KÉK HÍREK
A francia belügyminisztérium közlése szerint vasárnap hajnalig országszerte 416 embert vettek őrizetbe utcai zavargások miatt, közülük 280-at Párizsban.
KÉK HÍREK
A Budapesti Rendőr-főkapitányság több elfogásról és egy kocsmai rongálásról is beszámolt a BL-döntő után. A mentőszolgálat eközben mintegy 40 szurkolót látott el kisebb sérülések és rosszullétek miatt.
KÉK HÍREK
A csepeli HÉV Szent Imre téri megállójában sérült meg egy nő, akit a szerelvény magával rántott. A nőt kórházba szállították, a rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást.
KÉK HÍREK
A megtámadott férfi elvette a támadói bozótvágóját, és azzal vágott vissza a csepeli összecsapásban.
KÉK HÍREK
Halálos buszbaleset történt szombat hajnalban Pécs határában, a járművön a Pécsi Sportiskola sportolói utaztak. Az Országos Mentőszolgálat 11 egységgel vonult a helyszínre, összesen 23 sérültet láttak el.
KÉK HÍREK
A 36-os főúton történt karambol után mindkét jármű teljes terjedelmében kigyulladt. A személyautó vezetőjének holttestét a tiszavasvári tűzoltók a lángok eloltása közben találták meg a roncsban.
KÉK HÍREK
Pánikot keltett Fonyódon a hír, hogy hamarosan szabadulhat Molnár Attila, az 1986-ban elhunyt szépségkirálynő, Molnár Csilla bátyja. A férfi egy Ausztriában elkövetett gyilkosságért ül, a helyiek pedig attól tartanak, hogy visszaköltözik a családi házba.
KÉK HÍREK
A férfi a tömegben pánikot kelthetett volna, így a valódinak tűnő játékfegyvert elvették tőle a rendőrök. Ezt követően feljelentést tettek vele szemben
KÉK HÍREK
Bár a hatósági ellenőrzést sikerült kijátszania, egy váratlan találkozás egy kárpáti medvével véget vetett a 29 éves férfi szökésének.
KÉK HÍREK
A férfinek azonnali orvosi segítségre lenne szüksége, de eltűnt a kórházból. A rendőrök jelenleg is keresik, próbálják felvenni vele és a hozzátartozóival is a kapcsolatot.
KÉK HÍREK
Három huszonéves fiatal halt meg Sülysápnál, miután autójukkal a tilos jelzésen áthajtva egy vonat elé kerültek. A helyszínen még órákkal később is az áldozatok személyes tárgyai, köztük építési tervrajzok hevertek a sínek mellett.
KÉK HÍREK
Nem kímélték egymást a mai Bajnokok Ligája-döntőjére érkező angol és francia szurkolók. Szombatra virradó éjjel a Király utcában estek egymásnak, füstgyertyákkal is dobálóztak.
KÉK HÍREK
A Pécsi Sportiskola aerobikcsapatának busza szenvedett balesetet Pécs és Hird között. A sofőr már a helyszínen elhunyt, a sérültek combcsonttörést, ujjtörést, agyrázkódást, zúzódásokat és horzsolásokat szenvedtek.
KÉK HÍREK
A halálos baleset péntek éjjel történt egy fény- és félsorompóval is biztosított vasúti átjáróban. Az áldozatok életét nem lehetett megmenteni.
KÉK HÍREK
A Bajnokok Ligája-döntő előestéjén több helyszínen, köztük a Király utcában és a Hősök terén is rendőri intézkedésekre volt szükség. A drukkerek verekedtek, füstgyertyákat gyújtottak meg és autókat rongáltak.
KÉK HÍREK
Körülbelül hatvan szurkoló esett egymásnak péntek éjszaka. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
KÉK HÍREK
Brutális vérengzés Csepelen: videóra vették, ahogy bozótvágóval sújtanak le egy földön fekvő férfira
Valóságos utcai háború zajlott a XXI. kerületben, ahol a támadók machetékkel sebesítettek meg négy embert. A helyiek drogháborúról beszélnek, a rendőrség öt ember ellen indított eljárást életveszélyt okozó testi sértés miatt.
Népszerű
Ajánljuk