KÖZÖSSÉG
A Sheba nevű német juhász alig pár perc alatt felismerte rég látott gazdáit, akikkel boldogan ment végre haza.
KÖZÖSSÉG
Páter Attila ideiglenes és tartós szállást biztosít a mélyszegénységben élő menekülteknek, gondoskodik az élelmezésükről, segít nekik munkát találni, és fuvarozza a továbbutazókat.
KÖZÖSSÉG
Az egykori valóságshow-szereplő egy nagy angliai multicég marketing-menedzsere lett. De odáig hosszú és rögös út vezetett.
KÖZÖSSÉG
A 15 éves lány szíve mindössze nyolc százalékos kapacitással működött, így csak a transzplantáció menthette meg életét. Most újra pályára lépett, nyert is egy aranyérmet csapatával.
KÖZÖSSÉG
Az asszony - mikor ő maga is támogatásra szorult - megfogadta, hogy ha majd teheti, ő is segít másoknak.
KÖZÖSSÉG
Egy fiókban tolta maga előtt a kutyát az egyre magasabbra emelkedő vízben. Egy közeli raktár keskeny tetején húzták meg magukat öt órán keresztül.
KÖZÖSSÉG
Mikor megérkeztek a légzészavarban szenvedő babához, akkor vették észre, hogy baj van a kerékkel. Maguk nem tudták megoldani, de gyors segítséget kaptak.
KÖZÖSSÉG
A 27 éves amerikai fiatalember halasztott az egyetemen, hogy el tudja tartani a befogadott kisfiút, most arra gyűjt pénzt, hogy hivatalosan is ő legyen a kis Emilio apja.
KÖZÖSSÉG
„Ön szerint abnormális család vagyunk?” – Baja polgármestere Orbánnak üzent a tusványosi beszéd után
A politikus képeket is mutatott családjáról és Kata nevű unokájáról.
KÖZÖSSÉG
A vendég egy csupán ötezer forintos fogyasztásra adott ennyit. Ilyen mértékű borravalóra még nem volt példa az étteremben.
KÖZÖSSÉG
Alan és Geoff Bates egypetéjű ikrekként jöttek a világra, majd 70 évesen, három óra különbséggel haltak meg.
KÖZÖSSÉG
Az életét kockáztató férfinek köszönetet mondott a város rendőrkapitánya és tiszteletbeli polgármestere is. Hamarosan ki is fogják tüntetni egy helyi rendezvény keretében.
KÖZÖSSÉG
Az egyház központi épületében hónapokig működött a rögtönzött iskola, a tanárok is szinte mind menekültek voltak. A tanévzárón zenés műsorral mondtak köszönetet a gyerekek.
KÖZÖSSÉG
Az orvosok sem értik, mi okozhatta a betegséget a nemdohányzó, egészséges életmódot élő házaspárnál.
KÖZÖSSÉG
Az 50 évesen elhunyt Lee Clark mindig attól tartott, hogy halála után gyorsan elfelejtik majd az ismerősei.
KÖZÖSSÉG
A teljes felszerelésért és a tartalékalkatrészekért együtt 100.000 eurót kellene fizetni, ennek a 10 százaléka van eddig meg, a többit adakozásból szednék össze.
Népszerű
Ajánljuk