KÉK HÍREK
A Putyin elnökhöz hű orosz képviselő azt állítja, hogy egy sikertelen merénylet célpontja volt.
KÉK HÍREK
Mikor az asszony rendőrt akart hívni, a részeg férfi azzal fenyegette meg, hogy megöli. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás és a trauma akár vetélést is okozhatott volna.
KÉK HÍREK
A baleset után, mikor a gyerek sikítozni kezdett, mindenki elszaladt, csak egy anyuka maradt velük segíteni, ő hívta ki a mentőket is.
KÉK HÍREK
Az apa testvére elmondta, hogy a gyerekeket sokszor még most is csak ölben tudják átvinni a zebrán, annyira rettegnek.
KÉK HÍREK
Az édesapja elárulta, hogy azért is aggódnak, mert nem tudni még, hogy mennyire lesz teljes a felépülése. A gyerek szeretne visszatérni a focihoz is, a csapat elnöke szerint nagyon hiányzik a csapatból, ahol gólkirály.
KÉK HÍREK
Több autó ütközött a sztrádán. Az áldozatok - szabálytalanul - a jármű rakterében voltak, több társuk is megsérült, őket kórházba kellett szállítani.
KÉK HÍREK
Magyarország egy tavalyi rendelet óta majdnem 2200 embercsempészt engedett szabadon. Az Európai Unió nem kifejezetten örül az új eljárásnak.
KÉK HÍREK
A 60 éves biciklis férfi a kórházban a baleset után meghalt. A tragédia idén áprilisban történt.
KÉK HÍREK
Az ügy már több mint tíz éve zajlik. A hétfői tárgyalási napon az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, Kovács Dóra is megjelent tanúként.
KÉK HÍREK
4 millió forintot emelt le szex után a kuncsaftja számlájáról a bácsalmási nő, csalással gyanúsítják
A férfi az együttlét után felajánlotta, hogy hazaviszi kocsival a nőt. Ez hiba volt.
KÉK HÍREK
A HÉV-megállóban szólalkozott össze két társaság és az egyikük kést rántott. A támadókat a közelben fogták el, súlyos testi sértés kísérletet miatt indult eljárás ellenük.
KÉK HÍREK
A razziát az ügyvédi kamara székházában forgató France24 francia televízió élőben közvetítette.
KÉK HÍREK
Lengyelországban vasárnaponként zárva tartanak a boltok, emiatt a bevásárlóközpontot sem szokták általában kinyitni. A tűzben senki nem sérült meg.
KÉK HÍREK
A toitoi ajtóval lefelé dőlt a földre, így a nő és a lánya nem tudtak kiszabadulni. A járókelők fordították meg a nyilvános mobilvécét, amiből sérülés nélkül ugyan, de szennyesen jött ki a nő és gyermeke.
KÉK HÍREK
A szakértők szerint robbantással lehetne a legbiztonságosabban kiszabadítani a híd katasztrófáját okozó konténerhajót a ráomlott híddarab alól.
KÉK HÍREK
Sibongile Mani, a dél-afrikai Walter Sisulu Egyetem hallgatóját ötévnyi börtönbüntetésre ítélték, amit később felfüggesztett a bíróság, helyette 14 hétnyi közmunkára kötelezték a nőt.
Népszerű
Ajánljuk