtágító előadások is komoly szerepet kapnak. Ráadásul csodaszép zöld környezetben.
KULT
Egészen kiskorom óta hallom ezt a mondást megoldhatatlan helyzetekre. Fogalmam sem volt, pontosan mi ez, egészen addig, amíg meg nem találtam George Clooney új szerelemprojektjét.
KULT
A Carolynt alakító színésznő elmesélte, merre halad az aktuális évad, mennyire élvezi ezt a kétértelmű univerzumot, és azt, hogy milyen különleges nőket mutat be az HBO-s széria.
Népszerű
Ajánljuk