KÉK HÍREK
A nagymama felrakta az ebédet, és elment a boltba. Ott szóltak neki, hogy siessen haza, mert ég a ház, ahol a fia, a menye és az unokája tartózkodtak otthon.
KÉK HÍREK
A helyiek szerint a támadó gyerek családjában is komoly gondok lehettek. Előfordult, hogy az édesanya is lila foltokkal volt tele, és rendőri segítséget kért.
KÉK HÍREK
Az iskolában kedden már folytatódott a tanítás, de több szülő is úgy döntött, hogy nem viszik be még a gyerekeket. Egy diák elmondta, hogy azóta is csak a történtek járnak a fejében, és szeretné elfelejteni.
KÉK HÍREK
Az iskolai támadást elkövető gyerek ügyében a vizsgálat még folytatódik, az osztálytársakat és a családot is meghallgatják majd - értesült a Blikk.
KÉK HÍREK
Eljárási hibák sorát tárta fel az ítélőtábla. Hogy újratárgyalják-e a nagy visszhangot kiváltó ügyet, arról a Kúria dönt majd.
KÉK HÍREK
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta szexuálisan a saját és a nevelt lányát is. Felesége – akit szintén rendszeresen vert – 12 évet kaphat, amiért részt vett a bántalmazásban.
KÉK HÍREK
A megkéselt kislány öccse és két unokatestvére is a támadó célpontjai között volt az áldozat anyukája szerint. A család az országot is itt hagyhatja a történtek után.
KÉK HÍREK
A bőnyi iskolai késelés áldozata annak köszönheti az életét, hogy a győri kórházban azonnal össze tudott állni egy felkészült orvosi csapat. Ha nem alakul ki nála szövődmény, akár egy hét múlva haza is mehet.
KÉK HÍREK
A Scotland Yard nem keres további gyanúsítottat az ügyben, és nem kezeli terrorcselekményként az incidenst. A gyanúsított őrizetben van, a sérültek állapotáról még nem tudni semmit.
KÉK HÍREK
Még figyelmeztette osztálytársát, hogy meneküljön, mielőtt összeesett. Katalin, az elkövető mosolygós kislány volt, de szülei megromlott kapcsolata miatt teljesen megváltozott az utóbbi időben.
KÉK HÍREK
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház megerősítette azt is, hogy Mirellát mentőhelikopterrel szállították az intézménybe. A gyermeket megműtötték.
KÉK HÍREK
Több iskolás és a támadó lány anyukája is nyilatkozott a hétfői késelésről. A késelő lány korábban mosolygós volt, ám mára ez megváltozott édesanyja szerint.
KÉK HÍREK
A kislány édesanyja elmondta: nem haragszik a támadó lányra, neki csak az a fontos, hogy gyereke felépüljön. Sok dolgot nem ért azonban az esettel kapcsolatban.
KÉK HÍREK
Bőnyben egy hatodikos kislány késelte meg az osztálytársát. A helyszínre sok szülő érkezett, mindenkin a döbbenet lett úrrá.
KÉK HÍREK
Az iskola előtt sok a rendőrautó, még mindig helyszínelnek. A megszúrt gyerek életveszélyes állapotban van. Az iskolában beszüntették a tanítást, a szülőket arra kérték, hogy vigyék haza a gyerekeket.
KÉK HÍREK
Cs. Krisztián felnőtt élete első napján szúrt halálra két embert. Két társa 7 és fél, illetve 5 év fegyházat kapott.
KÉK HÍREK
Állva tapsolták meg a hősies kisfiút, amikor az egyik kórteremből a másikba tolták. A Virginia állambeli Cliftonban nem tudtak időben kijutni a gyermekek a lángoló házból, és meghaltak a tűzvészt követően.
Népszerű
Ajánljuk