KÉK HÍREK
A Tinnyén elkövetett támadásban a megvert férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
KÉK HÍREK
A két évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményért a borsodi férfit első fokon két év felfüggesztettre ítélték, ezen súlyosítottak most.
KÉK HÍREK
A március eleje óta letartóztatásban lévő T. a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában dolgozott fegyveres biztonsági őrként. A nyomozás az ügyben jelenleg is folyik.
KÉK HÍREK
Elmondása szerint az orvosok először biztosak voltak benne, hogy a kis Jonatánnak komoly belső sérülései lesznek, a csodával határos, hogy nem így történt.
KÉK HÍREK
Ha nem lesznek tüneteik, legkésőbb holnapra mindannyian hazakerülhetnek. Egyelőre továbbra sem tudni, mi okozta a rosszullétet, az orvos szerint nem gázszivárgás.
KÉK HÍREK
Minden előzmény nélkül következett be a sofőr rosszulléte, eszméletét is elvesztette. A buszon nem voltak utasok, a férfit a helyszínen újra kellett éleszteni.
KÉK HÍREK
Kedden a dolgozók nagy része rosszullétre panaszkodott. Több mint száz dolgozó hagyta el az üzem területét.
KÉK HÍREK
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki megkéselte exbarátnője új párját Angliában. 28 év után helyezhető feltételesen szabadlábra leghamarabb.
KÉK HÍREK
A diákokat kivizsgálásra szállították a Heim Pál Gyermekkórházba, gondatlan veszélyeztetés miatt pedig nyomozást indított a rendőrség.
KÉK HÍREK
Egy tavalyi ombudsmani jelentésben azt írták, az nem volt elegendő, hogy az érintett nevelőt elbocsátották, mert a feljelentés nem mellőzhető ilyen esetben.
KÉK HÍREK
Jonatán csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta a 15 méteres zuhanást. Az anyukája szerint a kisfiú úgy esett rá egy bokorra, mintha egy csúszdán suhant volna végig.
KÉK HÍREK
A politikus több hete felhívhatta a figyelmet az esetre, amiben egy gyerekfelügyelő egy 14 éves fiút és lányt kényszerített szexre.
KÉK HÍREK
A kocsi teljesen összeroncsolódott, egy kereke is kiszakadt. A sofőrt a tűzoltóknak kellett kiemelniük.
KÉK HÍREK
Donna Ventura egy órával azután lett rosszul, hogy családjával egy sushi étteremben vacsoráztak. Két hétig haldoklott.
KÉK HÍREK
A csoport tagjai azok a szülők is, akiknek kisgyerekét korábban elvették a hatóságok, amiért nem voltak hajlandók anyakönyveztetni és beoltani.
Népszerű
Ajánljuk