KULT
Kétszeres Oscar-díjas főszereplő, űrexpedíciós tematika, szép látványvilág - minden adott volt, hogy a Netflix szeptemberi nagy dobása üssön, ám ők inkább izgalmas sci-fi helyett egy túllelkizett drámát csináltak az űrben.
KULT
A videoklip a Covenant című albumhoz készült, amely még júniusban jelent meg, és amelynek teljes bevételét - félmillió forintot - a Gyermekszív Alapítványnak ajánlotta fel a budapesti producer.
KULT
Melyik paródiára a legbüszkébb Sipos Peti, és mi volt az együttes történetének a mélypontja? Ezt is elárulta.
KULT
Provokálni, rémiszteni, elgondolkodtatni. Megijedtél a Tenettől? Nyugi, a mester csinálta A sötét lovagot és a Csillagok közöttet is.
KULT
Bár a tíznapos fesztivál idén elmaradt, a szervezők négy őszi hétvégén igyekeznek megidézni a hangulatát. Megnéztük, mennyire sikerült.
KULT
Az életnagyságú szobrot stílszerűen a cheshire-i Lyme Parkban állították fel, amely Darcy pemberley-i birtokaként szerepelt a BBC a sorozatban.
KULT
Fontos filozófiai kérdést vetett fel az Álarcos énekes, amelyben fellépett többek között az Egér, a Kaktusz, a Béka, a Tigris és a Süti is.
KULT
Régi közhely, hogy az, ahogyan a körülöttünk élő állatokkal bánunk, visszatükrözi egymáshoz, az emberekhez való viszonyunkat is. Nos, Sár József megható és megrázó történeteit olvasva nem lehetünk optimisták...
KULT
A farkas gyermekeit az ősz sorozatának harangozták be, és az első három rész alapján tényleg az is lehet: kellően sötét, véres és misztikus, de vallási, nevelési és létkérdéseket is feszeget.
KULT
Az ismert karmester arról is mesélt, milyen élményt adhat a siketeknek egy koncert, a vírushelyzet hatásáról, és hogy miért van nehéz helyzetben az iparág.
Népszerű
Ajánljuk