KÉK HÍREK
A strandolók még csatárláncot alkotva is pásztázták a vizet. A nyolcéves kisfiú közben már otthon volt.
KÉK HÍREK
Kaiser korábban Svájcban egy bár nyitását tervezte, és arról beszélt, hogy szeretne tisztességes életet élni a szabadulása után. A hatóságok egyelőre nem vádolták meg súlyosabb bűncselekmény tervezésével.
KÉK HÍREK
Till Tamás szülei addig nem akarnak nyilatkozni, amíg nem tudják biztosan, hogy a gyerekük holttestét találták meg.
KÉK HÍREK
A kisfiú 24 éve indult el biciklivel otthonról, de soha nem ért oda a közeli vadasparkba. Állítólag a tettes álgázolta, majd a holttestet befalazta.
KÉK HÍREK
Till Tamás még 2000-ben indult el otthonról a közeli vadasparkba biciklivel, de soha nem ért oda. Az ügyét azóta sem zárta le a rendőrség.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni, hogy milyen típusú kisgép zuhant le a bredai repülőtér mellett. A becsapódás után a szemtanúk szerint kigyulladt a repülőgép.
KÉK HÍREK
A lángokban álló hajóról öten is a vízbe ugrottak, miközben a motorcsónak vezetője megpróbálta eloltani a tüzet.
KÉK HÍREK
A rendőrség szerint egy szélsőséges banda tagjai provokálták a balhét, melynek során egy mecsetet is megrongáltak, egy rendőrautót pedig felgyújtottak.
KÉK HÍREK
A lovaskocsit vezető 85 éves bácsi a karambol következtében leesett az ülésről. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
Az igazgató állítólag több alkalommal rángatott gyerekeket az irodájába, megalázta és lelkileg bántalmazta őket. Szabó Tamás polgármester állítólag a szülők többségének véleményét képviselve hozta meg a döntést.
KÉK HÍREK
A luxushajó utasai, köztük a magyar nő is, búvárkodni indultak az egyhetes program keretében. A baleset idején még több napjuk hátra lett volna a kalandból.
KÉK HÍREK
A rendőrség videót is készített az ellenőrzésekről. A rendőrök felidézték, hogy idén júliusban újabb tragédia történt: ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon.
KÉK HÍREK
Az oltás másfél órán át tartott, és a tűz keletkezésének okait most tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják. Egy gázpalack robbant fel.
KÉK HÍREK
„Hideg futkos a hátamon” – Megrázó részletek derültek ki a női kézilabdázó brutális meggyilkolásáról
A Blikk felkutatta Cs. György egyik legközelebbi barátját, Angyal Imrét, aki korábban rendőrként dolgozott, most pedig egy éttermet vezet Nagymegyeren. Imre mélyen megrendült a történtek miatt, és érzelmekkel telve beszélt barátjáról.
KÉK HÍREK
Az ápolónő és a körletfelügyelő a rab gyógyszereit vitték a cellába, amikor rájuk támadt és arcon ütötte őket.
Népszerű
Ajánljuk