KÖZÖSSÉG
Bergmann Ernő nem érzi hősies cselekedetnek a hétfőn történteket, inkább csak kötelességnek. A cukrász egy szánkó kötelével mentette ki a bajba jutott korcsolyázót.
KÖZÖSSÉG
Az adófizetők egyszázalékos jövedelemadó-felajánlásából jött ez az összeg, ami jóval több, mint a korábbi években megszokott volt.
KÖZÖSSÉG
Tűz ütött ki a lakásukban, és amikor az anyukáját nem tudta felébreszteni, a szomszédokhoz indult segítségért. Az elképesztően bátor cselekedet történetét a Katasztrófavédelem magazin írta meg.
KÖZÖSSÉG
Marlene Engelhorn 25 millió eurót örökölt, miután 2022 szeptemberében meghalt a nagyanyja. MOst véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok dönthetik el, mi legyen a hatalmas vagyonnal.
KÖZÖSSÉG
A gazdái hiába keresték a kutyát, végül egy jótékonysági szervezethez fordultak segítségért, így találták meg az ebet a bozótosban.
KÖZÖSSÉG
A dekorációt vasárnap este fújták meg, kedd reggelre azonban elő is került. A polgármester szerint az üzenet célba érhetett.
KÖZÖSSÉG
Karácsonyi csoda történt: december 27-én egy cég átutalta a még hiányzó 70 millió forintot, így a család elindulhat Dubajba, ahol elindulhat a génterápia.
KÖZÖSSÉG
Egyetlen napot sem hiányzott munkahelyéről, de 27 év után csak kacatokat kapott a cégtől. Lánya viszont gyűjtést indított, ami nem várt sikerrel zárult.
KÖZÖSSÉG
Kónya Gábor tavaly szeptemberben halt meg, amikor egy fenyegetőző férfi magára robbantotta a házát. Két kisgyereket hagyott maga után.
KÖZÖSSÉG
A mozgató idegek károsodását okozó kór jó eséllyel gyógyítható, ha időben észlelik. Háromféle kezelés is létezik, melyek megakadályozzák a genetikai betegség előrehaladását.
KÖZÖSSÉG
Az Észak-Írországban élő Jonny Johnston nem akarta, hogy kollégáinak plusz munkát kelljen végezniük miatta, ezért immár milliárdosként is lelkiismeretesen szállította a vásárlóknak a csomagokat.
KÖZÖSSÉG
Két év alatt gyűlt össze a pénz. A család hamarosan indulhat Dubajba a kisfiú gyógykezelésére.
KÖZÖSSÉG
A férfinek tavaly májusban megállt a szíve, négyszer élesztették újjá. Richárd azóta a saját teste fogja, a felesége szerint a kislányuk ad erőt neki a küzdelemhez.
KÖZÖSSÉG
A trénerek a Láthatatlan Póráz Módszer szemléletében, kényszerítés-, bántalmazás- és büntetésmentes oktatás révén készítik fel a kutyusokat. A Noé Állatotthonnál kezdődött minden, a programban eddig 46 kutya vett részt a Veled Megyek Programban.
KÖZÖSSÉG
Soha nem volt példa még teljesen üresen álló ketrecekre a pennsylvaniai menhely 47 éves történetében.
KÖZÖSSÉG
Vannak, akik ilyenkor sem lehetnek a szeretteikkel, mert fontos feladatuk van: életeket óvnak szerte az országban. A tűzoltók most fotókon mutatják be, országszerte milyen sokan áldozzák fel az ünnepüket értünk.
KÖZÖSSÉG
Daniel Kotter kilenc éve szenvedett olyan súlyos balesetet, hogy deréktól lefelé lebénult. A férfi a helyzetéből megpróbál előnyt kovácsolni, és inspirációt akar adni sorstársainak.
Népszerű
Ajánljuk