KÖZÖSSÉG
A rendezvények tiltása miatt elmaradt ballagásokat sok helyen nagyon ötletesen oldották meg. Mutatunk néhány példát.
KÖZÖSSÉG
„Bevallom férfiasan, mikor az első 240 darab N95 maszk és 10 darab faceshield (arcvédő) megérkezett, kicsordult a könnyem, mert pontosan tudom, milyen fontos ez a csomag a New York-i 'Hot Zone (Halálzóna)' közepén küzdő orvosoknak, nővéreknek, technikusoknak.”
KÖZÖSSÉG
Továbbra is működik a szeretetszolgálat webnővér szolgáltatása, ahol az otthoni ápoláshoz lehet segítséget kérni.
KÖZÖSSÉG
A gazda elköltözött és otthagyta hűséges társát, aki hiába várta őt haza. Az állatbarát helyieknek köszönheti, hogy nem pusztult éhen vagy szomjan.
KÖZÖSSÉG
Egy iskola nagyterme megtelt a sok-sok kedves üzenettel, amiben megköszönték Tom Moore kapitánynak a nagylelkű segítségét. A családja által indított gyűjtés már majdnem 30 millió fontnál, vagyis 12 milliárd forintnál jár.
KÖZÖSSÉG
Egy SMA1-es gyermek esetében minden egyes apróság nagy szám, mert ők az SMA-betegek közül is sajnos a leggyengébbek.
KÖZÖSSÉG
Bajban nem rohan el mindenki, mindig vannak, akik segíteni akarnak. A járvány idején is sorra alakulnak a közösségek. Akik ebben benne vannak, életük legboldogabb időszakát élik.
KÖZÖSSÉG
Az egyik fejlesztőeszköz egy bicikli, amelyen Zente lába a pedálhoz van rögzítve, így mozgatják a kisfiú lábát.
KÖZÖSSÉG
Önkéntesek segítenek az időseknek, kórházba vagy karanténba került kutyás gazdáknak a járvány idején
Összehozzák a bajba jutottakat a segítőkkel, így a kedvencek nem menhelyen, hanem családban vészelhetik át a nehéz időszakot.
KÖZÖSSÉG
A 94 éves férfi teljesen meghatódott az ajándéktól, amivel az egyik ápoló lepte meg az angliai otthonban.
Népszerű
Ajánljuk