KÉK HÍREK
Versenyt futnak az idővel a mentőcsapatok. A brit vitorláson 22-en voltak, amikor a baleset történt.
KÉK HÍREK
A nő súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba kellett szállítani. A férfi életét már nem tudták megmenteni.
KÉK HÍREK
Két kisbusz is belehajtott a fiatal pár autójába. A nő nem volt bekötve, kirepült az ablakon.
KÉK HÍREK
Az ítéletidő az osztrák főváros nyugati és északi részét sújtotta leginkább. Több sín víz alá került, ennek okán vasúti – de még légúti – fennakadások is akadtak.
KÉK HÍREK
Menyu Kitti Mária körülbelül 160 centiméter magas, hosszú, sötétbarna hajú. Eltűnésekor térdig érő fekete ruhát, fehér cipőt és rózsaszín oldaltáskát viselt.
KÉK HÍREK
A kislányt sikeresen újraélesztették, a 35 éves férfi életét azonban már nem tudták megmenteni.
KÉK HÍREK
Miskolctól nem messze ütközött a lovakkal az autó. Az egyik utas nem élte túl a balesetet.
KÉK HÍREK
Egy szemtanú szerint a tragédia az emelkedés, a felhúzás során történt: az utas lába akadt be egy kötélbe, amitől a siklóernyő pörögni kezdett, majd lezuhant.
KÉK HÍREK
Fiatalok lányok vettek észre a kamerát, mert este telefonnal világítottak a telefonjukkal. A készülékről videófelvételt készítettek.
KÉK HÍREK
Az ütközés miatt a mentőautó fának csapódott. Mindkét sofőr és a mentőtiszt is segítség nélkül hagyta el a járművet.
KÉK HÍREK
Marta Kauffman szeretné, ha nagyobb figyelmet és több támogatást kapnának a drogrehabilitációs központok, hogy minél inkább megelőzhetőek legyenek a Perry esetéhez hasonló tragédiák.
KÉK HÍREK
A tragédia során az egyik autó utasa, egy fiatal, várandós nő, kizuhant a járműből, és azonnal életét vesztette. A balesetet okozó sofőrt válságos állapotban szállították kórházba.
KÉK HÍREK
A több sebből is vérző akció gyorsan kudarcba fulladt, de a jogosítvány nélküli tolvajoknak arra azért jutott idejük, hogy egyikük az egyik busszal összetörjön több autót.
KÉK HÍREK
Milan szívbetegséggel küzdött, ezért érhetett tragikus véget az élete az rovar szúrásától. Családja próbálta újraéleszteni a mentők érkezéséig.
KÉK HÍREK
Legalább 25-en megsérültek a balesetben, az emberek többsége könnyebb füstmérgezést szenvedett el. A rendezvényt félbeszakították, de 2 óra múlva folytatódott a műsor.
Népszerű
Ajánljuk