KULT
A Rovatból

Tudod, miért jó Waldorf iskolába járni? Egy egész fesztivált szerveztek, hogy megmutassák

A Waldorfeszten a koncertek mellett a kézművesség és az ismeretterjesztő, fejtágító előadások is komoly szerepet kapnak. Ráadásul csodaszép zöld környezetben.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. június 20.



A legbarátságosabb kisfesztivál címért elég sokan versenyeznek nálam, legutóbb a csodaszép környezetben megrendezett Örvényeshegy Pikniket illettem ezzel a jelzővel, teljes joggal.

Alig két héttel később, a pünkösdi hétvégén viszont már az ország másik felében, a legalább ennyire festői Dunakanyarban tapasztalhattam meg, milyen az, amikor egy maroknyi lelkes önkéntes teljesen nonprofit alapon, az általa fontosnak tartott értékek mellett kiállva mer nagyot álmodni.

Így lehetne leginkább összefoglalni a Waldorfeszt hitvallását, aminek nem véletlenül van benne a nevében a Waldorf szó: sokkal több egy „sima” zenei fesztiválnál, illetve alkoholmámoros-táncos bulinál.

Persze az esték itt is az utóbbiról szólnak, a napközbeni programok viszont egészen más koncepció mentén szerveződnek.

Vasárnap Pintér Gergő tudományos-ismeretterjesztő Matemorfózisától Mayer Márton stoppos kalandjain át az PoliLili „Én és az orgazmus” című előadásáig terjedt a spektrum, a szombati napot pedig egy az egyben a waldorfosságnak szentelték: öregdiákok, tanárok és szülők is megosztották az érdeklődőkkel, mit adott nekik az iskola.

Volt emellett kézművesség: kitelepült egy kis kovácsműhely, lehetett hennát és sarut készíteni, valamint testfestés, nemezelés, akvarellfestés és zsonglőrködés is szerepelt a lehetőségek között. És akkor a jógát, a filmvetítéseket, a szervezett túrákat, vagy a könyvtárba szervezett kiállítást még nem is említettem.

A civil szférát a Budapest Bike Maffia és a Greenpeace képviselte, előbbiek hajléktalanoknak és más nehéz sorsú embereknek gyűjtöttek adományt főzés útján, utóbbiak pedig a fenntarthatóság és a klímavédelem köré szervezték a kitelepülésüket.

Miért Waldorf?

Ma már több tucat iskola működik Magyarországon az idén 100 éves Waldorf-módszer elvei szerint, Solymártól Zalaegerszegig. De mi köze ennek a fesztiválhoz? A kérdés megválaszolására a legegyszerűbb a szervezőktől idézni.

„Bármelyik programtípusra gondolunk, mindegyikben megjelenik a Waldorfosság: waldorfos tanár tart kézműveskedést és mesél közben az érdeklődöknek arról, hogy miért van benne a kézműveskedés és az adott tevékenység a Waldorf tantervében, milyen hatása van az emberre, a szellemre.

Waldorfos zenészek és zenekarjaik lépnek fel. Waldorf kiállítást szervezünk, valamint waldorfos ifjúság jön programot tartani (kovácsolás, bűvészkedés, hennázás). A Waldorf-filmfesztivál filmjeit szeretnénk vetíteni, és 12-es darabokat, valamint aktív drámacsoportokat megjelentetni a feszten.

Előadás, beszélgetés? Itt a Waldorf értelmét, hátterét, működését és diákok életútjait, a Waldorf utáni lét kérdését vitatjuk meg, sok-sok beszélgető-előadó társaságában. Beszélünk arról, hogy mi az az antropozófia, és foglalkozunk azzal, hogyan lehetne kézzelfogható.”

A helyszín, a Szőnyi tábor a vasútállomástól és a Duna-parttól alig 10 perc sétára fekszik, mégis majdnem minden irányból erdő öleli körül. A természetközeliség itt alap, simán lehet madárcsicsergésre ébredni a sátorban vagy a faházakban fekve.

A családias hangulatra az is ráerősített, hogy összesen két színpad volt. A nagyobbik minden irányban fedett, ami mondjuk fülledtség és páratartalom szempontjából erősen próbára tette a bulizni vágyókat.

Lehet, hogy jobb lett volna szabadtéren elhelyezni, bár akkor meg ugye az időjárás a lutri: most pont szuper idő volt, tavaly viszont, ha jól tudom, teljesen hektikusan alakultak az esős és a száraz időszakok.

Itt játszott a Ricsárdgír, a Csaknekedkislány, az Óperentzia, a Kistehén és a Korai Trancemission. Csupa olyan zenekar, akik egy nagyobb fesztiválon sosem lennének headlinerek, ugyanakkor a saját közegükön belül nagyon lelkes és elkötelezett rajongótáboruk van, akik garantálták a felfokozott hangulatot.

A kisebb színpadon olyan fellépők kaptak lehetőséget, mint a Bozo, az Újzenekar, a Nunki Bay Starship, a Sorbonne Sexual, a Carson Coma, a Törzs, a Verőköltő, vagy épp a Duckshell – ők is mindannyian illettek ebbe a közegbe.

A Waldorfeszt mindenkinek ajánlott, aki a bulizás mellett szeretne kicsit belekóstolni abba, milyen is a waldorfosság, fontos számára a környezetvédelem, és esetleg még a kézműveskedéstől sem riad vissza.

A helyszín egészen csodálatos, napközbeni kirándulásokra és piknikezésre egyaránt, ráadásul vonattal is kevesebb mint egy óra alatt Budapestre lehet érni. Engem megvettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk