KÖZÖSSÉG
A cicát magára hagyta az anyja, félő volt, hogy nem tud majd járni, de szerencsére egy állatorvos és családja segített rajta.
KÖZÖSSÉG
Nagyon figyeltek arra, hogy a rémült kiscica ne sérüljön meg. Szerencsére nem is lett semmi baja.
KÖZÖSSÉG
A tavaly ilyenkor tragikusan fiatalon elhunyt játékos évekig játszott a Genovától húsz kilométerre található kisváros, Recco csapatában.
KÖZÖSSÉG
Egy verssel adták vendégeik tudtára, hogy mi az egyetlen dolog, ami hiányzik még az életükből.
KÖZÖSSÉG
A szolidaritási akció keretében a www.segelyszervezet.hu weboldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon várják az pénzadományokat.
KÖZÖSSÉG
Bár a magyar csapat tisztes helytállás után búcsúzott az Eb-től, a szurkolók azért nem búsultak, inkább egy hatalmas bulival köszöntek el a válogatottól.
KÖZÖSSÉG
A 32 éves nő rákkal küzd, nagyon csekély az esélye a gyógyulásra, de mindent megtesz, hogy legalább még pár évet a családjával tölthessen.
KÖZÖSSÉG
Közel 30 millió forintot kellene összegyűjteniük július elejéig, különben 18 súlyosan sérült diákjuk maradhat megfelelő oktatás nélkül ősztől.
KÖZÖSSÉG
A furcsa hangokra figyeltek fel, majd mikor kinyitották a motorháztetőt, a macskát nem látták sehol. Annyira elbújt az állat, hogy másfél óra alatt tudták kiszabadítani.
KÖZÖSSÉG
Többek közt özvegye, egykori szövetségi kapitánya és UVSE Vízilabda Sportegyesület is posztolt róla a szomorú évfordulón.
KÖZÖSSÉG
A tűzoltók sehogy sem tudták rávenni, hogy lépjen vissza a korláttól, ám ekkor jött Digby, és az elkeseredett nő mosolyogni kezdett.
KÖZÖSSÉG
A Hálapont projektet Laskai Nelli találta ki, akinek írásait a 40 éves kor feletti vidám életről, párkapcsolatról ti is olvashattátok portálunkon. A legelső hálapontok Hódmezővásárhely utcáin jelentek meg pár nappal ezelőtt.
KÖZÖSSÉG
Azt nem tudni, hogy került az állat a folyóba, de szerencsére sikerült kijutnia egy kis segítséggel.
KÖZÖSSÉG
C. Ronaldo, Vilmos herceg, a labdarúgó szövetségek is aggódva figyelik a dán játékos állapotát, aki szombaton este a dán-finn mérkőzésen esett össze és újra kellett éleszteni a pályán.
Népszerű
Ajánljuk