KÉK HÍREK
A férfit korrupció gyanújával tartóztatták le még áprilisban. Polt Péter most azt is megosztotta, hogy a férfi a tankerületi központ irodájában saját fogyasztásra tartott drogot.
KÉK HÍREK
Az éjszakai vihar miatt egy időre fel kellett függeszteni a keresést. Ma reggel nyolckor találták meg a holttestet.
KÉK HÍREK
Az ügy gyanúsítottjai között van egy önkormányzati képviselő és egy érintett cég vezetője. Az ügyészség meghosszabbította egy korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását is.
KÉK HÍREK
Egyelőre hivatalosan nem tudnak eltűnt személyről, de a buli spontán és szervezetlen volta miatt tovább kutatnak, miközben a felelősök felderítését is megkezdték.
KÉK HÍREK
Összesen 11 fa és 5 szemetes látta kárát a tombolásának. 220 óra közérdekű munkára ítélték.
KÉK HÍREK
A fiatal lány holttestét hétfőn este találták meg Romániában. A rendőrörs vezetőjét felmentették állásából, amíg tisztázódik az ügy.
KÉK HÍREK
A folyó egy délebbi szakaszán ki tudtak úszni, de három embert kórházba kellett szállítani. A rendőrség még vizsgálja a pontos körülményeket.
KÉK HÍREK
A 35 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadás egy Barcelona melletti kisváros parkolójában történt.
KÉK HÍREK
Az apja utánaugrott, de neki sem sikerült kihúzni a szikla alá szorult gyermeket. A mentőalakulatok két órán át küzdöttek a fiúért, eredménytelenül.
KÉK HÍREK
Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, aki abszurdnak tartja a mindezt. Már tíz gyanúsított van a vesztegetési ügyben.
KÉK HÍREK
A 17 éves gyermek a nagyszülőknél van jelenleg. Az apa édesanyja korábban másik fiát már egy betegség miatt elvesztette.
KÉK HÍREK
A nő félmeztelen holttestére a kollégái találtak rá egy emelvényen. Az eset felrázta az indiai közvéleményt, rengeteg orvos lépett sztrájkba szigorúbb törvényeket követelve.
KÉK HÍREK
Több, ruhák tárolására használt raktárépület gyulladt ki kedd délután, a lángok pedig egy irodaépületre is átterjedtek. Elképesztő pusztítást végeztek.
KÉK HÍREK
A férfi azt állítja, hogy nem szándékos volt a gázolás, mielőtt nekiesett a férfinak, aki korábban nevelt lányát zaklatta és fenyegette.
KÉK HÍREK
Egy hulladékfeldolgozóban csaptak fel a lángok, 45 embernek kellett elhagyni a telephelyet.
KÉK HÍREK
A sodrás azonnal berántotta, később pedig lába egy szikla alá szorult. Így esélye sem volt a menekülésre.
Népszerű
Ajánljuk