HÍREK
Az ülés napirendjén több téma is szerepelt, de a legnagyobb figyelmet a népszavazási javaslat kapta. Miután az FVB elutasította, a teremben addig jelen lévő politikusok, köztük Hadházy Ákos és Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, gyorsan távoztak.
HÍREK
A közmédia nézettségi, illetve hallgatottsági adatai nem nyilvánosak, de a Google-keresésekből lehet rá következtetni. Magyar Péter csütörtöki interjúja rekordnézettséget hozhatott.
HÍREK
Fonyódnál a szél olyan erővel tombolt, hogy a parton állók azt látták, hogy a tó vize egyszerűen eltűnik előlük. Keszthelynél 35 centiméterrel csökkent a vízszint.
HÍREK
„Oroszország katonai akciókat hajt végre egy független állam, Grúzia területén. Erről nekünk világos véleményt kell alkotnunk. Minden más mellébeszélés” - mondta akkor.
HÍREK
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt a gazdaság és a családok támogatása közötti összefüggésről. Rendhagyó módón egy észak-macedóniai stúdióból jelentkezett.
HÍREK
Eközben a halálozások száma stagnálni látszik, 10 009 fő halt meg augusztusban, ami 1,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A házasságkötéseknél szintén enyhe, 1,9 százalékos emelkedést mértek.
HÍREK
Az egykori kampánycsapatával alapították az egyesületet. Szabó Loránd nem tervezi, hogy indulna a következő országgyűlési választáson a Tisza színeiben, de mint a helyi ellenzék vezetője szívesen támogatná a jövőbeni jelöltet.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatójának szavaira még Orbán Viktor is reagált a pénteki rádióinterjújában, igaz csak visszafogottan annyit mondott, hogy Orbán Balázs „félreérthetően fogalmazott”. Az '56-os hős, Lipták Béla azonban sokkal keményebben fogalmazott.
HÍREK
A miniszterelnök a péntek reggeli interjújában kijelentette: a magyar történelem szent és sérthetetlen eseményeit, mint az '56-os forradalom, távol kell tartani az ukrán-orosz háborúról szóló vitáktól.
HÍREK
A miniszterelnök a péntek reggeli szokásos interjúban reagált a nagy botrányt kavart nyilatkozatra a Kossuth Rádióban. Szerinte az 1956-os hősöket távol kell tartani a témától.
HÍREK
A TISZA Párt politikusa szerint Orbán Balázsnak haladéktalanul távoznia kell, de legkésőbb október 23-ig.
HÍREK
Komoly figyelmeztetés a Nébih-től a halfogyasztóknak: a laborvizsgálatok alapján óvatosságra intenek
Egy horgász egyesület hívta fel a figyelmet a veszélyre, ezt követően indult meg a vizsgálat. A szakemberek szerint indokolt volt az aggodalom.
HÍREK
Többek között a Politico, az AFP, az AP, az abcnews is részletesen beszámolt a magyar politikus kijelentéseiről, és a reakciókról.
HÍREK
Pénteken akár 31 fok is lehet, de nagy lesz a különbség az országon belül. Vasárnap már csak 13-19 fokos csúcsokra számíthatunk.
HÍREK
Magyar Márton korábban több helyen is dolgozott újságíróként, mostani tervei szerint hamarosan indulhat az új projekt, azt is lemondta, hogy képzeli el a működését.
Népszerű
Ajánljuk