KÉK HÍREK
A sportvezető nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett a frontális ütközés miatt, az ünnepet a kórházban kell töltenie.
KÉK HÍREK
Végül nem történt tragédia, az 54 éves férfit kórházba szállították. Az engedéllyel tartott fegyverével akart végezni magával.
KÉK HÍREK
Összesen 179-szer riasztották a tűzoltókat, akiknek egy perc nyugtuk sem volt az ünnepen. A tüzek mellett karamboloknál és bajba jutott állatoknál is helyt kellett állniuk.
KÉK HÍREK
A térfigyelő kamera mindent rögzített, a kazah sofőr pedig elhajtott a helyszínről. A rendőrök azonban hamar elkapták, és a bírság mellett a helyreállítás költségét is ráterhelték.
KÉK HÍREK
Az elkövetőkről a bolt biztonsági kamerája készített felvételt, a hatóság most a lakosság segítségét kéri. A gyanú szerint többször is lecsaptak a drogériára.
KÉK HÍREK
A 43 és egy 73 éves gyanúsított otthonában több lőfegyvert és lőszert is lefoglaltak a hatóságok. A bíróság kedden elrendelte a két férfi letartóztatását.
KÉK HÍREK
A rendőrség már másfél éve nyomoz az ügyben, de a helyzet állítólag nem változott. Az intézmény és a fenntartó mélyen hallgat a megdöbbentő vádakról.
KÉK HÍREK
A férfi attól tartott, hogy a felesége véget akar vetni az életének, ezért azonnal tárcsázta a segélyhívót. A somogyi zsaruk percek alatt a helyszínre értek, és az autójában találtak rá.
KÉK HÍREK
Sokhegyi Krisztián holttestére két és fél hónap után bukkantak rá Veszprémben. Édesanyja szerint a hatóság nem engedte azonosítani, és olyan ruhákat kapott vissza, amik nem a fiáé voltak.
KÉK HÍREK
Az 55 éves híresség a hírhedt Los Angeles-i Crest Highwayen vesztette el uralmát a járműve felett. Az utasa sem élte túl a balesetet.
KÉK HÍREK
Hamarosan elhagyhatja a kórházat az a 15 éves lány, akit a hétvégén életveszélyesen megkéseltek Budapesten. Dzsennifer videóüzenetben számolt be az állapotáról.
KÉK HÍREK
A férfi öngyilkos lett, de mivel nem voltak nála iratok, a rendőrség a lakosság segítségét kéri. Részletes leírást és a nála talált tárgyak listáját is közzétették a felismerés reményében.
KÉK HÍREK
A floridai lány egy kerítésen átmászva jutott be barátaival az elhagyatott épületbe. A kalandnak induló éjszakai felfedezés tragikus véget ért.
KÉK HÍREK
A mosolyfakasztó eset komoly üzenetet hordoz a karácsonyi időszakban. Tavaly csak az ünnepek alatt több mint 600 alkalommal kellett kivonulniuk a lánglovagoknak.
KÉK HÍREK
A szemtanú pont látta, ahogy megszúrják a lányt. „Annyira hirtelen történt, először fel sem fogtam” - mondta a Blikknek.
KÉK HÍREK
Ezt a kommentet fűzte a Zsaruhírek oldalán megjelent körözési felhíváshoz a keresett férfi. A bejegyzésben tévesen 22 évesnek írták.
KÉK HÍREK
A barátai otthonában többször is megszállt vendégként, ekkor került közelebbi kapcsolatba a kislánnyal. Miután megtudta, hogy vádat emeltek ellene, Ázsiába szökött.
Népszerű
Ajánljuk