HÍREK
Elképzelhető, hogy a kormány a Rogán Antlahoz köthető Digitális Állampolgárság alkalmazást fogja preferálni az eddig bevált módszer helyett.
HÍREK
Összekeverte az idővonalakat a miniszterelnök, nem is egyszer. Ráadásul a javítás sem sikerült tökéletesre.
HÍREK
Azért komoly panasz így sem lehet az időjárásra, igaz, egyes helyeken kifejezetten cudarok lesznek a reggelek.
HÍREK
A szerbeknek állítólag információjuk van erről, Szijjártó Péter viszont nem tud ilyesmiről. Az állítólagos ok, hogy Magyarország a béketárgyalásokat szorgalmazza Ukrajna ügyében.
HÍREK
Az előző polgármester szerint utódja jó szakemberektől akar megválni, a helybéli romák ugyanakkor úgy gondolják, hogy 34 év után most új korszak kezdődhet az Észak-Magyarországi településen.
HÍREK
A férj azt mondta, dolgozott sertéstelepen, de még ott is több méltósággal és felelősségteljesebben bánnak az anyakocákkal, mint ahogy a szegedi szülészeten a feleségével bántak.
HÍREK
A Tisza párt elnöke szerint a róla készült felvétellel akarták elterelni a figyelmet az Orbán Viktorral való vitájáról, illetve arról a fotóról, amin éppen kezet fog a miniszterelnökkel.
HÍREK
Ez eddig nem a MÁV hétvégéje. Szombaton már hajnalban kezdődtek a bajok, aztán délután Hegyeshalomnál is meghibásodott a felsővezeték.
HÍREK
Drágult az energia, megnőttek a munkaerő költségei, évről évre kisebb a termőterület, és szárazság miatt még az öntözés is drágább lett.
HÍREK
Az amerikai alelnököt egy interjúban kérdezték többek között a magyar miniszterelnökről is. Szijjártó Péter az orosz állami hírügynökségnek reagált a kijelentésre.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő megmutatta, hogy milyen kórházi kosztokat kapnak a betegek Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban a közkórházakban. Van egy kis különbség a magyar menühöz képest.
HÍREK
A közlekedési szakértő és fővárosi képviselő átolvasta a kormány 2035-ig szóló átfogó fejlesztési tervét. Ez alapján szerinte a kabinet lemondott a magyar vasút fejlesztéséről, viszont amíg a költségvetés bírja, leaszfaltoznák az egész országot.
HÍREK
Az extramagas büntetést Gyurcsány Ferencre szabta ki a házelnök a legutóbbi parlamenti felszólalása miatt. A DK-elnök szerint azonban valami gond lehet Kövér László fülével.
HÍREK
A hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul majd a következő napokban. A vasárnap is napsütéssel indul majd, de aztán megérkeznek nyugatról a felhők.
Népszerű
Ajánljuk