KULT
A nemzetközileg is elismert magyar üzletember legújabb könyvében 400 személyes történetén keresztül mutatja meg, miként menedzselhetjük sikeresen vállalkozásunkat, de akár magánéletünket is.
KULT
A Jászai Mari-díjjas színművész közel ötven évig volt a Vígszínház tagja, ezalatt több mint 70 szerepben állt színpadra.
KULT
Öt rész, megszámlálhatatlan rekeszizmot görcsbe rántó vicces pillanat és egy történelmi dráma háttéreseményei.
KULT
Eredetileg fényképésznek tanult, majd tabukat nem ismerő humoristaként vált halhatatlanná, miközben színpadon, filmen, tévében és rádióban egyaránt maradandót alkotott.
KULT
Már 4 évtizedes A jedi visszatér, ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány érdekes tudnivalót minden idők egyik legnépszerűbb sci-fijéről.
KULT
Az énekesnő régóta betegeskedett, 2017-ben veseátültetésen esett át, korábban pedig bélrákot diagnosztizáltak nála.
KULT
83 évesen, hosszú betegség után halt meg az énekesnő, aki nagyon mélyről állt talpra, és lett az egyik legnagyobb.
KULT
Rob Marshall és a Disney összedugták a fejüket, és kitalálták, hogyan lehet egy könnyed, rövid, éneklős meséből, két óránál is hosszabb epikus musicalt csinálni.
KULT
Megalakulása után, csak néhány fellépésen játszott a legendás zenekarban. Saját elhatározásból inkább matektanár lett, és sosem bánta meg.
KULT
Az északír származású színész éppen Olaszországban forgatott. Halálának oka egyelőre ismeretlen.
KULT
A dobos váratlan halála lesújtotta a zenekart és a rajongókat is, azonban most megtalálták méltó utódját.
KULT
A Kaktusz Hotel, Yann Sochaczewski alkotása nyert. A Kárpát-medence Természeti Értékei szekcióban a hosszú filmek kategóriában Szendőfi Balázs fájón gyönyörű Volt egyszer egy vadvízország című alkotása kapta az első helyezést. Több más magyar siker is született.
KULT
Egy részük több órán át várakozott a fesztiválpalota előtt abban a reményben, hogy autogramot vagy szelfit kaphat a díszbemutató előtt a vörös szőnyegen felvonuló alkotóktól.
KULT
A legismertebb videoklipjeiken kívül egy interjú a PA-Dö-Dő-vel 1989-ből, és egy megindító koncertfelvétel Kulka Jánossal közösen.
Népszerű
Ajánljuk