HÍREK
A Margitsziget továbbra is csak egy irányból közelíthető meg, egyes busz- és villamosvonalakon továbbra is érvényesek a korlátozások.
HÍREK
A tiszás politikus szerint lesz még több olyan támadás is ellene, mint a szerdai Vogel-interjú.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke nagyot csalódott volt élettársában, aki szerinte havi 5 millió forintot kap a Fidesztől azért, hogy őt befeketítse.
HÍREK
Pénteken még 30 fok is lehet, vasárnap pedig már legfeljebb csak 19. A jövő hét elején hűvös időre kell készülni.
HÍREK
Számított rá, hogy volt párja agresszíven reagál majd, ha megjelenik a vele készült interjú. Ha Magyar tényleg beperli, meg fogja védeni magát.
HÍREK
Úgy néz ki, hogy mégis elvehetik a magyarok munkáját a gazdaági bevándorlók. Tavaly 100 ezernél is többen érkeztek dolgozni az országba.
HÍREK
A hónap nagyobb részében marad a kellemes időjárás, de október végén már csúnyábbik arcát mutatja majd az ősz.
HÍREK
Korábban a Szabad Európa írt róla, hogy a miniszterelnök így venné elejét annak, hogy Szájer József és Bese Gergő ügyéhez hasonló botrányok kerülhessenek napvilágra a kormány közeléből.
HÍREK
A szokások szerint a legtöbben kiállnak a politikus mellett, és elítélik a volt barátnő kitálaló interjúját. Ugyanakkor vannak, akik Vogel hangfelvételének készítése kapcsán felemlítik a Varga Judit-párhuzamot is.
HÍREK
Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon jelentette be, hogy népszavazási kérdést adott be arról, hogy Magyarország ne rendezhessen olimpiát anélkül, hogy előtte ne kérdeznék meg az embereket.
HÍREK
Az egyik rab, akit 2024 februárjában tartóztattak le egy közösségi médiás lájk miatt, elmesélte, hogy napi 5 euróért dolgozott a hagymaföldeken, borzalmas körülmények között.
HÍREK
Tasó László családjának több érdekeltségéről is szavaztak volna, de a képviselők közül csak egy jelent meg. Tasó Béla polgármester cáfolja az állítások egy részét.
HÍREK
Bukodi Károly épp hajnali háromkor kapta meg az üzenetet a lelkésztől, aki a maga sajátos stílusában közölte vele a hírt.
HÍREK
A színész elmondta, nem tűnt el Magyar Péter mellől, csak a háttérben dolgozik. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Tisza Párt tagjaival kinn volt az árvízi védekezésnél is.
Népszerű
Ajánljuk